Atomerőmű, 1982 (5. évfolyam, 1-8. szám)
1982-12-01 / 8. szám
V. ÉVFOLYAM, 8. SZÁM. 1982. DECEMBER Vitázva az új érdekeltségi rendszerről ígéretünkhöz híven folytatjuk e valóban közérdekű témával kapcsolatos nézetek, vélemények közlését. Bár néhány vezető részéről kaptunk olyan kritikát, hogy túl korán kezdtünk foglalkozni ezzel a kérdéssel, és hogy felesleges a dolgozókat olyasmivel foglalkoztatni, amely kizárólag a vállalati felső vezetés döntési hatáskörébe tartozik. A mi véleményünk az. hogy ha ez a lap valóban a paksi atomerőmű beruházás dolgozóinak lapja, akkor kapjon megfelelő figyelmet minden téma, amely a dolgozók széles körét érinti. A beruházáson bevezetésre kerülő új érdekeltségi rendszer mindenkit érint, aki itt dolgozik. Emlékeztetőül a lényeget: 1983-tól megszűnik a kormánybiztosi preferencia, népszerű nevén a KOBI-pénz. A helyébe lépő rendszer csak abban az esetben tesz lehetővé béren felüli juttatásokat, ha a vállalatok a beruházási költség-előirányzatokhoz képest költség- és határidőcsökkentésre vállalkoznak. A vállalt különbözet egy részét jutalomként kioszthatják. Haj viszont a vállalások nem teljesülnek, akkor o korábban kifizetett jutalmakat a vállalati tartalékalapból vissza kell fizetniük. Legutóbb olvasói kérdésekre kértünk válaszokat, most négy vállalat helyi vezetőjét kerestük meg: Mi a véleménye a Pakson jövőre bevezetésre kerülő új ösztönzési, érdekeltségi rendszerről? Milyen elemeit tartja előnyösöknek, vannak-e kétségei, fenntartásai? Kutas István létesítményi főmérnök (22. sz. AÉV): Először is. szerintem korai a kérdéssel való foglalkozás, mivel a végrehajtási utasítás még nem jelent meg. Az kétségtelen, hogy Pakson szükség van a további években is megfelelő ösztönzésre, megérdemelt külön jövedelmekre, különben a dolgozókat nehéz lenne itt tartani. Szükséges tehát az új ösztönzési rendszer, s a magam részéről a mai gazdasági rendszerben nem tudnék jobbat javasolni. Vállalatunk felkészült ennek fogadására, s már előre keressük azokat a területeket, ahol reális költség, vagy határidőcsökkentésre vállalkozhatunk anyagtakarékosság, jobb munkaszervezés, stb. révén. Elengedhetetlen lesz, hogy a feladatokat a lehető legjobban lebontsuk, konkretizáljuk egészen a brigádok szintjéig. Az is fontos, hogy mindenkiben tudatosuljon, felismert közvetlen érdek fegyen a takarékosság, a munkaidő jobb kihasználása, mert hogy csak így juthat többletjövedelemhez. Úgy kell gazdálkodnunk, hogy mindig legyen a vállalat kasszájában pénz, amiből megelőlegezheti a kifizetéseket, amit vállalkozásának teljesítésekor kap csak meg a banktól. Az természetesen kellemetlen eleme az új rendszernek, hogy egy vállalkozás nem teljesítése esetén a korábban felvett pénzeket a vállalati nyereségből kell Visszafizetni. Ugyanis az új rendszer előnyeiből a paksi részlegnél dolgozók részesülnek, a „büntetés" viszont a vállalat egészét érinti. A másik veszély a más vállalatokkal történő közös vállalkozásban van, együtt nevethetünk, de együtt is kell sírnunk, ha valamelyikünk miatt „elúszik” a vállalás. De Kutas István (22. sz. AÉV) éppen ez fokozhatja a felelősséget, jobban, mint egy puszta szerződéses viszony. Mindent egybevetve, mi bízunk az új érdekeltségi rendszer eredményességében, hatékonyságában, an. nál is inkább, mert kidolgozásában is részt vettünk. Mert ha nem tudunk valamiképpen plusz pénzt biztosítani dolgozóinknak, okkor az embereket aligha lehet Pakson tartani, nélkülük pedig nem lehet erőművet építeni. A végrehajtási utasítás megjelenése után széleskörűen tájékoztatni fogjuk dolgozóinkat, és igyekszünk megnyerni őket az ügynek. A vállalkozások kialakításához is kérni fogjuk ötleteiket, javaslataikat. Erre azért lesz feltétlenül szükség, mert a vállalkozás csak közös erőfeszítéssel hozhat eredményt. Halmos Sándor létesítményigazgató (GYGV): Fenntartásaim és kétségeim ellenére el