Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1927

4

Vagy mert később az evangélikus egyház egyik nagy püspöke lett? Avagy a bölcs Konfutse szerint azért beszélünk a múltról, hogy megismerjük a jövőt?

Nem, nem ez az indoka a mi kegyeletes megemlékezésünknek, hanem az, hogy Szontagh Sámuel volt iskolánk első igazi jótevője.

Mikor ezelőtt negyven évvel a jeles Petry Gyula megírta alma materünk százados históriáját, a genesis titkánál ezeket jegyezte fel kutató tolla: »Gymnasiumunk eredetéről írott adatok nem kerültek nyilvánosságra. Volt tanára Koren István, Greguss Ágost kiváló aestheti- kusunk nagyatyjától hallotta, hogy Szontagh Sámuel, az 1780-at követő években Aszódon a báró Podmaniczky-család nevelője, saját költségén egy házat vásárolt s az evangélikus ecclesiának ajándékozta arra a célra, hogy ebbe az elemi iskola költözzék át, a régi iskolából pedig legyen felsőbb (latin) iskola. Az új helyiségbe költözött elemi iskolának Linczény, előbb szabómester, lett az első tanítója«.

Galgaguta egykori kiváló lelkésze, ki szélütéses bénulása miatt Aszódra vonult nyugalomba s akit mint igazi tudóst Koren, Petőfinek a tanára, gyakran meglátogatott, bizonyára igazat mondott. Csak az évek távlatában történt valamelyes tévedés, mert a nemes cselekedet még 1776-ban történhetett. Hiszen ma már tíz évvel élőbbről is van adatunk arra nézve, hogy itt az egyházi iskolában a latin nyelvet is tanították — az elemi fokozat után. De úgy látszik e magasabb oktatás csak zsellérsorsban tengett, mert igazi, külön otthona nem volt. A vagyonos és takarékos nevelő tanár megszánva az iskola nehéz helyzetét s az egyházat is megmentve egy nagy gondtól — megvette a felettünk levő házat — s így maradt meg a mai épület egykori szalmafedeles törzse tisztán mint »schola latina usque syntaxim inclusive«. Ez a cselekedet valóban Szontagh Sámuel lelkületére vall, aki a jó Isten kegyelméből igazi jókedvű adakozó volt; aki maga családot soha se alapított, s ezért minden embert testvérének tekintve minden fillérjét jótékony célra adta.

Ezért mondja róla a halálát sirató versében Tuppy József theolo- giai tanuló is a következő jellegzetes szavakat:

»0 gyakran felemelt minket, mikor esni akartunk;

Mert mindég örömest nyújtá kezeit nyomorultnak,

Nyílt szívvel vallják ezt Rozsnyó, Kassa, Eperjes,

Kiknek most méltón szemeiknek zápori folynak,

Mert eltűnt Szontagh, nekik hiv, drága barátjok,

A ki velek mindig, mint vallják, attyaiképpen Bánt s’ tellyes szívvel boldoggá tenni igyekszett«.

Tehát nem csak azért, mert egyházi főhatóságunk néhány évnek előtte elrendelte a jótevők emlékezetének kegyeletes megünneplését, hanem megtesszük mi ma ezt azért is, mert szívünket hálás indulatja erre nógatja.

Vessünk ezért futó pillantást példaadó életútjára. Szontagh Sámuel az elszakított Eperjesen született az 1736. év február havának 26. napján. Atyja Szontagh Sámuel a jeles orvos, anyja nemes Halliganz Róza volt. A gyermek lelke a szülői ház légkörében telt meg hittel, vallásos érzelmekkel. Alsóbb osztályait az ősi collégiumban otthon végezte, a magyar nyelv és irodalom tanulására először Sajógömörre,