Szilágyi András (szerk.): Ars Decorativa 24. (Budapest, 2006)

Magdolna LICHNER: The reception of electroplates in Hungary I. - Electroplates in the collection of the Museum of Applied Arts 1873-1884

művészet" fogalmának korabeli értelmezési tartományára is következtethetünk. Vásárlás az 1873-as bécsi és az 1878-as párizsi világkiállításon A legkorábbi galvanoplasztikákat az 1873-as bécsi világkiállításon a birminghami Elkington cégtől vásárolta a Földmívelés-, Ipar- és Kereskedelmi Minisztérium abból az 50.000 forintnyi összegből, amelyet az Iparegyesület kérvénye alapján az országgyűlés szavazott meg, iparmúzeum gyűjteményének létrehozására. Az új múzeum létesítését az Iparegyesület és a Képzőművészeti Társulat közös állásfoglalásban javasolta, s a kormány, valamint a főváros tanácsa is támogatta, de csupán 1878-ban, Trefort Ágoston kultuszminiszter segítségével lett állami intézmény. A bécsi vásárlás célja kimondottan az volt, hogy a hazai iparosok számára a modern műipari tárgyak mintaként szolgáljanak. Mudrony Soma 1872-ben tanulmányutat tett Európában a már létező hasonló intézmények megismerése céljából, tapasztalatairól Az ipar művészeti iránya és az iparmúzeumok címmel számolt be. Véleménye szerint a kor uralkodó eszméje „a szépművészet alkalmazása az iparra", s a haladás irányának, az ipari társadalom kialakulásának az áldása átokká válhat, ha nem követjük ezt az eszmét, hiszen akkor az iparos középosztály tagjai kiszolgáltatott gyári munkássá válnak, s csak töredékükből lehet gyártulajdonos, ez pedig a műveltség hanyatlását is jelenti. A vásárlásoknál végül nem az iparegyesület szava döntött, nem ipari, hanem „tisztán iparművészeti tárgyak szereztettek be". Bécsben a tárgyakat Pulszky Károly - a létesítendő múzeum tiszteletbeli segédtitkára - elvei szerint választották ki, aki az 1874-ben megjelent kiállítási katalógus előszavában utalt az ellentétes nézetekre. Magának a címnek a felvállalása is - iparmúzeum helyett Iparművészeti Múzeum - tudatos választás eredménye volt. Az iparfejlesztés kényszerítő igénye összefonódott a művelt nemzet 19. századi ideájával, de a hangsúly az ízlésfejlesztésre, a művészetnek az ipart nemesítő szerepére tolódott. Az 1873-ban a legnagyobb összeget - a Salviati féle, historizáló üvegkollekción kívül - az Elkington cég gyártmányaira költötték. Pulszky Károly - művészettörténeti képzése után alkotott - nézetei szerint a művészi invenció a megkülönböztető jegy az ipari és az iparművészeti tárgy között, a „helyes ízlés" hivatott meghatározói a gyűjtők és művészet-történetírók. Az általa definiált ipar kifejezés magában foglalta az egyedi darabokat gyártó kézműves ipart - korabeli szóhasználattal műipart - és a tömeges szériákat gyártó ipari tevékenységet egyaránt. „Oly művészi alkotás, melyben a létrehozó egyénisége nem jutna kifejezésre, képzelhetetlen. Művészi tárgy szemléleténél a létrehozó utáni kérdés a legelsők egyike, az ipari készítményeknél ellenben ez a kérdés soha fel sem merül. Ha e vonást arra nézve is elfogadjuk jellemzőnek, hogy mi a különbség az iparművészeti és az ipari tárgy közt, a fölmerült kérdés megoldásához közelebb jutunk. Kimondhatjuk, hogy az iparművészeti tárgy oly valami, ami rendeltetése következtében az ipar körébe tartozik, de melynek alkotásánál a készítő egyénisége is lényeges szerepet játszott s kellő kifejezésre jutott." E meghatározásnál már nem Semper elvei vezérelték, hanem a romantikus művészetszemlélet és az eredetiség dicsérete inkább. Galvanoplasztikák mint kulturális kultusztárgyak Az Elkington cég leghíresebb galvanoplasztikája, a „Milton-pajzs", a bécsi világkiállításon vásárolt tárgyegyüttes része volt. Párja, a „Zarándokpajzs" az 1878-as párizsi világkiállításról került a gyűjteménybe. A kiállítások katalógusaiban s a leltárkönyvben nem jelölték meg a készítő művész nevét, csupán az Elkington cégét, annak ellenére, hogy a tárgyak szignáltak. Az első pajzs domborművei Milton Elveszett Paradicsom című, 1667-ben megjelent eposzának nyomán készültek, a második tárgya John Bunyan puritán prédikátor angol nyelvterületen máig közismert, már a 18. és 19. században több száz kiadást megért, allegorikus regénye: A Zarándok útja a jelen világból az elkövetkezőbe, amely először 1678-ban jelent meg nyomtatásban. Mindkét pajzs eredeti darabját Leonard Morel-Ladeuil francia szobrász-