Atomerőmű, 1983 (6. évfolyam, 1-8. szám)
1983-09-01 / 6. szám
ATOMERŐMŰ A PAKSI ATOMERŐMŰ ^t t BERUHÁZÁS DOLGOZÓINAK LAPJA. vi. Évfolyam, e. szám 1983. SZEPTEMBER Sikeres próbaüzem Tudomásom szerint e jelentős eseményről csupán egy rövid MTI-hír adott szűkszavú tájékoztatást, az is néhány napos késéssel. Azóta is csak néhányan tudják, mi történt 1983. augusztus 8-án 15.00 óra és augusztus 11-én 15.00 óra között, valamint ezt megelőzően és követően a paksi atomerőmű I. sz. blokkrendszereinél. Ha késve is, szükségesnek véltük a bővebb tájékoztatást. Ezért kerestük fel augusztus 19-én Pákái Lászlót, a PAV gépészeti osztályvezetőjét. — Mit jelent egy atomerőmű életében az úgynevezett 72 órás próbaüzem? — Ha „meredeken” fogalmaznék, azt mondhatnám, nem túlzottan sokat. Gyakorlatilag egy fokozott figyelemmel kísért üzemi próbáról van szó. amikor százszázalékos terheléssel és teljesítménnyel az egész rendszer együttesen. 72 órán át folyamatosan vizsgázik. Ezt a vizsgát az I. sz. blokk a vártnál is jobban, kitűnő eredménnyel teljesítette. Szeretném, ha nem tűnne nagyképűségnek, de a sikertelen próba lett volna számunkra meglepő. Ugyanis lényegében a decemberi energetikai indítás óta „vizsgáztunk”, a gépek, berendezések és az emberek egyaránt, nem kevés áramot is adva az országnak. Már augusztus 8. előtt is folyamatosan. és 72 órát meghaladó mértékben tudtuk „hozni” a 100 százalékot, ezért nem izgultunk különösebben a „vizsgára” kijelölt 72 óra alatt. — Azért mégsem volt az a bizonvos hétfő. kedd. szerda az üzemeltetők életében szürke hétköznap, három a sok között, vagy mégis? — Természetesen nem. Csak arra akartam utalni, hogy míg a hagyományos erőműveknél a hasonló próbaüzemek 30 naposak, itt csunán 72 óra volt. Hozzátéve. hoev közel féléve folvtak a tervek szerinti próbák, és már mi»”., fl-tól — kisebb megszakításokkal — 100 százalékos tellesítménnvel dolgoztunk Ezért lehettünk biztosak a kijelölt 72 óra sikerében. — Tehát a három napon kicsit sem vert gyorsabban a szive a szolgálatban lévő üzemeltetői gárdának? — Dehogynem! Legfeljebb nem szorongtunk, nem féltünk. Ismertük a József Attila által „kezes jószágoknak” nevezett gépeket, bíztunk bennük, és természetes, önmagunkban: ha bármilyen kisebb beavatkozásra szükség van, tudjuk, mit és hogyan kell tenni. — A próbaüzem ezek szerint szinte „eseménytelen" volt? — Igen. De ez csak a korábbi felkészülés, a jó előkészítés miatt lehetett így. — Elmondható, hogy a próbaüzem igazolta az 55 százalékos terhelés utáni III. revízió eredményességét? — Feltétlenül. A gyorsan és jól elvégzett javítások nélkül ma nem beszélhetnénk ilyen elégedetten az egész rendszer megbízható működéséről. Az eredményesség a beruházók, az üzembe helyezők, a tmk-sok, az üzemeltetők, az egész vállalati kollektíva összehangolt, jó munkáját példázza. — Decembertől augusztusig azért mégis lehettek „meleg” pillanatok. — Akadtak, kétségtelen. Ám a félreértések és esetleges pletykák megelőzése érdekében mondom, ezek kisebb, a biztonságos üzemelést nem érintő dolgok voltak. És természetesen fakadtak abból, hogy először üzemeltetünk „élesben” atomerőművet. Talán nem tartozik szorosan a beszélgetéshez, de szeretném elmondani, hogy mielőbb és nagyon szükség lenne a tervezett atomerőművi szimulátorra. Ugyanis könyvekből és külföldön hiába készült fel a kezelőszemélyzet, az „eseménytelen” üzemelés bizonvos fokig káros rutinná válhat. A szimulátor „edzésben” tartaná a csapatot bármilyen üzemzvar elhárítására. Erre a célra a szocialista országokban meglévő szimulátorok nem alkalmasak, mert más jellegű atomerőművi blokk áll mögöttük. — On jól ismeri a külföldi tapasztalatokat. A már működő. hasonló típusú atomerőművek sorában hogyan állja meg a helyét a miénk — féléves tapasztalat alapján? — Jól. Sőt! Véleményem szerint (és ez talán nemcsak az én véleményem), az ilyen típusú — hasonló időszakban történt — üzemzavarokat, kieséseket, rendellenességeket tekintve a mi „mutatóink” jobbak, netán a legjobbak! Biztonságos, jól üzemelő erőművet építettünk. Ebben