Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1908
12 együttmunkálkodás és egyetértés szelleme legyen otthonos. 6. A tanulónak okos elővigyázattal óvnia kell egészségét. Az emberi szervezetnek a napi eledelen kívül legfontosabb tápláléka a tiszta levegő és tiszta víz, azért a tanulók és háziak ezekről a szükségletekről, mint amelyek a testi szervezet életében épitő és romboló erejüknél fogva rendkívüli hatásokat eredményezhetnek, a szoba gyakori szellőztetésével, jó és friss ivóvíz nyújtásával lelkiismeretesen gondoskodjanak. Különösen ajánlatos, hogy a szobába lefekvés előtt éjjelre tiszta levegőt zárjanak, mert csak igy lehet a pihenés teljes, igy meríthet erőt test és lélek a nap munkájának fáradalmai után a holnap új kötelességeinek teljesítésére. Gondosan vigyáznia kell a tanulónak arra is, hogy az időjáráshoz mérten, az évszakok változó hőmérsékletének megfelelően öltözködjék; ezzel sok betegségnek veheti elejét. Mivel a tanulók könnyelmű óramulasztása szigorúan tiltva van, a háziak a mulasztást csak komoly okok alapján igazolják; minden visszaélésről a tanári karnak, betegség esetén pedig a gimnázium orvosának jelentést tenni kötelesek. 7. A tanulónak megjelenésében és viselkedésében szerénynek, illemtudónak kell lennie; magatartása sohasem lehet bántó, vagy épen sértő; felnőttekkel szemben csak a szelíd engedelmesség lehet helyén való. Ruházata legyen