Atomerőmű, 1984 (7. évfolyam, 1-8. szám)
1984-11-01 / 7. szám
atomerőmű CrrrOi 3 T echnika A tudósok felelőssége Budapesten a közelmúltban zajlott a X. országos békekonferencia. Ennek a jelentős eseménynek a kapcsán a rettegett altomfelhő „árnyékában” vessünk egy pillantást a tudósok — szűkítve a kört a fizikusok — felelősségére. Az a ítény, hogy a XX. század fizikájának gyakorlati szempontból legnagyobb jelentőségű eredményei elsősorban a pusztítást szolgálják, felveti a tudomány és itt konkrétabban a fizikusok felelősségét. Itt csak azt szeretnénk megjegyezni, hogy a fizikus ugyanolyan tagja a társadalomnak, mint bárki más, sem nagyobb, sem kisebb felelősséggel. A legtöbb ember odaadással és lelkesedéssel végzi munkáját, s ez különösen áE az alkotótevékenységre, és nagyon sokszor egyáltalán nem gondol arra, hogy mi lesz munkájának távolabbi következménye. A továbbiakban tekintsük át egy világhírű fizikus véleményét. „A fizika nem csak az igazság keresése, a fizika a természet feletti uralom lehetősége. Valaki azt mondhatná, hogy a fizikus keresse csaík az igazságot és hagyja a természet fölötti uralmat valaki másra. Borzalmas dolgok történtek azóta, hogy az ember felhasználta a hasadást. Ámbár az első bomba befejezhette volna a háborút, legalábbis ez az amire mi gondoltunk. Arra gondoltunk, hogy millió életet menthetünk meg. Talán igazunk volt. A második bombát már sokkal nehezebb megvédeni, Résztvettünk mi mindezekben és én nem akarom sem elítélni sem igazolni részvételiünket. Nem tagadhatom, hogy az a négy év — amit az atombomba megalkotására fordítottak, (a szerk. megjegyzése) — óriási élményt jelentett számomra, akár az emberi, akár a tudományos szempontokat nézzük, annak ellenére, hogy az emberiség által valaha is megteremtett leggyilkosabb eszköz kifejlesztésére volt szentelve. Emberi szempontból! együttélni az egész világról odasereglétt legkiválóbb fizikusokkal már maga is élmény volt. Vitájuk a filozófiáról, művészetről, politikáról és a jövő viliágról a szuperfegyver árnyékában felejthetetlen marad számomra. Nagy élmény volt, hogy az anyagot szokatlan körülmények között vizsgálhattuk. Megpróbáltuk elméletileg megjósolni az anyag viselkedését, majd kísérletileg ellenőrizni olyan körülmények között, amelyek ezerszeres tényezővel különböztek a szokásostól. Kézben tartani egy olyan fémdarabot, amelyet az ember állított elő, olyan eseményeket és folyac mátokat vizsgálni — közvetlen közelről — amelyet még soha senki sem vizsgált. Mindez valami csodálatos volt.” És ezután jött a nagy kísérlet az atomrobbantás. A fizikus tehát hajlandó volt és valószínűleg a jövőben is hajlandó lesz beadványokat készíteni a kormányok számára minél hatásosabb fegyverek gyártásának előmozdítására, ugyanakkor békeidőben szívesen vesz részt békekonferenciákon. Benedeczky Ferenc Ha a miénk... A felszabadulás után kiadtuk a jelszót: „Miénk a gyár”... Ezt aztán néhányan komolyan is vették. Ha a miénk, akkor vigyük haza. És vitték. Néha azt amire szükségük volt, aztán azt, amire nem, de jó ha van. Ez a tendencia a mai napig nem szűnt meg, csak ma finomabban mondjuk. Pl. úgy, hogy „leesett, de nem koppant”. Kezdetben az erőműből építési anyagokat vittek el. Kis és nagy tételben, ki