Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1938

Szent-egyház kehiem belseje,

Oltára képed.

Te állj s ha kell, a templomot Eldöntőm érted.

Azt a hazafit akarja megörökíteni ez a szobor, aki büszkén hirdette:

Járjatok be minden földet,

Melyet Isten megteremtett:

S nem akadtok bizonyára A magyar nemzet párjára.

Azt a hazafit, aki boldogan énekelte:

Magyar vagyok, legszebb ország hazám Az öt világrész nagy területén.

Egy kis világ maga. Nincs annyi szám,

Ahány a szépség gazdag kebelén.

Azt a hazafit akarjuk megörökíteni, akit csak „Egy gondolat bántott“, halálos komolysággal, hogy nem tudja vérével megpecsételni hazájához való emésztő szeretetét. Azt a hazafit, aki nemcsak biztatni tudott ellenállhatatlan erővel: „Talpra magyar!“, hanem maga is talpraállt és karddal a kezében a csatamezőn vérével írta meg lángoló hazaszeretetének bizonyságlevelét.

Egy egész nemzetnek, bizony az egész magyarságnak itt kellene most állania e néma szobor talapzatánál, hogy legnagyobb és leglelkesebb fiainak egyikét ünnepelje.

Vagy talán a szabadság és szerelem bűvös szavú lantosát akarjuk ünnepelni Petőfiben? Akinek költészeténél színesebb, őszintébb, szebb és lángolóbb, mélységben mélyebb, magasságban szár- nyalóbb alkotást a viiágirodalom sehol sem tár elő. Akinél a szabadság nem korlátok erőszakos törése, hanem építő és jövendőket alapozó teremtő eszmény; a szerelem pedig tiszta tűz, szemérme- tességben fogant szent lángolása a párját kereső és megbecsülő felbuzdult szívnek, amely el tud égni a saját tüzében, de beszennyezésre magát nem alázza. A szabadság dalosát ünnepeljük ezzel a szoborral? Aki azt vallotta:

Mi célja a világnak?

Boldogság! S erre eszköz? A szabadság! Szabadságért kell küzdenem,

Mint küzdöttek érte oly sokan,

És hogyha kell, elvérzenem,

Mint elvérzettek oly sokan!

Fogadjatok, ti szabadság-vitézek,

Fogadjatok szent sorotok közé,

Zászlótokhoz hűséget esküszöm,

S hahogy véremben lesz egy pártütő csepp,

Kiontom azt, kifreccsentem belőlem,

Habár szívemnek közepén lesz is.