Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1916

I. Ferencz József királyunk emlékezete.

(Az 1916. november 30-iki gyászünnepélyen tartott beszéd.)

Pompázatos ravatalon, a gyász komor fenségű ragyogásában fekszik a koporsó; koronás fők alázattól meghajolva állják körül.

Királyt temetnek — királyi pompával: I. Ferencz József halott.

Szerte az országban millió és millió ember a távolság ködén, a könnyek fátyolán át fájdalmas érzéssel keresi a koporsóban nyugvó magyar királyt, aki nemzetünk fölött hatvannyolc évig uralkodott.

Uralkodásáról a történelem, a jövendő mondhat majd biztos ítéletet. Azt azonban e pillanatban is érezzük és tudjuk, hogy e királyi koporsó előtt megnyilatkozó fájdalomnak és gyásznak bensősége nemcsak a királyt, de személyében az embert is illeti.

S mi keressük az embert, hogy benne találjuk meg a királyt.

Ki lehetett ez a férfiú, kinek temetésén a királyi gyász- szertartás előirt formaságait egy nemzet őszinte fájdalma tölti meg mélységes tartalommal ? Ki volt e felséges ember, aki haló poraiban is hódolatot parancsol a maga számára s aki előtt önkéntes meghódolással hajlik meg az egész világ ?

Milliók csak akkor érezhetnek így egy ember iránt, ha az az egy is viszontérezte millió és millió ember örömét,

1*