Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1931
36 get. A püspök úr Öméltósága válaszában rámutatott azokra a szempontokra, amelyek megtartása mellett az iskola életében az internátus áldásos tevékenységet fejthet ki, s átadta az épületet új rendeltetésének, majd megszemlélte a végzett átalakítási munkát és az új bútorzatot is. Május 10-én iskolánkban végzett hivatalos látogatása alkalmával tnéltó- ságos Dr Acsay István tankerületi főigazgató úr tekintette meg interná- tusunkat, részletesen tájékoztatta magát az itt folyó életről, s dicsérőleg emelte ki, hogy már kellő időben szoknak hozzá a növendékek a polgári egyszerűséghez, másrészt a berendezésben megvan a megfelelő kényelem is. Több alkalommal jelent meg az internátusbán méltóságos Czitó Győző iskolai felügyelő úr, november 24-én a reálgimnázium igazgatójának és az internátusi tantestület bevonásával értekezletet tartott, melynek főtárgya a tantestület munkakörének megállapítása volt. A reálgimnázium igazgatója az egész tanév folyamán figyelemmel kisérte az internátus életét, egyrészt az ephorus útján, másrészt személyesen is állandóan tájékozódott ez új intézményünk fejlődéséről. Az érdekelt szülők is, különösen az első hónapokban gyakran keresték fel intézményünket. Közvetlen megbeszélést folytattak az internátus vezetőségével, e megbeszélések eredménye, hogy az internátus a megfelelő fegyelem gyakorlása mellett is családias jelleget nyert. Az első év gazdag tapasztalataival biztató reménnyel tekintünk az internátus második életéve elé. Tájékoztató az 1932—33. tanévre. Az internátusba való felvételre július hó 1-ig kell jelentkezni. A jelentkezés az internátus vezetőségéhez címzett levélben történik. Új növendékeknél a születési anyakönyvi kivonat és az eddigi iskolai bizonyítványok mellékelendők. A vezetőség az érdekelt szülőket az elintézés módjáról július 10-ig értesíti. Fizetendő díjak. A teljes ellátás (napi négyszeri étkezés: reggeli, ebéd, uzsonna, vacsora, lakás, fűtés, világítás, mosás, tanulmányi felügyelet) díja egy tanévre 600 pengő, mely összeg havi részletekben is fizethető s minden hó 5-ig 10 fillér kiváltási költséggel az internátusi vezetőség címére megküldendő. Ezen kívül minden növendék mellékdíj (orvosidíj, derékalj használati díj) címén egész tanévre 40 pengőt fizet, mely összeg fele része a felvételkor (július hó), másik fele februárban fizetendő. Az esetleges gyógyszerszámlák a szülőt terhelik. A felvétel egy tanévre szól. Évközi kilépés csak a szülő írásbeli bejelentése alapján történhetik s ez esetben az ellátási díj a kilépést követő egy havi időtartamra még kifizetendő. Ugyancsak az egy hónapi ellátási díjat és a 20 P félévi mellékdíjat tartozik megfizetni a felvett, de helyét el nem foglaló növendék. A szülő vagy helyettese írásban kötelezi magát a díjak pontos fizetésére. A befizetett díjak vissza nem adatnak. Ruházati felszerelés. 1. Felsőruha tekintetében külön kikötésünk nincs. Az intézeti sapka megvétele kötelező. Lábbeliből 2 pár cipő és egy pár papucs szükséges. 2. Fehérnemű : 6 drb. nappali ing, 3 drb. hálóing, 6 drb. alsónadrág, 12 zsebkendő, 6 pár harisnya, 4 drb. törülköző.