Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1913
29 kundánsokkal szemben. Először is az előadott tanítási rendszerben minden tanuló tudná maga is, hogy mit ér s ha nem bíznék a sikerben, nem is vállalkoznék javításra. Viszont a kérdező tanár is, bár nyugodt lelkiismerettel, tiszta meggyőződéssel, lelkikényszerből jelelte ki az illetőt bukásra, de őt a vizsgálat előtt el nem Ítéli, a vizsgálat sikerében bízik, s arra a legteljesebb jóakaratából módot ad. Mert a tanítás előadott rendszerében nincs félreértés tanár és tanítvány között, nincs megátalkodott, konok tanítvány s nincs fe- nekedő tanár. Megtett mindkettő mindent, ami istentől tennie adatott és ha még sincs siker, azt mindkettő a lehető legszelídebb lelki megnyugvással, lelki megadással tudomásul veszi, s újra kezdi a sikerért ugyanazt a munkát. S ha fáj a szíve, nem a sikertelenségért fáj, hanem hogy jövőre tanár és tanítványnak ily módon rendszerint egymástól válni kell. Ä gyenge tanulóknak vizsgálata tehát nem folyhat le oly simán, oly röviden. Ha a tanár valakit megbuktat, az rendszerint abban a pillanatban nem tud annyit a tárgyból, hogy vizsgálata sikeréhez csak a legcsekélyebb reményt is fűzni lehessen. De tudhat rá egy nappal. Mert hátha egy összegező tehetséggel állunk szemben, aki retrograd lépésekkel kis fáradsággal számonveszi, sorbaszedi, elrendezi maga számára az egész tananyagot. Igaz, hogy egész éven át nem mutatott semmi eredményt, de amint fentebb jeleztem, az eredménytelenség nem mindig a tudatlanság mérőfoka. És ha tudatlan is és ha hanyag is volt: mi a vizs
