Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1932
14 A lefolyt tanévre az előzetes beírásokat június 14-én és 15-én tartottuk meg. Szeptember 1-én és 2-án 6 tanuló sikerrel tette le a felvételi különbözeti vizsgálatokat, 2 tanuló meg pótló magánvizsgálatot telt, akik közül azonban egy osztályismétlésre utasíttatott. Ugyanakkor tett javítóvizsgálatot a VIII. osztályból 6 tanuló. Szeptember 6-án voltak a többi osztálybeliek javítóvizsgálatai: 45 javító közül 43 elégtelenjét kijavította, 2 azonban osztályismétlésre utasíttatott. Közben szeptember 5., 6. és 7. napján végeztük el a szabály- szerű beírásokat, mig szeptember 9-én ünnepélyesen megnyitottuk az új tanévet. A tanítás a hivatalos ünnepek betartása mellett — báf az igazgatón kívül a tanév vége felé egy kollega is súlyos beteg lett — mégis zavartalanul folyt le az egész tanévben. A karácsonyi szünet december 23-tól január 7-ig, a húsvéti szünet meg április 10-től 22-ig tartott bezárólag. A tanítás munkáját a következő beosztás mellett fejeztük be: május 8—9-én voltak a Vili. o. magántanulók írásbeli vizsgái, május 11., 12., 13-án a Vili. o. rendes tanulók összefoglaló vizsgái és a bejáró magántanulók vizsgái, június 9—10-én az I.—VII. o. be nem járó magántanulók írásbeli és szóbeli vizsgái és a bejáró magántanulók írásbeli vizsgái, június 12., 13, 14-én voltak I.—— VII. o. tanulók összefoglaló vizsgái és a bejáró magántanulók szóbeli vizsgái. A VKM-nek egyházi főhatóságunktól is elfogadott rendelkezése szerint a IV.—V. osztálynak úgynevezett rosta-vizsgái az idén már elmaradtak. A tanévet június 17-én zártuk be ünnepélyesen. Az évzáró ünnepély után a kar megtartotta záró, illetve a jövő tanévet előkészítő értekezletét. A tanári kar a lefolyt tanévben 19 értekezletet tartott, melyek közül kettő módszeres, kettő pedig ellenőrző értekezlet volt. Ä tanítás a lefolyt tanévben is már egészen a reálgimnáziumi tanterv szerint történt minden osztályban. A latin nyelvet az idén kezdtük először a III. osztályban. Iskolánk főhatósága ragaszkodva iskolánk egykori humanisztikus jellegéhez, úgy rendelkezett, hogy a görög nyelvet ingyen tanulhassák az arra jelentkező tanulók. A látogatások sorát az idén Radvánszky Albert báró, egyetemes felügyelő urunk nyitotta meg november 14-én, amikor is több tanár óráján meghallgatta a tanítást. Látogatása végén a felügyelő úr Őnagy- méltósága a látottak és hallottak felett teljes megelégedésének adott kifejezést. A vallás- és közoktatásügyi kormány részéről mint miniszteri megbizott Dr Acsay István budapestvidéki tankerületi kir. főigazgató úr figyelte és vizsgálta meg nevelő és tanító munkánkat május 4., 5. és 6-án megtartott látogatása alkalmával. Jól esett látnunk, hogy az ő megértő, szakavatott pedagógus lelke mily igaz örömmel látta, hogy új otthonunkban már teljesebb fegyverzettel és alkalmasabb viszonyok között végezhetjük a nevelés és tanítás nehéz, de magasztos feladatát. A tanári karral tartott értekezleten a főigazgató úr a következőképen összegezte megfigyeléseit és tapasztalatait: „Amint az elmondottakból látszik, a tanári testület munkálkodása az előírásoknak, utasításoknak, az újabb módszertani megállapodásoknak megfelelő. Mindnyájan át