Szilágyi András (szerk.): Ars Decorativa 28. (Budapest, 2012)
Balázs SEMSEY: Architecture and Museology at the End of the 19th Century
Sajnos a műtárgyak pontos állapotát a múzeumba érkezés idején nem dokumentálták, a későbbiekben valamennyi darabjuk közös leltári számot kapott, ezért a rekonstrukcióhoz fel nem használt elemek utóbb elkallódtak, vagy más tárgyegyüttesek darabjai közé keveredtek. Mivel az emlékek érdemi művészettörténeti feldolgozása már a múzeumba kerülésüket követően indult meg, a kiállításon látható rekonstrukció különösen a sólyi karzat esetében - meghatározta a későbbi recepciótörténetet. A tárgyakkal foglalkozó szerzők evidenciának tekintették a rekonstrukció hitelességét, az átalakítások, kiegészítések és átfestések problémáira nem reflektáltak, így azok ténye feledésbe merült. A kutatás és az interpretáció fő irányát eleinte elsősorban a népművészetben továbbélő reneszánsz motívumok - a műtárgyak fizikai valójától egyre inkább elszakadó - elemzése jelentette. Később egyre nagyobb szerepet kapott az emlékek párhuzamainak, a feltételezett mesterek egyéb munkáinak feltárása, a Magyarországon működő műhelyek produktumainak összegyűjtése. Utóbbi - elsősorban stíluskritikai megfigyelésekre építő - kutatások azonban elengedhetetlenné teszik a műtárgyak állapotát érintő változások minél pontosabb feltérképezését. A múzeumban történt felállításuk óta a karzat és a mennyezetek mindvégig az egykori „magyar teremben" voltak. Állandó jelenlétük a mindenkori kiállítások rendezői számára megoldandó muzeológiai problémát jelent, megőrzésük és bemutatásuk azonban a tárgyakon túlmutató jelentőséggel bír, hiszen azok nem csupán művészet-, hanem múzeumtörténeti emlékek: a korábbi századforduló muzeológiai szemléletének rekvizitumai. 22