milyen ügyes volt. Aztán ha az illető lebukott, szidta az egész világot, hogy miért éppen őt kapták el, amikor a másik... Ha viszont a másik bukott le, akkor kéjesen vigyorgott, hogy „nézd már a mazsola”. .. Aztán elkészült a kerítés és bezárták a kaput. Most a kisebb, de sokkal értékesebb dolgok a kurrens cikkek. Pl. kisgépek, szerszámok, műszerek stb. Mit tehet a szegény ember, ha mondjuk „elvész” a fúrógépe? Fizetni nincs kedve, ez teljesen érthető. De dolgozni is kell, így aztán az egyszerűbb megoldást választja. Szerez magának egyet. Hogy hogyan, azt most ne firtassuk, ugyanis sejtjük. Igenám, de akkor megint valaki olyan helyzetbe kerül, amiben ő volt az előbb. És a folyamat beindul. Feltartóztathatatlanul. .. Persze vannak előrelátóik is ök már előre spájzolnak. Nézzék csak meg a fényképet, hogy mennyi mindent! Node azt senki se gondolja ,hogy ez egy év „termése”. Ez csak egy álmos, szélcsendes hétköznap délután eredménye. VÁGÓ JÁNOS Feri és az óriás Ami nem mérhető Kedves Feri, azt hiszem, mire ez a nyílt levél megjelenik, te már árkon-bokron, de legalábbis a katonaságon túl vagy, s valahol Berlinben tologatod másodszülött fiad kocsiját, hiszen elhatároztad, hogy leszerelés után az NDK-ban élő feleségedhez költözöl. Furcsák lesznek nélküled a du más körlett esték. Hiszen emlékszel, szó szerint könnyesre nevettük magunkat a történeteiden; téged az sem zavart, hogy közben szóba került cigányszármazásod, gyermekkorod, amelyet egy ócska vályogházban töltöttél, kilenc testvéreddel. Ezek az emlékek nem is elsősorban nevetségesek voltak (inkább a te természetes humorod tette azzá őket), hanem életszerűségükben is misztikusak, fájdalmukban is mesések. Meséket mondtál a körletben, elalvás előtt, s talán elmondod fiaidnak is, ha nagyobbacskák lesznek. Persze csak csínján, mert azon még szívből nevettünk, amikor a házában több száz macskát tartó öregasszonyról meséltél, aki feketén dorombolva ült néha a saját kútkáváján. (Ezt onnan sejtetted, hogy amikor megdobtad a fekete macskát, másnap az öregasszony sántán került elő.) Az viszont már riasztóbb történet volt, amikor nagymamádról meséltél, aki éjszakánként seprűre kapott, s körülrepül te a házat. Testvéreiddel a fal tövéhez lapulva figyeltétek, mikor száll le a csillagok közül üres ágyába. A póruljárt cigányzenészek történeténél azonban már a derék katonáknak is végigfutott a hideg a hátán. Lakodalomról tartott hazafelé egy nyáréjszaka édesapád és zenésztársa, amikor a közeli erdőből furcsa suttyogás hallatszott: valami ellenállhatatlan erővel vonzotta őket a rengeteg belsejébe. Egy tisztásra keveredtek, ahol senkit nem láttak, de annál jobban hallottak: rég elhunyt emberek szellemei vágytak egy kis cigánymuzsikás mutatásra. Bevezetésképp egyből egy köteg százast nyomtak a zenészek mellényébe, s kedvenc nótáik húzásánál ezt újabbal is megtetézték. De jött a reggel, s mikor a cigányok zsebükbe nyúltak megszámlálni a pénzt, csak trágyát találtak a százasok helyén. A sok mese közül rám mégis egy hatott leginkább, az, amikor kölyökkorodban, az alkonyi úton hazafelé tartva felnéztél az égre, s egy hatalmas lábat láttál, amely éppenhogy csak rád nem lépett. Próbáltál futni a packázó óriás elől, de még otthon, édesanyád