Szilágyi András (szerk.): Ars Decorativa 24. (Budapest, 2006)

Magdolna LICHNER: The reception of electroplates in Hungary I. - Electroplates in the collection of the Museum of Applied Arts 1873-1884

GALVANOPLASZTIKÁK RECEPCIÓJA MAGYARORSZÁGON I. GALVANOPLASZTIKÁK AZ IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM GYŰJTEMÉNYÉBEN 1873-1884 ÖSSZEGZÉS A galvanoplasztika találmánya és a „hasznos művészet" eszméje: az angol modell A viktoriánus Angliában a középosztály mobilizációja a kultúra bizonyos mértékű demokratizálódásával is együtt járt. Az angol identitás sajátosságainak kialakulásával, az iskolarendszer kiszélesítésével, a nyilvános közgyűjtemények, köztük a múzeumok feladatkör szerinti differenciálódásával létrejött egy, az elitétől eltérő, de annak műveltségéből számos elemet magába olvasztó - korántsem homogén - művészeti kánon és ízlés, bár ezt nem nevezhetjük tömegkultúrának. Hasonló folyamat játszódott le Európa több országában a nemzetállamok kialakulása során. A ,nemzet' történetét megtestesítő művek kiválasztása, a róluk szóló tudás átadása rendszerezett formát követelt, ez járult hozzá - többek között - az irodalomtörténet és művészettörténet tudománnyá válásához, intézményesüléséhez is. A folyamat elképzelhetetlen szövegek, képek és tárgyak sokszorosítása nélkül. A könyvnyomtatás, a sajtó, a fotográfia látványos sikere mellett a tárgyak fémmásolatainak sorozatgyártására alkalmas galvanoplasztikái eljárás története is szorosan kötődik a múzeumok kialakulásához és a ,historizálás' jelenségéhez. Richard Elkingtonnak - a galvanoplasztikák előállítására szakosodott angol cég alapítójának - a tömeggyártáson túli aspirációi összekapcsolódtak Sir Henry Cole törekvéseivel is: 1853. október 6-án a Science and Art Department szerződést kötött a céggel. Elkington vállalta a galvanoplasztikái másolást, Cole pedig garantálta a reprodukciókészítés jogát, s tárgyakat választott, illetve adott át másolás céljából. Cole 1855-ben a párizsi világkiállításra küldött angol tárgyak egyik válogatója volt. A sikernek köszönhetően a művészet iránt érdeklődő, a művészet ipari hasznosítását pártoló királyi pár telket adományozott, s itt épült fel az 1860-as évektől az 1880-as évekig a South Kensington Museum hatalmas épületegyüttese, amely a század végétől Viktória és Albert nevét viselte. Az intézménynek több célja volt: tervezőket képezni az iparnak, megőrizni és ismertté tenni a kortárs és történeti műveket, s a közönség ízlését javítani. Az 1862-es londoni kiállításon, majd az 1867-es párizsi világkiállításon a South Kensington Museum galvanoplasztikákat is bemutatott, sikerrel. Ez az intézmény vált a bécsi és budapesti múzeum modelljévé. A galvanoplasztikák fogadtatása, kortárs vélemények Vajon minek tekintették a kortársak a galvanoplasztikákat, azon túl, hogy ezek az oktatás céljára egy-egy eredeti alkotás reprodukciójaként szolgálhattak: művészi szándékot tükröző műnek, netán pótléknak, utánzatnak, sorozatban gyártott, silány terméknek? A válasz nem volt egyértelmű még Angliában sem, ahol a technika ipari méretű alkalmazásával vált világhírűvé a birminghami Elkington cég. 1865ben a Mittheilungen des Österreichischen Museums für Kunst und Industrie bécsi cikkírója dicsérettel szólt a galvanoplasztikáról, mint a műalkotások plasztikus másolatát előállító technikáról, mely a múzeum ízlésformáló feladatának teljesítésében is fontos szerepet játszik, bár addig még kevesen ismerték fel e technika jelentőségét: „E művészi eljárás alkalmazását és terjesztését műkedvelőink - őszintén szólva szűk látóköre gyakran akadályozza, mert nagyobb súlyt fektetnek az alkotás ritkaságára és a felhasznált nyersanyagok anyagi értékére, a művészi lényeget, a formai tökéletességet, a koncepciót, a részletek kidolgozásában rejlő varázst csak kívánatos adaléknak tekintik". A londoni és bécsi minták követésével alapított budapesti Iparművészeti Múzeum története is összefonódik a világkiállításokkal, s nem utolsó sorban galvanoplasztikák vásárlásával. A magyar recepció vizsgálatával a magyar „ipar-