Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1917
Búcsúbeszéd. A hősi halált halt dr. Kövér Péter főgimnáziumi ügyész ravatalánál elmondotta Micsinay Ernő főgimnáziumi felügyelő. Dr. Kövér Péter, tehát hazajöttél . . . Isten hozott! Vártunk, de nem igy . . . Más érzelmekkel, más szavakkal, más körülmények között reméltünk, óhajtottunk fogadni és üdvözölni Téged. Virágot, ime, sok virágot hoztunk Neked, hisz oly nagyon szeretted őket! De ezek itt most nem az öröm virágai, amikkel a harcból hazatérő hős útját reméltük behinteni. Ezek a virágok a halódó természet s a Téged szerető szivek utolsó bús áldozatai ; hervadó szimbólumai az elmúlásnak. Hazajöttél, hogy az édes anyaföld, ahol bölcsőd ringott, adjon Neked örök pihenőhelyet. Hazajöttél, hogy örökre elfoglalj magadnak egy szerény darabkát abból a sokszor szentelt hazai földből, amihez a vértanuk halálával szereztél magadnak igaz jogot. De mielőtt végleg egyesülnél ezzel a drága hazai röggel, aminek boldogságáért nemes életedet adtad oda, megállítunk egy rövid pillanatra, hogy azok a társadalmi körök, közintézmények és egyesületek, amelyeknek tagja, vezetője és elöljárója voltál, Pestvármegye és Aszód község közönsége, a Takarék- pénztár, a Petőfi főgimnázium, az egyház, a társaskör, jóbarátaid és tisztelőid egy utolsó Istenhozzádot mondjanak Neked. Nekem jutott a fájdalmas kötelesség, hogy a sok Utánad fájó szív néma búcsújának szószólója legyek, pedig mindenek között talán épen én vagyok legkevésbbé képes a Te koporsód felett ezt teljesíteni. Egy sokat ígérő nemes lélek elmúlásánál, egy hazáért halt nemes hős ravatalánál a bölcs gyönyörű, magasztos eszméi gazdag tárházából merit vigasztalást a fájdalom elviselésére. A hivő a vallásban, a Mindenható bölcs akaratán való megnyugvásban
