Szilágyi András (szerk.): Ars Decorativa 26. (Budapest, 2008)

Lilla ERDEI T.: Kerchiefs Adorned with Bobbin Lace Pendants from the Second Half of the 17* and First Half of the 18th Century

VERT CSIPKE CSUNGOKKEL DÍSZÍTETT KESZKENŐK A 17. SZÁZAD MÁSODIK ÉS A 18. SZÁZAD ELSŐ FELÉBŐL ÖSSZEGZÉS Sarkos diszű keszkenők A 16-17. századi magyarországi női nemesi viseleteknek is kedvelt kiegészítője lett a reneszánsz kori Itáliában kialakult kézbe való kendő. A Magyarországon elterjedt nyugati típusú öltözetekhez a fehér, széles csipkéjű kendők (1. kép), a magyaros viselethez a színes úrihímzéssel és csipkével díszített keszkenők illettek. A csipkék mellett a kendősarkokról lelógó változatos rojtok, „gombok" és bojtok is érdekes kiegészítői voltak a kézbe való kendőknek. Az egyszerűbb vagy díszesebb rojtokkal ékesített keszkenők nyugat-európai és magyarországi ábrázolásokon is egyaránt megtalálhatóak. Meglétüket levéltári források is alátámasztják: „egy török varrásos aranyas kendő keszkenő selyem rojttal" (1627); „két rojtos keszkenő" (1651). Egy másik típusú dísz a kendő két sarkáról lelógó „gomb" volt. (2. kép) Mivel ilyen kendő nem maradt ránk, ezért készítésére egy jegykendő hasonló, gombkötőtechnikával készített díszítéséből következtethetünk (3. kép). A 16-17. századi férfimentéken, dolmányokon, kábátokon számos kötött gomb figyelhető meg, így a „gombos" keszkenők megjelenésükben harmonikusan illettek a magyar öltözetekhez. A harmadik típusú kendő sarokdísz (4. kép) dús, gömb formájú bojt. Készítésére nem található egyértelmű adat, de feltételezhetően egyik szélén összehúzott, kerek gömbformára alakított, hosszú, keskeny, laza szövet vagy csipke lehetett. Csipkecsüngős keszkenők Az egyik legkülönlegesebb keszkenő a sarkokról lelógó, kerek vert csipkével díszített kendőtípus, a csipkecsüngős zsebkendők csoportja, amelyekből sérülékenységük miatt napjainkra csak kevés darab maradt fenn. (5. kép) Ezek a vékony fonalakból készült csipkék hamar elszakadtak, elhasználódtak, ezért helyükre másikat vagy a divat elmúltával kevésbé sérülékeny, keskenyebb szélcsipkét varrtak. A kevés ismert darab nagyobbik része egyházi tulajdonban maradt fenn, mert a hívek az értékes és szép kendőiket egyházi felajánlásként adományozták templomuknak; ezeket a szertartásokon vallási célra használtak tovább. Ezzel magyarázható, hogy nem csak egy felekezet, hanem a katolikus (Krivány), református (Garamszeg, Zabola, Dunaalmás, Botpalád, Gelej), evangélikus (Gyüd, Eperjes) és unitárius (Kissáros) gyülekezetekben is egyaránt megtalálhatóak ezek a keszkenők úrasztalterítőként említve. Néhány darabot múzeumi gyűjteményben is őriznek, ahova szintén az egyházi kapcsolatok révén kerültek, pl. a Sárospataki Református Gyűjteménybe, a Pozsonyi Városi Múzeumba vagy a budapesti Iparművészeti Múzeumba. A kevés megmaradt darabot ma elsősorban Divald Kor-