Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1913

28 minden kétes és minden elbukásra szánt tanuló szerepelni fog. Nem egyenlő módon, hanem saját érdeméhez képest, az egész éven át elnyert, ki­érdemelt pozíciójához viszonyítva. Oly módon, amelyből csak feltétlenül jó származik, amelynek a sikeréért drukkolni éppen nem kell, amelynek a sikerét a vizsgálatra szánt legkisebb munka is csak gyarapítani fogja. Első sorban is a hallgató közönség számára élvezetessé, tanulságossá kell tenni a vizsgálatot. Ez úgy történnék, hogy azok a tanulók, akiket ma a vizsgálat alól vagy éppen­séggel felmentünk vagy csak futólagosán vizsgá­lunk meg, előadnák összefüggő részletekben a tantárgy egész gerincét, hogy a hallgatóság okuljon, tanuljon és gyönyörködjék. Lehet ezt úgy csinálni, hogy a vizsgálaton meglepetés szerint adjuk fel a kérdést, de kár az amúgy is gyöngéd lelkiis­meretű, egész éven át derekas munkát végzett s érdemei alapján ily kitüntetésben részesített tanulót oly huzamos lelkiszorongásnak tenni ki. Lehet azt úgy csinálni, hogy egyikkel az egész tárgyat foglaltatjuk össze kivonatos rövidséggel, mégis a főtételekre kiterjedő gondossággal. A másikkal meg a tárgy egyik-másik részletéből csináltatnánk egy-egy tömör mesteri kis szabad előadásra szánt dolgozatot. A jó tanulókra matinészerűvé tennők a vizsgálatot. A hallgatóság pedig az ő elméjéhez mért fogalmazásban frissítené fel egykori tudását, egészítené ki egykori tanultságát s élénken látná, mit kell tudni a kéznél fekvő tárgyból egy intel­ligens embernek. Jóságosán bár, de egészen más alakot öltene a vizsgálat a kétesekkel és sze-

Next

/
Thumbnails
Contents