Szilágyi András (szerk.): Ars Decorativa 26. (Budapest, 2008)

András SZILÁGYI: Vergänglichkeit, Treue, Tod. Kunstwerke mit allegorischen Darstellungen aus dem 17. Jahrhundert

MÚLANDÓSÁG, HŰSÉG, HALÁL MŰTÁRGYAK ALLEGORIKUS ÁBRÁZOLÁSOKKAL A 17. SZÁZADBÓL ÖSSZEGZÉS Az elmélkedés a négy végső dologról - halál, ítélet, mennyország, pokol -, mint az aszketikus irodalom nagy múltú és nagy hagyományú témaköre, megannyi változatban, különös gyakorisággal jelenik meg a tridenti zsinatot követően, a katolikus megújulás korában, éspedig jelentős szerzők nagy hatású hitbuzgalmi műveiben. Képi ábrázolásai ugyancsak az idő tájt, a késő-manierista művészet kibontakozása, elterjedése idején válnak mind gyakoribbá; példái elsősorban a grafika műfajában, többnyire a könyvillusztrációk között fordulnak elő. A korai barokk ellenreformációs irányzatú kegyességi irodalma, annak népszerű, széles körben ismert művei jelentősen befolyásolták a négy végső dolog, mint ikonográfiái téma megformálását, az ábrázolási típus elterjedését. És, természetesen, azoknak a további változatoknak a kialakulását is, amelyek között kiemelkedő művészi értékű, a szakirodalom számos publikációjából jól ismert, kitűnő alkotások találhatók. Aligha sorolható ezek közé az a nem túl igényes megmunkálású fadombormű a 17. század végéről, amelyet az Esterházy hercegek fraknói kincstára őriz. A kompozíció - keretbe foglalt négy jelenetével a középpontban - világosan értelmezhető. A négy ábra voltaképpeni tárgya is pontosan azonosítható, éspedig annak a latin feliratnak alapján, amely az egyes jeleneteket egymástól elválasztó, belső keretdíszen indul, majd a tárgy vízszintes középtengelyén folytatódik, s amely a négy végső dolog közeli eljövetelére figyelmeztet. Maga a négy ábrázolás mintegy emblematikus módon, lakonikus tömörséggel hirdeti azt a gondolatot - az Elmélkedj a halálról imperatívuszát -, amely a dombormű alsó, vízszintes sávján, latin feliratként olvasható: Memento móri. A dombormű, mint sajátos votívtárgy, eléggé különleges helyet foglal el abban a műgyűjteményben, amely, úgy tudjuk, a familiáris főrendi reprezentáció igényei, elvárásai és követelményei szerint alakult ki a 17. században. Ikonográfiái szempontból a fraknói kincstárnak azzal a darabjával - egy hársfából megformált kisplasztikával - rokonítható leginkább, amely hatásos allegória formájában, csontváz képében jeleníti meg a halál ideáját. A fraknói Esterházy-kincstárból származó, s a budapesti Iparművészeti Múzeumban őrzött ékszergyűjtemény egy különleges darabja az a zománcozott díszítésű női gyűrű, amelynek szív alakú fején sajátos ábrázolás tűnik fel: koponya két lábszárcsonttal. E tárgy többé-kevésbé analóg darabjait, amelyek Európa számos múzeumában megtalálhatók, a szakirodalom az úgynevezett Memento mori-gyűmk típusába sorolja. Úgy véljük azonban, hogy e tárgy esetében e megnevezés nem volna szerencsés. Helyénvalóbbnak és - az eredeti rendeltetés megállapítása szempontjából - célravezetőbbnek látszik, ha egy merőben gyakorlati kérdésre kísérelünk meg választ adni: Vajon ki készít-