Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1917
14 Az sem tagadható, hogy a reformációt követő századokban olyan lélektelen merev ortodoxia hatalmasodott el a protestáns egyházakban, amely az imént meghaladott álláspontnál alig volt különb. Az emberiségnek azonban mindég az volt a szerencsétlensége, hogy a lényegtelent és esetlegest hajlandó volt főfontosságunak tekinteni és arra esküdni. De legalább meg volt a protestantizmusban a továbbfejlődés lehetősége, úgy, hogy ezt a visszaesést talán még majd sikerül véglegesen legyőznünk. Az emberiség haladása többnyire nem egyenesirányú; alighogy valamely téren három lépést előre teszünk, közvetlen kettőt vissza is lépünk. A középkor embere szinteelvesztette Istent.Himnuszaiban, fohászaiban, többnyire Máriához és a szentekhez fordult, a legendák Máriáról és a szentekről szólnak. Olyan végtelen távolságban állónak tekintette magától a középkor embere Istent, hogy hozzá fordulni sem mert és gyermeki, naiv fantáziája is jobban vonzotta őt a konkrét felé. A reformáció ismét közelebb hozta, felemelte az embert az Istenhez. A gyarló ember minden korban igyekezett magának valami fogalmat szerezni az elképzelhetetlenről, a felfoghatatlanról: Istenről. Nem hiú vállalkozás-e ez? Állítani valamit Istenről, kit — nagy költőnk szavai szerint — a bölcs lángesze fel nem ér, csak titkon érző lelke óhajtva sejt, s akinek léte világít mint az égő nap, de szivünk bele nem tekinthet. Elkerülhető-e, hogy eközben Istent emberi vonásokkal fel ne ruházzuk, mert hisz csak magunkból indulhatunk ki, akik az írás szavai szerint, az ő képére és hasonlatosságára vagyunk teremtve. Azt tapasztaljuk a történelem folyamán, hogy Isten eszméje azon mértékben tökéletesedik, azon mértékben maradnak el a durva emberi vonások, amilyen mértékben haladt az ember erkölcsileg. Homeros istenei vidám, jókedvű istenek, hatalmasabbak mint az ember de bosszúállók, hiúk, civakodók. Sokrates már istenkáromlást lát abban a feltevésben is, hogy isten képes volna rosszat, igazságtalant cselekedni. A zsidók (ehovája kegyetlen Isten, aki heted- iziglen büntet, a kereszténység Istene jóságos atya, aki meg- bocsájt a megtérő bűnösnek. A középkor embere is csak a maga világa alapján tudott magának Istenről fogalmat alkotni. Isten az ő szemében egy mérhetetlenül hatalmas úr és király, akinek az emberek az alattvalói; akinek szolgálatában állanak. Amint