kell ismerni., hogy az új ösztönzési rendszer — már amennyire én ismerem, bár korántsem kellő mélységében — alapelveit tekintve korszerű, és csak támogatni tehet. Ugyanakkor a rendszer egyes elemei sze. rintem még nem kidolgozottak a szükséges mértékben. Ebből is fakad a feltehető kérdés, hogy egy vállalkozásban a vállalat számára mi az „üzlet"? Az első cikkedben említett példára hivatkozva, ha 100 millió előirányzatot mi 95 millióra vállalunk, akkor kioszthatunk ugyan az 5 millióból mondjuk 250 ezer forintot, de a vállalat végül is elesik 5 millió árbevételtől, vagy nyereségtől. Ha utánaszámolnánk, nem tudom, hogy mi éri meg jobban a vállalatnak (és a dolgozóknak)? Nem beszélve az esetleges visszafizetési kötelezettségről, amely két év múlva egy olyan dolgozónak a nyereségét érinti, aki véletlenül „bűnhődik". Tudomásom szerint a beruházási keretek a szerelési területeken igen „szűkreszabottak", s a legtakarékosabb számítással élért költségcsökkentés mellett is a korábbi KOBI-pénzek töredékét érhetnénk el, illetve oszthatnánk ki. igen sok a bizonytalansági tényező is, mint például a határidők, a szocialista importszállitások, így igencsak fennáll a szubjektivitás veszélye a „bűnösök" a „bűnök", az objektív akadályozó tényezők elbírálásánál. Alapvető probléma az is, hogy nem tudjuk, mekkora a beruházási keretösszeg az egyes témacsoportokra, feladatokra, ilesz-e és ki lesz az, aki lebontja. szétbontja a feladatokat és meghatározza az összegeket is? Mint előbb említettem, a paksi érdekeltségi rendszer és a nagyvállalati érdek inkább ellentétes mint azonos irányú... Sok ismeret hiányában mi nem vagyunk felkészültek az új rendszer fogadására. Ezért sem tartottam szerencsésnek a téma felvetését a lap októberi számában. Mert a dolgozók Halmos Sándor (GYGV) már jönnek, érdeklődnek, én pedig érdemben nem tudok mit válaszolni nekik. A vállalati felső vezetés részéről még nem eldöntött kérdés, hogy bekopcsolódnak-e az új érdekeltségi rendszerbe. Ez felelősséggel csak azt követően határozható meg, ha a vállalati lehetőségeket a konkrét költségelőirányzatokkal egybe tudjuk vetni. Vízi János főszerelésvezetö (VEGYÉPSZER): Szerencsés helyzetben vagyok, mert meghatalmazásom van a vállalati felső vezetés véleményének közlésére is, miszerint a tervezett, bevezetésre kerülő új ösztönzési rendszert nem tartjuk elfogadhatónak, megalapozottnak és megfelelően kidolgozottnak. (Egyébként az én véleményem is ez.) Azért nem fogadható el, mert nem egyeztethető a vállálati nyereségérdekeltségi rendszerrel. A tervezett új rendszerben (a végrehajtási utasítás még nincs kinn, és legjobb tudomásom szerint „le is fújták" az egészet) az esetlegesen kiosztható pénzek alapja, az a bizonyos költségelőirányzat és a lehetséges megtakarítás egyszerűen „megfoghatatlan", mondhatnám tervezhetetlen. Vizi János (Vegyépszer) Egyébként az októberi számban e témával kapcsolatos írásból mintha az derülne • ki, hogy a kivitelező vállalatok nem tudnának együtt dolgozni az épités-szerelésen, és ők lennének az okai a költségnövekedésnek, a munkacsúcsoknak. Pedig ez szerintem nem így van, és nem ez a fő ok. Sokkal inkább az, hogy a beruházásnak nincs „gazdája”. A tervezett új ösztönzési rend. szer is egyfajta „közös bölcsességre" épít, és nem egy valóságos és szükséges beruházásirányításra, szervezésre. (Ami viszont nagyon kellene...) Ezért aztán vállalatunk egyelőre nem kíván bekapcsolódni ebbe az új rendszerbe, kötelezni pedig nem lehet. Ne kérdezd, anélkül is elmondom a választ, hogy felmértük döntésünk várható kihatásait is. „Jóvoltotokból" hozzám is jönnek a dolgozók: „Főnök, mi lesz?" Azt mondom: pénz, legolábbis plusz pénzről nem tudok. „Akkor megyek haza!" Mit mondhatok? Mert ez a beruházás nem egy vállalat érdeke elsősorban, hanem az egész népgazdaságé. Ha KOBI- pénz nem lesz (amelynek odaítélésében is volt nem kevés