Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1913
23 sége még a vezetőknek, a tanulmányi felügyelőknek lélekölő, rabsághoz hasonló életmódja is. Ez kezdetben csak kényelmetlen, majd fárasztó, mig később kietlen sivárságot teremt úgy az egyesek, mint az egész testület lelkében, környezetében, világfelfogásban, emberekkel, gyerekekkel való bánásmódjában. Különc ember, avagy kiváltságos lelkű, élhet élvezettel, hasznos eredménnyel élhet az emberi társadalomtól elkülönült életet: de az emberek átlag normális szabásnak s a közintézmények általában véve normális testű-lelkű emberek számára vannak s kell, hogy legyenek alkotva. És ezeknek akkor aludni, mikor mások ébren vannak, — akkor lenni ébren, mikor mások alszanak, — akkor dolgozni, mikor mások szórakoznak, — akkor szórakozni, mikor mások dolgoznak: kifordított dolog. És ha csak az volna, feláldozhatnók azt az egy-két embert a kultúra oltárán, avagy jobban mondva, utóvégre is az az aránytalanul igen sok magasabbra hívatott ember feláldozhatná magát egy ferde gondolat fantomjának: de a kár a növendékek lelkében teszi azt a végzetszerű rombolást, abban hagyja azt a savanyú szájízt, melytől nem szabadúl meg az egész életén át senki, aki csak egy pár hetet is töltött internátusbán. Egy tágranyilt szemű, kezdetben gyanútlan lelkű, kis növendék sereg s a csalódott, meghasonlott praefektus ugyanazon tünemény: mint midőn egy sivár szél perzsel végig egy májusi üde termésen. E bajnak az orvossága, egyúttal egy közhasznú intézmény volna. Az internátusbán, a nö
