Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1874
4 Ki fogná ezt tagadni, a ki nemzetünk történetén csak futólag tekintett is végig? Nagynevű főurak, nemesek, buzgó polgárok és a derék nép is versenyeztek egymással százaikkal, ezreikkel, vagy a mint telt, filléreikkel a művelődés oltárán áldozni. így támadtak virágzó iskoláink, a melyek a haza- szeretet és a szabadság templomaivá lőnek s adtak a hazának nagy embereket. Valami lélekemelő van e buzgalomban; az, a ki önerejének küzdelmével teremti meg sorsát, sokkal biztosabban halad a tökéletesedés rögös utján, mint az, ki az intéző hatalom gyámságát megszokta s önmagáért keveset kellett fáradnia. A protestáns egyháznak sokat kellett küzdenie nemcsak szabadságáért, hanem a puszta létért is, azért lettek iskolái a szabad öncselekvés, az önálló törekvés leghathatósabb jellemképző intézetei. De a mint az 1867-iki alkotmány magyar kormánya kezébe vette a nemzet sorsát, sokan, a kik már kifáradtak a küzdelemben, a kik már megsokalták az élet harczát: mindennél inkább óhajták a nyugalmat, a pihenést s a prot. egyházban is bizonyos lethargia pangása állott be. Az anyagi viszonyok is súlyosan nehezedtek a nemzet vál- laira; de ennél sokkal zsibbasztóbban hatott tevékenységünkre azon vélemény, hogy egy alkotmányos kormány alatt az autonomicus iskolák intézménye felesleges. A visszahatás oly erős volt, hogy szinte nevetségesnek látszott, az 1890/91-iki törvények alapján állani. Vájjon igazuk van-e a pihenni akaróknak? A jövő meg fogja mutatni. E lethargia állapotát súlyosan érezte a mi szerény intézetünk is. Az aszódi ev. algymnásium is a protestáns áldozat- készség müve s mint ilyen fájdalmasan kellett annak hanyatlását is éreznie.