kötényéhez bújva is remegtél, hátha a házat is eltapossa. Azóta, amikor olyan nagy és bölcs fogalmakat hallok, mint a cigányság természteses asszimilálódása. egyenlőségük és elmaradottságuk, mindig az óriásodra gondolok. Vigyázni kell, hogy cselekedeteink ne csak szólamokban legyenek emberléptékűek, s még csak véletlenül se tiporjunk bele mások érzékenységébe. Mert az óriás, ha nem fogjuk le, mindenre rátapos köröttünk. Üdvözöl barátod: Dezső Az MMK programjából November 9-én 15 órai kezdettel a Népszínház táncegyüttese lép fel. November 15-én 20 órakor a pódiumszínpadon Angyal János és Faragó Vera szerepel. November 19-én 19 órakor „A kaktusz virága” című vígjátékot adják elő a Pécsi Nemzeti Színház művészei. November 23-án 20 órakor az R—GO együttes lép fel. Ismét pódiumszínpad: november 30-án 20 órai kezdettel Schütz Ila és Balázs Péter lép fel. — Felolvasom önnek a telefonkönyvet — ajánlja Takáts Miklós, a Bezerédj általános iskola úttörőcsapatának vezetője. Látva megdöbbenésemet, hozzáteszi: — No, nem az egészet, csak az erőműves barátaink listáját. Takáts Miklóst iskolája és az erőmű kapcsolatáról faggatom. Nagy lélegzetet vesz, hirtelenjében nem is tudja, hol vágjon bele, talán ezért olvassa gyors egymásutánban a telefonkönyvi neveket. — Ráadásul — fárad el úgy a harmincadik táján — nem is elsősorban személyekkel, hanem inkább kollektívákkal, brigádokkal, KISZ-alapszervezetekkel „tárgyalunk”. Volt olyan időszak, amikor csak az ERBE-től 14 alapszervezet segítette munkánkat. Ezt azért is tartom kiemelkedőnek, mert ugyanakkor paksi alapszervezetekkel egyáltalán nincs kapcsolatunk. Egyszer, felelős fórumon rá is kérdeztek a miértre, s nem tudtam válaszolni, hogy a tőlünk 2—300 méternyire dolgozó KISZ-esek mi okból nem keresik a találkozást velünk. Visszatérve az erőműviekhez, immáron hat éve ugyanaz az alapszervezet ugyanazt a rajt patronálja, így a gyerekeink és a dolgozók alaposan megismerhették egymást. A legtartalmasabb munkát az utóbbi időben a PAV villamos üzemének KISZ-esei végzik, ezért, bár az elmúlt években három ifivezetőt javasultunk kitüntetésre, most ezt az egész kollektíva kapja meg. Ugyancsak kiemelkedőnek vélem a helyi katonai alakulat honvédéinek rendszeres társadalmi munkáját. Erre a segítségre egyébként senkit sem kötelezünk. Amikor év elején, a nálunk kopogtató alapszervezetek képviselőivel találkoztam, kértem, hogy aki csupán formálisan akarja letudni vállalását, adja ide a papírját, aláírom és elmehet. Hosszú hallgatás után senki nem mozdult, de talán néhányan elgondolkodtak a dolgon. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy nem csupán olyan, forintban kifejezhető ajándékokat, juttatásokat kapunk, mint a komplett nyelvi labor, a számítógépek, a külső-belső hangosítás, az egyéb társadalmi munkák, hanem részt vállalnak rendezvényeinken is. Mondhatnám, hogy olyan kapcsolatunk, ami csak anyagi természetű, nincs is. A pénzben mérhető mögött mindig ott van az emberi fedezet. — Milyen hideg van itt! — Kinyitottam az ablakot, mivel nagyon büdös cigarettaszag volt. — Nocsak, mióta vagy ilyen finnyás, egyébként ne hűtsd ki a szobát, megkérlek. — Nézd, engem mindig zavart a füst, de mivel tudtunk szellőztetni, nem akartam