Szilágyi András (szerk.): Ars Decorativa 25. (Budapest, 2007)
Balázs SEMSEY: Ein Sekretär vom Beginn des 19. Jahrhunderts mit der Darstellung von Antonio Canovas Wiener Maria-Christinen-Denkmal
bécsi éremmetsző által készített, a Mária Krisztina-síremléket ábrázoló aranyozott rézveret díszíti. Nem zárva ki teljesen, hogy a síremlék itt csupán egyszerű dekorációs elemként jelenik meg, a tárgytípus maga szinte tálcán kínálja az idő-elmúlás-halál gondolatköréhez kapcsolódó interpretáció lehetőségét. De vajon tulajdoníthatunk-e hasonló szerepet egy írószekrénynek? A síremléket ábrázoló említett veret néhány évvel később a Winkler-fémárugyár préselt és aranyozott bútorvereteket bemutató 1828-as mintalapján is látható - ebben az esetben azonban a pusztán dekoratív funkció kevésbé kérdőjelezhető meg. Az elsődleges alkotással összevetve az írószekrényen megjelenő ábrázolás több lényeges különbséget mutat, ennek következtében a kompozíció arányai és hangsúlyai jelentősen megváltoztak. A Mária Krisztina személyére közvedenül utaló motívumok - elsősorban a feliratok - hiánya alapján arra következtethetünk, hogy a bútor készítője számára az emlékmű személyes vonatkozásai kevésbé voltak fontosak. Eredeti összefüggéseiből kiemelve és az írószekrényen megjelenő további antikizáló ábrázolásokkal együtt a kompozíció eredeti ikonográfiái programja nehezen értelmezhető. Koherens tartalom hiányában a forma és a stílus kerül előtérbe - utóbbin mindenekelőtt azt az általános törekvést értve, amely saját korának eszményeit az antik művészet elemeit felhasználva igyekezett kifejezésre juttatni. Mária Krisztina síremlékének egyiptomi és antik reminiszcenciákat egyaránt felsorakoztató kompozíciója különösen alkalmassá tette a művet arra, hogy a külsőségeiben hasonló mintákat követő empire olyan, stílustörekvéseit összegző, emblematikus alkotásként tekintsen rá, amely méltó módon idézi meg az egykori római birodalom pompáját és gazdagságát. A közkedvelt motívumok fokozatos átalakulása, trivializációja valójában hosszú és nehezen megragadható folyamat, amely során az ábrázolás eredeti tartalma elenyészik és formája is egyre provinciálisabb módon jelenik meg. A fentiekben tárgyalt írószekrényt - amely készítésének időpontja és helye szerint jóval közelebb áll az eredeti alkotáshoz, mint a síremlék számos későbbi ábrázolása, s éppen ezért a díszítőfúnkción túl talán még közvetít valamennyit a mű eredeti tartalmából - e folyamat egyik köztes állomásának tekinthetjük. 78