természetesen része van a szovjet szakértők magas szakmai tudásának, valóban baráti, elvtársi segítségének is. Csupán egyetlen példát említenék az üzembiztonságra. A teljes személyzet, a vállalati dolgozók egészét ért sugárzási dózis nagysága nem érte el az egy főre megengedett (károsodást nem okozó) mértéket sem. A szovjet szakértők munkája nem fejeződött be a próbaüzem végével az I. blokkon, további egy évig ún. „szervizcsoport” segíti az üzemeltetők munkáját, adja át tapasztalatait. — Rossz nyelvek mondják, hogy erre a próbaüzemre korábban is sor kerülhetett volna. — Lehet. Ám a mi véleményünk az volt, hogy inkább legyen egy stabil, megbízható, megfelelően kipróbált rendszerünk, mintsem hogy később akár hónapokra ki kelljen „szállnunk” az energiaszolgáltatásból. Ami áramtermelésünket illeti, éves előirányzott tervünk 1 milliárd 600 ezer kWó. Ebből augusztus elején 1 milliárd kWó-t teljesítettünk. Most naponta 10 millió kWó-t termelünk, tehát csupán 60 nap folyamatos termelés kell az éves terv teljesítéséhez. Szerintem ezt november elején elérjük. Tehát jelentős fűtőolaj-kiváltást biztosítunk egy jól működő és biztonságos atomerőművi rendszerrel. (Augusztus 15. óta ugyanis az országos teherelosztó alaperőmű jelleggel számít az I. blokk teljesítményére.) — Megünnepelték azért valamiképp a sikeres próbaüzemet? — Nagyon szerényen, nagyon csendesen és nagyon szűk körben. Pedig a 72 óra, ez az esemény, talán éppen eseménytelensége miatt is számunkra jelentősebb volt, mint az első párhuzamos kapcsolás, örültünk természetesen. Kissé túlzott, de némiképp érthető büszkeséggel mondogattuk: végre van egy „saját”, jól működő atomerőművünk! — Kaptak egy kis jutalmat vagy prémiumot is a sikeres próbát követően? — Nem. Külön kitűzés nem volt a próbaüzemre. Tettük a dolgunkat, végeztük a munkánkat, munkaköri feladatainkat, mint bárki más. Bár mi tagadás, beosztottjaim remélik, hogy a „gép” októberre várható ünnepélyes népgazdasági átadása alkalmából róluk sem feledkezik meg a vállalat vagy a tröszt. — Azt hallottam, hamarosan, a sikeres próba ellenére leáll az I. sz. blokk. — Igen, szó van róla, de erről ma még nincs döntés. A még zavartalanabb üzemeléshez szükség lenne a főkeringtető szivattyúk záróvízvezetékébe 12 szűrő beépítésére. s ez közel egy hónapos leállást jelentene. De az sem kizárt, hogy ezzel várunk márciusig, a tervszerű és előírt üzemanyag-átrakás időszakáig. — Engedje meg, hogy olvasóink nevében is gratuláljak az „eseménytelen” próbaüzemhez önnek és „csapatának”, a PAV minden dolgozójának. CZAKÖ TIBOR Köszönet - nyílt levélben KEDVES ELVTARSAK! Amikor az elmúlt hetekben a paksi atomerőmű beruházásán töltött hosszú évek után személyesen elköszöntem azoktól a közvetlen munkatársaktól, vezetőktől, akikkel hosszú időn keresztül együtt munkálkodtunk a paksi atomerőmű megvalósításán, kedves és számomra sokat jelentő emberi elismerésben volt részem.. Ugyanilyen jóleső érzéssel olvastam a paksi atomerőmű dolgozóinak lapja augusztusi számában „Jókívánságok nyílt levélben” címmel azokat a kedves sorokat, amelyeket hozzám címeztek. Annak a kemény munkának a megbecsülését éreztem belőle, amelyet közösen végeztünk a paksi atomerőmű beruházásán. Ezért ezt a kedves figyelmességet — hasonló módon, mint ahogy önök tették — szívből köszönöm és felhasználom az alkalmat, hogy az erőmű beruházásán tevékenykedő minden dolgozónak, különösen azoknak, akik munkámat az elmúlt években közvetlenül, vagy közvetve támogatták, együtt dolgoztak velem, ezúton is megköszönjem segítségüket, megértésüket. Ma is vallom azt a sok éven keresztül hangoztatott nézetet, hogy a paksi atomerőmű nem egy beruházás a magyar ipar beruházásai között, hanem A BERUHÁZÁS. És ha ez igaz — márpedig az elmúlt évek azt igazolják, hogy igaz —, akkor ennek hatása megmutatkozik a mindennapi munkában, gyötrelmekben és természetesen az örömökben is. Állandóan a zsebemben hordom (lassan már elrongyolódik) azokat a fényképeket, amelyeket az együtt végzett munka eredményeként elért első munkasikerekről örökítettünk