Szilágyi András (szerk.): Ars Decorativa 24. (Budapest, 2006)

István SIMONYI: Questions and answers. An attempt at defining the so-called „Bethlen-Násfa"

Hasonló kialakítás és technikai megoldások jellemzik a Nemzeti Múzeum példányát is, bár a jelenlegi álláspont (Kiss Erika) szerint ez a 19. század közepén készült másolat. Mivel nem volt módom az ékszert megvizsgálni, ebben állást nem foglalhatok. Kétségtelen, hogy e násfa provenienciája kissé zavaros és ellentmondásokkal terhelt, ám az eredetiségével kapcsolatosan megfogalmazott kételyek többségét nem érzem megalapozottnak. Ellenkezőleg, a hangsúlyt arra helyezném, hogy e násfák aranyozott ezüstből valók. A 16-17. században - amikor a násfák divatban voltak - kizárólag aranyból készültek, mivel viselésük a társadalom elitje számára fenntartott privilégium volt, s mint ilyen a tezaurálást is szolgálta. E dolgozat megírása során került látószögünkbe egy további hasonló nászékszer a brüszszeli Szépművészeti Múzeum Boyadjian-gyűjteményében, melyben véleményem szerint az 1884-es katalógus hajdani 15-ös násfájára ismerhetünk. Itt is megtaláljuk az előbbieknél is alkalmazott jellegzetes ,póthátlapot', akárcsak a már ismert elrendezésben előforduló ikonografikus elemeket. Mivel azonban az ékszer számos későbbi átalakítást ért meg, az egyértelmű azonosításhoz még számos kérdés tisztázásán át vezet az út. Az aranyozott ezüstből készült „Bethlennásfákat" legújabb kori felbukkanásuktól kezdve körüllengték az eredetiségükkel kapcsolatos kételyek. Az ez irányba mutató jelek azonban másként is értelmezhetők. Szilárdfy Zoltán vetette föl bő negyedszázada, hogy e násfák esküvői jelvénynek készülhettek, s ezt magam is így gondolom. Jelvény-ékszereknek, melyek a fejedelmi pár arany násfáinak jelképi elemeit ismételve aranyozottan, színes zománcokkal és drágakövekkel teli ragyogtak a kíséret tagjain. S egy esküvőn mi is szolgálhatta volna jobban a fejedelmi megjelenés fényét, mint egy egységes ékszerdíszben pompázó kíséret, mely egyúttal felerősítve közvetíti a fejedelmi pár ékszerein megfogalmazott szimbolikus programot. Ugyanakkor az uralkodói pár primátusát az ékszerek nyelvén is jelezni kellett, és erre kézenfekvő megoldást jelentett az ezüst az apródok ékszerein. Ez utóbbiakat a kassai esküvő hívta életre; az erre egyedien megkomponált - a pompát és grandezzái szolgáló látványelemek sorába illeszkedtek, s ennek szellemében efemer ékszerműveknek tekinthetők. Az efemer jelleg pedig nemcsak az ezüsthasználatot indokolja, hanem az olykor igénytelenebb technikai megoldásokat is. Ikonográfiái szempontból az ékszereken egyértelműen a biblikus tartalmakat hordozó képi elemek dominálnak. A kereszt - horgony szív, azaz a hit - remény - szeretet alkotta uralkodó jelkép-együttest koponya, nyilak, kígyó, korona és szárnyak egészítik ki további bibliai utalásokkal. Nászra csupán a gerlepár és a szívet tartó kezek motívuma utal. A korban elterjedt eljegyzési- és nászékszerek világában e násfa-család darabjain kívül nem tapasztaljuk a keresztyén jelképek ilyetén dominanciáját. E körülmény tovább erősíti e darabok szoros összetartozását, melyek létrejöttében egyedi programot kell feltételeznünk. Ehhez lehetséges formai előképet az északnémet ötvös és metsző, Jacob Mores mintakönyvében lelhetünk, melyet 1593 és 1602 között adott ki Hamburgban. Az arany násfák elsőrangú, kvalitásos kivitelezése okán mesterüket - úgy vélem - Bécsben vagy a korabeli német központokban kereshetjük. Megrendelőjük a helyzet logikája alapján maga a fejedelem lehetett, aki talán programadóként is szerepet játszott az ékszerek egyedi kialakításában. Erre azonban konkrét adatot nem ismerünk. A kíséretre is kiterjesztett „násfacsalád" ötlete talán ,menet közben', az esküvői koreográfia és szertartásrend tervezése során születhetett meg, és kivitelezésükkel valószínűleg egy felvidéki vagy erdélyi műhelyt bíztak meg.