Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1938
9 D. D. Raffay Sándor püspök a következő beszéddel avatta fel a szobrot: Az aszódi iskola szobrot emelt legnagyobb fiának. A szobor embert ábrázol, de lángészt örökít. Embert és lángészt, aki e nemzetnek örök büszkesége, de értéke és kincse az egész világnak. Halandónak született, de csodálatosan ragyogó lelke őt a múlandóság korlátái közül az örök megmaradás szintjére emelte. Míg e földön járt, korának lelkét hordozta és szólaltatta meg, mióla e földről eltávozott, örök érzések és igazságok képviselőjeként áll előttünk. Petőfi Sándor szobrához gyülekeztünk. Petőfi emlékezetét glória lengi körül, mert nemzetének dicsősége volt, míg élt, nemzetének dicsősége marad, míg e nemzet él. S mikor most e még lepellel takart szobor előtt megállók, azzal a kérdéssel foglalkozik a lelkem: miért és kinek állítottuk mi ezt a szobrot? Petőfinek vagy magunknak? A múltnak vagy a jelennek és a jövőnek? E kérdésre talán az volna a legegyszerűbb válasz: az aszódi evangélikus iskola akarta e szoborral az egykori aszódi diákot megörökíteni. Azt az egykori diákot, aki az iskola falai közül világnagysággá nőtt. Akinek lelke itt csiszolódott ragyogóvá, hogy mint az üveghasáb az égi napsugarat, úgy szórja szét e nemzet fiainak leikébe ezernyi színes fénykévébe törve a hazaszeretetnek és az ősi dicsőségnek, a nemzeti öntudatnak és a magyar érzésnek nemzedékeket nevelő szent eszményeit. Az emberi nagyság alapköveit mindig az Isten ajándékozó kegyelme rakja le az emberek leikébe. Ezeken az alapköveken a család, az iskola és az élet építi fel az épületet, mely az éltető léleknek otthona. Az aszódi evangélikus gimnázium méltán büszke arra, hogy Petőfi lelkének csodálatosan ékes hajlékának emelésében döntő szerepe volt. Akkor itt még nádfedeles házban, egyetlen tanteremben, evangéliumi szegénységben élő egyetlen tanítómester személyesítette meg az intézetet. Áldott emlékű Koren István, nekem is egykori tanárom, igazi professzor és polihisztor volt, aki az emberi lélek belső titkaiban ugyanolyan járatos volt, mint a tudományok egész mezején és a természet nagy világában. Tiszta szemmel, világos és bölcs értelemmel, meleg szívvel irányította a reábízott ifjúság lelkét, ó töltötte meg Petőfi lelkét is értelemmel, a szívét meg tiszta érzésekkel. Az aszódi iskola tanárai és tanulói méltó büszkeséggel állják körül ma Petőfi Sándor szobrát, hogy ünnepeljék az egykori nagy aszódi diákot. Vagy talán az öntudatos magyart, az építő munkára és az áldozatos halálra is mindenkor kész hazafi emlékezetét akarja megörökíteni ez a szobor? Azt a hazafit, aki rajongó szive szent őszinteségével azt vallotta: Tied vagyok, tied hazám, E szív, e lélek! Kit szeretnék, ha tégedet Nem szeretnélek?