meg. Ilyen esemény volt például 1979 márciusában, amikor a reaktorosarnok első acélpillérét felállítottuk. Ilyen esemény volt 1979 szeptemberében, amikor a 250 tonnás daru megindult. Ilyen esemény volt 1980 októberében, amikor az első reaktortartályt helyére tettük. Természetesen még lehetne sorolni. Azt hiszem, ezeket a perceket. órákat sokan hosszú ideig kedves emlékként fogjuk őrizni. Az a hosszú idő, amelyet eltöltöttem a paksi atomerőmű beruházásán, nagyon kemény munkát követelt tőlem és másoktól is. Egy azonban biztos, hogy örömmel tölt el — és nem tartom magam büszke embernek, de erre büszke is vagyok —, hogy részt vehettem az első magyar atomerőmű építésében, az első reaktorblokk üzembe helyezésében. KEDVES ELVTARSAK! Még egyszer megköszönve a kedvességet, mindannyiuk segítőkész támogatását munkám során kívánom a paksi atomerőmű beruházásán dolgozó tervezőknek, beruházóknak, kivitelezőknek, üzembe helyezőknek és üzemeltetőknek. hogy a további blokkok építésénél, üzembe helyezésénél sok szép munkasikert érjenek el, és ehhez a kemény munkához nagyon jó egészséget. Budapest, 1983. augusztus. SZABÓ BENJÁMIN Vállalták - teljesítették Mint talán emlékeznek rá: júliusi számunkban adtunk örömmel hírt arról, hogy a TÁÉV 24 szocialista brigádja vállalta: a lakótelepi új óvodát augusztus 31-én, jó minőségben és hiánypótlásmentesen átadja a beruházóknak, üzemeltetőknek. Bizony a vállalást rögzítő dokumentum aláírása után néhány héttel sokan kételkedtek a teljesítésben. Mi is. Annál nagyobb öröm, hogy jelenthetjük a 24 brigád nevében is: amit vállaltak, azt teljesítették. Maradéktalanul. Igaz, nem könnyen, és jól jött az OSZV segítsége is, megnövekedtek a túlórák, idegeskedés is volt sok, de a fontos: az eredmény. És ez az eredmény nemcsak a hiánypótlásmentes átadás, hanem az a szellem, szemlélet, ami kialakult a brigádok között, ahogy és amennyire vigyáztak egymás munkájára, az összhang. Még a közvetlenül nem érdekelt kiszolgáló részlegek brigádjai is úgy vették, mintha ők is aláírók lettek volna. Jó értelmű presztízsből, becsületből „ügy”, átérzett feladat lett az óvoda a TÁÉV-nél (és ebben talán júniusi számunk is közrejátszott). Mindezeket Storcz János építésvezető tájékoztatásából tudjuk, aki mint az egyik — Genye István műszaki — brigád tagjaként is nyilatkozott: — A felajánlás nélkül is határidőre elkészültünk volna, de még nehezebben, s nem ilyen felelősen, szervezetten. Mint az előbb is utaltam rá, nem statisztikákban, nem szövegben, hanem láthatóan és kézzelfoghatóan megnyilvánult a felajánlásban és a teljesítésben is brigádjaink szocialista jellege, öntudata. Köszönet az OSZV és a költségvetési üzem brigádjainak is, amit vállaltak, ők is teljesítették. Ha van még elmaradásunk, az a parképítés, amit a városi költségvetési üzemmel végzünk, külön tervek szerint (határidő: nov. 30.) szintén jó együttműködéssel. Nem láttuk értelmét, hogy (mint valahol olvastam) gyors kelésű búzával vessük be a parkot, néhány leásott bukszussal. Tavaszra a park is szép lesz. — Volnának valakik külön kiemelhetők, elismerhetők a brigádokból? — Nehéz, csaknem lehetetlen a választás, de mert fotót terveztek, a javaslatom: Homoki Sándor művezető, Kern József és Király József brigádvezetők, háttérben az óvodával. A biztonság kedvéért megkérdeztük az üzemeltetőket, mi a véleményük a TÁÉV munkájáról? A legnagyobb elismerés hangján szóltak. Jellemző példaként említették, ami kívülállók számára apró, ám az apróságok számára jelentős dolog: az egyes falfelületeket az óvónők kívánsága szerinti színűre festették a brigádok. A jó munkának köszönhető, hogy szeptember 19-én a lakótelepi óvodások birtokukba vehetik az új intézményt, s csaknem megszűnik kényszerű utaztatásuk a város különböző óvodáiba. Minden érdekelt nevében köszönjük a TÁÉV 24 szocialista brigádjának ezt a sikert, amely jóval több, mint csupán munkasiker. Cz. T. Középen Homoki Sándor művezető, balról Kern József és jobbról Király József brigádvezetők Fotó: Olasz Lajos. Pákái László gépészeti osztályvezető Fotó: Olasz Lajos.
