Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1931
37 3. Ágynemű: 1 paplan gombokkal, 2 huzattal, 1 nagy párna 2 huzattal, 2 ágylepedő, 1 takaró (pokróc) s 1 lepedő a fürdéshez. 4. Evőeszköz : kanál, kés, villa, 3 drb. asztalkendő. 5. Ruhakefe, fésű, fogkefe, fogpor v. fogkrém, mosdószappan. 6. Sárkefe, bekenő és fényesítő kefe, cipőkrém. 7. Zsák szennyes ruha számára. A ruhanemüek minden darabjába az internátus vezetősége által megállapított szám jól mosható piros pamuttal bevarrandó, illetve a többi felszerelési tárgyakba bevésendő. Ä tanév elején a megérkezéskor minden növendék összes felszereléséről két példányban kiállított leltárt ad át az internátus vezetőségének. Egyéb tudnivalók. A növendékek állandó tanári felügyelet és irányítás mellett végzik munkájukat. Családokba (kamrákba) osztva élnek, de ezen kívül van közös foglalkozó, illetve társalgó termük. Gondosan őrködünk a felett, hogy a növendékek vallási kötelességeiknek pontosan tegyenek eleget Gondoskodás történik a tanulók megfelelő időben való fürdéséről és sportolásáról. A német társalgási órán (2 csoportba osztva heti 1 — 1 óra) való részvétel díja évi 8 pengő. Szülők kérelmére a növendékek zenében is nyerhetnek oktatást külön díjazás mellett. A gyengélkedők számára külön szobáról gondoskodtunk. A növendékeket megérkezésük alkalmával az internátusi orvos megvizsgálja. Az I—III. osztályba járó növendékek maguknál zsebpénzt nem tarthatnak. A IV—VIII. osztályú növendékeknek adott zsebpénz összege bejelentendő. Az internátusi vezető a kisebb kiadások fedezésére befizetett összeg felhasználásáról időnként elszámolást ad. A küldött csomagokat a gondnoknő kezeli. A növendékek meglátogatása minden hó első és harmadik vasárnapján történik, más időben csak indokolt esetben az internátusi vezető előzetes engedélyével lehetséges. Az internátusi díjak mindenkor az internátus vezetőségének küldendők. Esetleges részletkérdésekre válaszbélyeggel készséggel nyújtunk felvilágosítást. X. Az ifjúsági egyesületek működése és a rendkívüli tárgyak tanítása. A Petőfi-önképzőkör. Az önképzőkör 94 rendes és 101 rendkívüli taggal 1931. szeptember 26-án alakult meg. Ifjúsági elnök Kovácsg Aurél Vili., titkár Telmángi József Vili., főjegyző Körmendy Sándor VIII, aljegyző Grózs- mik József VII, pénztáros Sebastian Endre Vili, főkönyvtáros Répássy Károly VIII. és alkönyvtáros Papp János VII. o. t. lett. Az önképzőkörben igen komoly munka folyt. Az üléseken elhangzott: 23 szavalat, 13 felolvasás, 2 szabadelőadás, 2 ünnepi beszéd, 1 melodráma, 2 ének