Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1913

27

de mindig úgy, hogy a szórakozás végén a szórakozás tudományos alapja a pár szóba tömörített természeti vagy számtani törvény, igazság ön- kénytelenűl a lélekbe szűrődjék. Ämi pedig az ily intézmény gondozását, felügyeletét stb. illeti, az ma a központi fűtés, központi világítás, szellőztetés stb. korában egész könnyedén szervezhető minden egyes vidék lelkületéhez külön hozzáidomított módon.

E ponton kapcsolódnék a szervezethez szervi összefüggésben az évvégi vizsgálat is. Ennek ma igen sok az ellensége, a barátjai se tudják, hogy mit kezdjenek vele. Nem kívánok egyikök gondolatával sem foglalkozni. A dolgot lehetne így is, lehetne úgy is elgondolni. Én azt kívánom előadni, hogy egy nagy múltú intézményt mikép lehet a leggyümölcsözőbben felhasználni, úgy, hogy midőn nem ad fel semmit a régi idők hagyományaiból, egyúttal megfeleljen a modern kor követelményeinek is.

A fentebb előadott gondolatok szerint a tanár egész éven át csak tanított, csak nevelt és egyre csak tanított. Óra alatt, a folyosón, a szertárban, a játéktéren, az internátusbán minden arra alkalmas helyen. A tanulót, a tanulókat ismeri lelkök mélyéig. A tanulók is magukat, s önbizalmuk is van, de még módjuk nem volt, — vagy csak igen ritkán úgy szerepelni, hogy a tanár ne segítette, ne bővítette, ne mélyítette vagy akárhányszor újra ne fogalmazta volna előadásaikat. Itt a vizsgálat. A nyilvános kulturünnep. Amelyen minden tanuló, vagy legalább minden kiváló,