szubjektivitás), akkor találjanak ki a felettes hatóságok valami mást, jobbat, de semmikép sem ezt a tervezett új ösztönzési rendszert! Egyszerű: ha a népgazdaságnak ez a beruházás mielőbbi és jó minőségű megvalósítása fontos, akkor Jegyen ösztönzésre is pénz, különben nem lesz aki megcsinálja. Tudomásul kell venni, hogy itt sok „kis" érdek dominál. Más kellene! Olyan mérőszám, amelylyel minősíteni lehetne az egyes vállalatokat, s így a szubjektivitást megszűntetni. Egy jól kialakított beruházás-szervezés, amely egyben megteremtené a, feltételeket egy valóban ütemes és minőségi munkához. Ám eltértem az alapkérdéstör. Befejezésül még annyit, hogy mivel nincs megfelelő információ, nyugtalanság van a vezetők és a dolgozók körében egyaránt. Ebben mi is hibásak vagyunk, de részben ez az újság is, a túl korai „kedélyborzolásért”. Varga Tibor helyszíni főmérnök (ERBE) Mielőtt a kérdésre válaszolnék. szerelném megjegyezni, hogy én sem tartom időszerűnek a téma feszegetését, egyrészt, mert véletlenül sem szabad hamis illúziókat kelteni az emberekben, másrészt, mert hiba lenne a vállalatokat elteve elijeszteni az új érdekeltségi rendszer fogadásától. De ha már a téma elindult ebben a lapban, én sem térhetek ki a kérdés elől. Azzal kezdeném, hogy valamilyen érdekeltségnek lennie kell Pakson továbbra is. (Megjegyzem, hogy a korábbi KOBI- rendszer — hibái ellenére — jelentős eredményeket is hozott.) Az új ösztönzési rend-Varga Tibor (ERBE) szernek is lesznek hibái bizonyára, amelyeket majd időben korrigálni kell. Nekem is vannak kétségeim, fenntartásaim. Soroljam őket? Csak néhányat: — Vajon hogyan találjuk meg a módszert a vállalatok önkéntes csatlakoztatására? — Meg tudunk-e határozni konkrét és reális feladatokat, ami alapja a vállalatok csatlakozásának? — Hogyan tudjuk megteremteni a közös érdekeltséget (fefelelősséget), mert csak így lehet valóban eredményes az új rendszer? Vállalatunkra különösen nagy felelősség hárul, mert egyszerre leszünk szerződő felek, de a megvalósításban is legalább annyira érdekeltek, mint a többi „aláíró", hiszen plusz pénzhez ml is csak így juthatunk. Rövideni: beruházás-szervezői munkánkat magasabb színvonalon kelil ellátnunk! Még jobban kell teljesítenünk a bonyolítási1, ellenőrzési funkciókat is. Rövid lidőn belül ót kell dolgozni a teljes beruházási költségtervezetet. Ennek során elkerülhetetlen bizonyos mértékű „újraelosztás" is. Szisztematikus és főleg reális feladatlebontásra van szükség, reális költség-előirányzatokkal. A magunk részéről minden feltételt biztosítanunk kell garantált módon ahhoz, hogy az építő, szerelő vállalatok valóban partnereink is legyenek. Szükséges az egyes feladatok részletes „lebontása" is, hogy a vállalkozó vállalatok rövid távokon is osztható kerethez jussanak, ne csak a IV. blokk befejezésekor. Ha a felsőbb szervek döntenek, rövid időn belül felkészülünk az új rendszer fogadására és első számú „védnöklésére", s ezáltal jó, korrekt partnerei lehetünk a vállalkozó vállalatoknak. Mit lehet a fentiekhez hozzátenni? Azt minden bizonnyal, hogy „úgy kell nekünk" (újságnak és íróinak): aki szelet vet, vihart arathat... Bízom benne, hogy ha egyes vezetők haragszanak is — három az itteni négyből bizonyára — a témo felvetéséért, szellőztetéséért, nem szolgáltunk rossz ügyet. Netán újabb pezsgés indulhat el az üzemi demokráciában is... Aztán, hogy Vízi János „fülese” téves, a minisztertanács — Knizner Istvántól kapott értesülésem szerint — éppen hogy megerősítette az új ösztönzési rendszer bevezetésének szükségességét. Ennek fogadására lényegében „szabad az út”, amelynek elejére szerintem kitehető az egyirányú tábla. Az elméletet természetesen csak o gyakorlat igazolhatja. Legközelebb — februárban — erről is lesznek tapasztalataink. Valószínűleg kérdéseink is. CZAKÓ TIBOR h/fUfMFS KßQfiCSONrr FS BOLDOG ÚJ FVFT divÁNUN/l MINDEN NEDVES OLVASÓNK?Nfíhó
