Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1932
15 vannak hatva a kötelességérzettől és ennek hatása alatt eredményes, jó munkát végeznek.“ A főigazgató úrnak szakavatott bölcs tanácsait nemcsak meghallgattuk, hanem azokat a kar minden tagja tőle telhető- leg fel fogja használni iskolánknak és a magyar kultúrának felvirágoztatására, mert tudjuk, hogy egy fejlett magas kultúra a legbiztosabb záloga egy szebb magyar jövendőnek. A testnevelés megfigyelésére a középiskolai törvény értelmében a közoktatásügyi miniszter úr e tanévben is Kócza Géza szakfelügyelő urat küldötte ki iskolánkhoz, aki megbízatásának folyó évi január 26-án tett eleget. Hivatalos jelentésében a szakfelügyelő úr megállapította, hogy a tornatanitás iskolánkban eredményes és jó. Az ev. egyetemes tanügyi bizottság megbízásából május hó 18-án Dr Jánossy István, bpesti ev. főgimnáziumi tanár figyelte meg iskolánkban a történelem tanítását és hazafias nevelő munkánkat. Látogatásai végén a kolléga úr a történelem és magyar szakos kollégákkal tartott megbeszélésen mindkét irányban teljes megelégedésének adott kifejezést. A tanári kar tagjai a lefolyt tanévben kevesebbet hospitálhattak egymás óráin, mert egyfelől a járványok miatt, másfelől az igazgató betegszabadsága és egy kolléga huzamosabb betegsége miatti sok helyettesítés sokat elvont az egymásnak látogatására fordítható időből. Az első félévben az igazgató, a második félévben pedig az igazgatóhelyettes kéthavonkint átnézte az összes naplókat, valamint az összes dolgozatokat, több alkalommal hospitáltak, szükség esetén pedig helyettesítést is vállaltak. Végül hálával kell kiemelnem, hogy az internátus két nevelő tanára ismételten a legnagyobb készséggel vállalta egyes órák helyettesítését. Nemzeti ünnepeink és a hazafias nevelés. A történelem az élet mestere. Ebből kiindulva a múlt emlékei és tanulságai alapján minden alkalommal arra törekedtünk, hogy ifjúságunk leikébe beleplántáljuk az integer Nagy-Magyarország feltámadásának sziklaszilárd hitét, egy szebb magyar jövendő biztos reménységét. E cél elérésére a tanári kar minden tagja minden alkalmat felhasznált. Október 6-án résztvettünk az aradi gyászos nap borús emlékezetére rendezett istentiszteleteken. — Hálás gyermeki és alattvalói szívvel és hódolattal emlékeztünk Kormányzó Urunk Őfőméltóságáról névnapjának előestéjén egy nyilvános cserkészünnepély keretében. — A polgári jogegyenlőség és emberi szabadság felemelő eszméit, a modern Magyarország megszületését, 1848. március Idusának jelentőségét ifjúságunk március 15-én a Petőfi-önképzőkör keretében ünnepelte meg a következő műsor mellett: 1. Kölcsey : Hymnus. (Közének.) 2. Petőfi: Talpra magyar ! Szavalta : Szabó Gyula Vili. o. t. 3. Magyar indulók. Előadta: A gimnázium zenekara. 4. Váradi Antal K. Benedek Vilma: Rákóczi (melodráma). Előadta: Kovács Margit VIII. és Tiborc György VIII. o. t. 5. Ünnepi beszéd. Mondta : Moys Béla Vili, o t. Ifjúsági elnök. 6. Kossuth induló. Előadta : A gimnázium énekkara Haberehrn G. tanár vezetésével.