szólni miatta. Most viszont, hogy hidegebb van, légy szives ne dohányozz idebenm, hidegben te alkalmazkodsz, jó időben én, kompromisszumnak Jó, nem? — Csak nem képzeled, hogy kimegyek dohányozni? — De, azt képzeltem. — Menj ki te, ha nem birod a füstöt. — Akkor meg nyitva tartom az ablakot hidegben is. .. — Én meg becsukom. .. — Tudod kinek az orra alá büdöslts?. . . — Nem tőled fogom megkérdezni, hogy rágyújtsak vagy ne gyújtsak rá! — A k... anyád orra alá füstölj. .. — Mit mondtál?... • Mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy hogyan folytatódott a párbeszéd. Két sajátos állásponttal találkoztunk, és hogy az olvasó melyiket ítéli el, az szorosan összefügg azzal, hogy valaki doihányzik-e vagy sem. Aim, nem biztos. Találkoztam már olyan dohányossal, aki nem bírta, ha más az orra alá füstölt, nemdohányzó kocsiban utazott a vonaton, és otthon is csak A számítógépes tanfolyam előadásait erőműves szakemberek tartják, az említett PAV villamos üzem KISZ- esei vetélkedőt szerveznek, diszkót rendeznek ... Egyszer, egy egész napos foglalkozás után megkérdeztem tőlük: mondjátok, nincs jobb dolgotok, mint reggel 8 órától este 8-ig itt dolgozni? Egyáltalán, miért éri meg nektek ez a meló, milyen ellenszolgáltatást kaptok érte? Azt válaszolták, hogy nekik épp elég ellenszolgáltatás az, hogy a gyerekek között lehetnek, s átélhetik „második gyermekkorukat”. Nincs is hiány közös élményekben; a legemlékezetesebb a gyerekek szerint is az a fürdőházi túra volt, melynek végén, félig kényszerűségből gyalog tértek vissza ötödikes gyerekeink. S ha már túráról van szó, elmondom azt is, hogy igen jó a kapcsolatunk az ASE-vel, országos hírű vízirajunkat (38 fő és 10 hajó) nemrégiben például Dömösre szállították. Sőt, akkor is szólnak, ha a dunaújvárosi uszodába induló buszon történetesen még marad hely gyerekeinknek... — Most értek középiskolássá az atomvárost „alapító” generáció gyerekei — kezdi a beszélgetést Glósz Lajos, a Vak Bottyán Gimnázium igazgatója. — Jelenleg 82 elsős tanulónk van, s ez a létszám a jövőben előreláthatólag még inkább nőni fog. Ezért jövőre a két első osztály helyett hármat szeretnénk indítani. De hogy a kérdésre is válaszoljak, már eddig is sok olyan dolgozója van (volt) az erőműnek, aki nálunk érettségizett. Tudatosan, például adminisztrátorképző tanfolyamokkal igyekszünk segíteni azoknak a tanulóinknak, akik a konyhában gyújtott rá. Sőt, volt olyan Is az ismeretségi körömben, aki tudja, hogy a cigarettázás súlyos egészségügyi következményeket von maga után, rákot kelt, szívinfarktust, érszűkületet okoz, stb., tehát tudatában van annak, hogy roncsolja a saját egészségét, mégsem tudott lemondani róla. Sajátos dolog viszont, hogy nagyon sok dohányos van, aki nemhogy nem tartja egészségtelennek, káros szenvedélynek a füstölést, hanem az állítólagos jó közérzetének megteremtéséhez egyenesen szükségesnek könyveli el. Az ő jelszavuk, hogy a nagyapám is dohányzott, sőt, ivott Is, mégis elélt 90 éves koráig. . . Gyenge kis érv! És legalább enynylre gyenge, amikor az emberi jogokat félreértelmezve ezt hangoztatják: „senkinek semmi köze, hogy mivel rombolom az egészségemet!” Ezzel sem lehet azonosulni, ha úgy igazán elgondolkozunk rajta. De azzal