Szilágyi András (szerk.): Ars Decorativa 24. (Budapest, 2006)
István SIMONYI: Questions and answers. An attempt at defining the so-called „Bethlen-Násfa"
KÉRDÉSEK ES VÁLASZOK KÍSÉRLET AZ ÚN. „BETHLEN-NÁSFA" MEGHATÁROZÁSÁRA ÖSSZEGZÉS Az Iparművészeti Múzeum új kiállításán hosszú idő után újra látható a gyűjtemény „Bethlen-násfája", mely a hagyomány és feltételezéseink szerint több hasonló ékszerrel együtt Bethlen Gábor erdélyi fejedelem és Brandenburgi Katalin 1626-os kassai esküvőjénjátszott szerepet. Ezen apropóból megkísérlem számba venni, újraértékelni ismereteinket e témában. Az 1884-es (nagy) ötvösmú-kiállítás esetünkben is mérföldkőnek bizonyult, mivel minden előzmény nélkül egyszeriben öt hasonló ékszerrel szembesülhetett a közönség. A katalógus tárgyleírásai máig meghatározó információkkal szolgálnak. A násfák hajdani rendeltetéséről ez olvasható: ,A hagyomány azt beszéli, hogy Bethlen Gábor fejedelem esküvőjén Brandenburgi Katalinnal, hat apród s a fejedelem maga, viselt ilyen fajta násfát, az apródoké ezüstből a fejedelemé aranyból való volt." A hagyomány a kiállító főnemesi tulajdonosok nemzetségi hagyományát jelentette. A millenniumi kiállításon 1896-ban már csak három ilyen ékszer szerepelt, s katalógusában, mely az egyik darabról fényképet is közölt, az összes ekkor ismert, azaz hat darab „Bethlennásfa" tulajdonosát is megnevezte. Az ezt követő időszakban az ékszerek többsége elkallódott, s csupán egy-egy ilyen násfa őrződött meg hazánkban a Nemzeti és az Iparművészeti Múzeumban. A millennium idején született meg az a módosított eredettörténet is, miszerint a fejedelem, a násznagy, a vőfély, valamint ezek feleségei viselték ezen ékszereket a kassai esküvőn. Utóbb ezt a „hagyományt" a szakma is átvette. Noha számos részletében ismert az 1626-os fejedelmi esküvő, a násfákról mégsem maradt fenn említés. Ha mégis rekonstruálni szeretnénk e kiemelkedő s minden bizonnyal látványos eseményt, egyedi, ez alkalomra megkomponált reprezentációs koreográfiát kell feltételeznünk. A hazai hagyomány és a belőle eredő megközelítések nemigen tudtak koherens magyarázatot adni arra a kérdésre, hogy Brandenburgi Katalin mint fejedelmi rangú ara miképpen illeszkedett e képbe. Az ebben rejlő ellentmondást és a hiányzó láncszemet a drezdai Grünes Gewölbe gyűjteményében őrzött „szárnyaló szív"-násfában (Inv. Nr. VIII 288) sikerült fellelnem. A rendkívül kvalitásos arany ékszer gazdag zománcdíszítéssel és kizárólag gyémántokkal ékített. Mint ilyen, az 1884-es katalógus 13-as násfa-tételével vethető össze, és ikonográfiái, továbbá ötvös-technikai specifikumok és egyezések eredményeként biztonsággal megállapítható, hogy a két ékszer egykor párt alkotott, s mi több, a drezdai darab a menyasszony, míg az azóta lappangó, akkoriban gróf Zichy Antal tulajdonolta , 13-as násfa' a fejedelem példánya lehetett. Mindez egybevág az 1884-es tárgyleírásban szereplő fejedelmi attribúcióval, valamint ez irányba mutat a drezdai násfa provenienciája is. Az Iparművészeti Múzeum példánya aranyozott ezüstből készült, és biztonsággal azonosítható az 1884-es katalógus 11-es násfájával. Akkor gróf Zichy Edmund állította ki, és az Iparművészeti Múzeum gyűjteményéig megtett útja tisztán megrajzolható. Az együttes arany násfáihoz képest robusztus kialakítású ékszer mestere kompozíciójában és a felvonultatott ikonografikus elemek tekintetében az arany násfákat követte, ugyanakkor inkább csak látványhatásban tette ezt. A finom, áttört alaplemez helyett itt kifűrészelt lemezdarabok összeforrasztott és szerelt konstrukcióját találjuk, melyen rendhagyóan szegecsekkel rögzülnek a gyémántos és smaragdos foglalatsorok. Az ékszer kivitelezése során számos egyedi, kissé szokatlan megoldást alkalmaztak. Ezek egyike a hátoldalra szerelt, áttört pszeudo hátlap, melyet sokáig későbbi rátétként feltételeztünk, ám bebizonyosodott, hogy eredetileg is az ékszer részét képezte.
