Szilágyi András (szerk.): Ars Decorativa 28. (Budapest, 2012)

Balázs SEMSEY: Architecture and Museology at the End of the 19th Century

ÉPÍTÉSZET ÉS MUZEOLÓGIA A 19. SZÁZAD VÉGÉN AZ IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM „MAGYAR TERME" - ESETTANULMÁNY ÖSSZEGZÉS A magyarországi múzeumok történetében alighanem unikális jelenség, hogy a gyűjtemény beleltározott eredeti műtárgyai az épületen belül - annak részeként - immáron több mint egy évszázad elteltével a mai napig azonos helyen álljanak. Az Iparművészeti Múzeum Hőgyes Endre utca felé eső szárnyának első emeletén elhelyezkedő ún. „magyar terem" meghatározó elemei a sólyi református templomból származó, 1724-ben készült karzat és a lebontott maksai (Moacja, Románia) templom 1766-ban festett egykori famennyezete. A terembe beépített műtárgyegyüttes még 1897-ben, az első kiállítások megnyitását megelőzően került jelenlegi helyére. Az említett műveknek - amelyek utóbb még a sólyi templom famennyezetének festett tábláival egészültek ki kiemelt szerepük volt a díszítőművészetben megjelenő, sajátosan magyarnak vélt formanyelv bemutatásában - az épület egész külső és belső dekorációjával összhangban. A festett templomi berendezések iránt a 19. század végén ébredő művészettörténeti érdeklődés nyomán meginduló gyűjteményezés folyamatában az Iparművészeti Múzeum csakugyan úttörő szerepet játszott. A tanulmányban részletesebben tárgyalt műtárgyak - a „magyar teremben" ma is látható berendezések, valamint a mezőcsáti református templom karzata - az emlékcsoport legelsőként közgyűjteménybe került darabjai, amelyeknek az új múzeumépületben történő elhelyezését már az építkezést megelőzően eltervezték. A múzeumi rekonstrukció azonban nem tükrözi pontosan a műtárgyak - képi és írott forrásokból ismert - eredeti állapotát. A sólyi karzat eredeti formája jelentősen eltért az Iparművészeti Múzeumban ma is látható fiktív rekonstrukciótól, amelyet vélhetően építészeti és esztétikai megfontolások indokoltak. A hasonló emlékekre gyakorta jellemző szabálytalan, aszimmetrikus szerkezetet „kijavítva" a karzatot és a maksai mennyezetet egyaránt mértanilag szabályos, szimmetriára törekvő elrendezésben helyezték el, ezáltal harmonikusan illeszkedtek a múzeum belső teréhez. A mezőcsáti karzat - méretei okán — végül nem fért el máshol, mint a földszinti üvegcsarnokban, ám ott is igen szervetlenül illeszkedett a lechneri architektúrához, és a földszinti árkádsor jelentős részét kitakarva megbontotta a monumentális belső tér egységét. Minden bizonnyal ez is közrejátszhatott abban, hogy pár évvel később a karzatot lebontották, és teljes egészében azóta sem állították össze újra. 21