Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1914

45

Äz aszódi diákok hódolata a magyar hősök előtt.

Egy csodás iskolai év napjai szálltak el immár fölöttünk, s mi újra összegyűltünk az ismerős helyen, hogy tanárainknak megköszönjük azt a sok jótéteményt, mikkel bennünket ez évben is elhalmoztak. Összejöttünk, hogy a küzdő, vérző magyar hősök előtt kitárjuk szivünket, mely az irántuk lobogó szeretettel van megtelve. Összejöttünk, hogy lelkünk őszinte hódolatát bátorító balzsamként elküldjük a csüggedő harcosoknak. Most, amikor minden magyar ifjút a honszerelem lelkesít, meg akarjuk mutatni, hogy az aszódi diákok is méltók a többi magyar ifjakhoz.

Hittel valljuk, hogy mi itt egy erős része vagyunk annak a hatalmas karú magyar ifjúságnak mely tud békében élni, csendben hasznosan tanulni, tud tiszteletteljes hódolattal meghajolni a nemes magyar hősök előtt! S tud, ha kell, elszánt lelkesedéssel harcolni az édes magyar hazáért. A harctereken a rémes Halál osztja a szörnyű végzetet; dúl az enyészet, romlás, a kínszenvedés; a földből előtörekvő virágok bimbókban hervadnak el ott. Erdőn, hegyen, völgyön keresztül fáradt emberek kergetik egymást harcos szenvedéllyel, nyugalmuk tán egy percnyi sincs. És ott vannak, ott harcolnak a mi szeretetteink is, akiket közel tiz hónapja hálás hódolattal csodálunk. Sokszor nem jut más szegényeknek, csak egy búcsúintés, csak egy pillantás és már rohan velük a vasparípa a véres színpad felé.

Nem jut nekik más, esek szeretet és bátorítás, de ez elég, ebből megtudják, megértik, hogy a lelkünk velük száll, őket öleli, az ő arcukról törli le az égő könnyeket. Nem jut részünkről nekik más, csak őszinte hódolat. Csak ennyit adhatunk, de ezt szívből adjuk minden hős magyar vitéznek, ki értünk rettenhetetlen bátorsággal áldozza föl utolsó csepp vérét is.

Galgaparti kis városkánk csendes magányában gyakran elgondolkozunk a világot rengető nagy események fölött. Ha gondolataink a múltra szállnak vissza, édes melegség fut át