aztán semmiképp nem érthetünk egyet, amikor a dohányos azt kívánja a nemdohányostól, hogy menjen ki az Irodából, az étteremből, a tv-teremből, stb., ha nem szereti a füstöt. Mondják ök: igyekezzen hozzászokni, és máris meg van oldva a kérdés! A gyerekeink Is szokjanak hozzá? Eszükbe sem Jut az, hogy az egészségét féltő ember, aki hallgatott az értelmes érvekre, aki Józan ésszel, passzív dohányosként sem kívánja a cigaretta százdéle káros következményeit viselni, az nem lehet kiszolgáltatva egy káros szenvedélyt űző dohányos kénye-kedvének. jövendő munkájukat az erőműben képzelik el. A kapcsolat, persze, több oldalú: fizika és kémia szakkörünket, sőt, technikai szakkörünket PAV-os szakemberek irányítják. A hangosító és villámhárító berendezésünket szintén erőművi dolgozók korszerűsítették, s még sorolhatnám ... • — Ha formai oldalról közelítem meg a kérdést — mondja Oláh Mihály, a II. sz. Általános Iskola igazgatója —, akkor úgy kell fogalmaznom, hogy az iskolavezetés és a PAV irányítói között az „Egy iskola — egy üzem” akció keretében együttműködési szerződés jött létre. Ennek keretében ez évben 23 szocialista brigáddal állapodtunk meg egymás segítésében. Hasúlyozom, egymáséban, mert úgy gondolom, ez a segítség nem egyoldalú. Igaz, mi többet kapunk. Főleg a szülői munkaközösség szervezésében gyarapodik a társadalmi munkaórák száma, segítenek a nyári vízitáborban, egyáltalán, az úttörőmozgalmi életben. Az iskola tanulói egy évben 5—6000 kilométernyi kedvezményes autóbusz-utazási lehetőséget kapnak, számítástechnikai óráinkat, kémiai szakkörünket PAV-os mérnökök vezetik. A magunk lehetőségein belül igyekszünk viszonozni is ezeknek legalább egy részét. Az erőműviek rendelkezésére bocsátjuk nyelvi laboratóriumunkat, tornatermünket. Ez utóbbit többnyire az ASE sportolói veszik igénybe, az ASE-nél viszont nem egy diákunk igazolt versenyző. Így hát gyakran közös feladatokat közösen kell megoldanunk. Zs. D. Hogy egy dohányosnak ilyesmi nem jut eszébe, talán nem is csoda, de hogy az egész országban ennyire ne legyen törvényes védelme az egészséges életformának, az már mélyen elgondolkodtató. Ugyancsak keserű szájízzel olvasgathatjuk a világ híreit, statisztikáit, mert egyértelműen a rossz felvilágosító tevékenységre, a megelőzés hiányára, a sok rossz példára vall, hogy Magyarország ilyen rosszul álil a dohányzás elleni küzdelemben. Míg hazánkban még ma is növekszik a dohányosok száma, főleg a fiatalabbak körében, addig sok szocialista és kapitalista országban 10—30 százalékos csökkenés is kimutatható. A Szovjetunióban például tilos a tanároknak az iskolában rágyújtani, Az USA-ban 2000-re dohányzásmentes társadalmat akarnak elérni. Nálunk megsértődik az újszülöttet látogató ismerősünk, amikor a szokványos udvariassági kérdése után, hogy „rágyújthatok?”, azt a választ kapja: „nem!”. Ha arra gondolunk, hogy valaha a fogolytáborokban azt a kevés kenyérkét Is cigarettára cserélték egyesek, nagyjából el tudjuk képzelni, hogy milyen borzasztó szenvedély a dohányzás! Nyilván törvénnyel nem lehet örökre megtiltani, de az is nyilvánvaló, hogy a nemdohányzóknak törvényes védelmet keli sürgősen biztosítani a dohányosok mindennapi „terrorja” ellen. TORMA CSABA Ragályos önpusztítás
