Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1900
42 AZ ASZÓDI EV. ALGYMNA8IDM TÖRTÉNETÉNEK VÁZLATA. rékpénztár és az osztálymérnöki kar jutalmazta tanítványaink szorgalmát. Itt van talán helyén, hogy megemlékezzem iskolánknak egy jótéteményéről, az alumneumról, a melynek alakulása a virágzás korszakának első évével, 1868-czal esik össze. Az alumneumot kizárólag az egyházkerület nemes szivű adakozói tartják fenn, Aszódnak és vidékének lakosai, közöttük első helyen br. Podmaniczky Géza, élelmiszerekkel gyámolítják. Legelső két supplicansunk 1868-ban 136 frt 62 krt gyűjtött az alumneum javára, a következő év már 204 forint 95 krt hozott be, 1870-ben ugyan leesett a gyűjtés eredménye az eddig legkisebb összegre, 94 frt 60 krra, de azután ismét fölemelkedett, 1884-ben az eddig legnagyobb összeget, 398 frt 60 krt érte el s a rendelkezésemre álló hét utolsó évi adatok szerint az évi átlag a 316 frtot meghaladja. A múlt nyáron is 321 frt 88 krt kapott alumneumunk a könyörületes szivektől.13 Az alumneum pénzügyi politikája azonban nem tud sikereket felmutatni. Az iskolai bizottság épített ugyan 1875-ben csaknem kizárólag az alumneum pénzén eléggé megfelelő helyiséget s egyszersmind egyházi magtárt; de az évi étkezés díját, a mely eleinte Podmaniczky Ármin báró körültekintő intézkedései szerint 30 frtot tett, az 1873/74-dik évtől kezdve 40, majd az utolsó két évben 44 írtra emelte. Díjelengedésben a folyó év végéig 25 esetben részesültek az alumneum növendékei, még pedig egy esetnél egész, két esetnél 3A, egynél Vi és 21 esetnél féldíj-elengedésben. Az alumneum jótéteményesei közé tartozik azonban a gymnasium, a melynél a tanári lakások építésének és kisebb fölszereléseinek 13 A gyűjtéseknek eddig kimutatható eredménye: 1868-ban 136 frt 62 ki'., 1869-ben 204 frt 95 kr., 1870-ben 94 frt 60 kr., 1873-ban 175 frt 53 kr., 1874-ben 223 frt 66 kr. Kiss Péter tótgyörkei lelkész gyűjtésével együtt, 1875-ben 211 frt 1876-ban 314 frt 54 kr., 1877-ben 298 frt 68 kr., 1878-ban 269 frt 22 kr., 1881-ben 308 frt 61 kr., 1882-ben 287 frt 56 kr., 1884-ben 398 frt 60 kr., 1885-ben 312 frt 89 kr., 1886-ban 297 frt 44 kr., 1887-ben 321 frt 89 kr., 1879-ben 303 frt 83 kr. más adományokkal együtt.