Szilágyi András (szerk.): Ars Decorativa 21. (Budapest, 2002)

András SZILÁGYI: Bemerkungen zu einigen Angaben des Nachlaßinventars Kaiser Mattias' I. aus dem Jahre 1619

radt fenn. Az adat arról tudósít, hogy 1638. szeptemberében, az akkori magyar nádor, Esterházy Miklós elsőszülött fiának, Esterházy Istvánnak a kismartoni esküvőjén az uralkodót, III. Ferdinándot Johann Franz Trautson gróf (1609-1663) képviselte, s az udvar ajándékát (amelynek becsült értéke 500.- florinus) ő nyújtotta át az ifjú párnak. Kézenfekvőnek látszik a feltételezés, miszerint a szóban forgó serleg volt az ajándéktárgy, amely nyilván ekkor nyerte el mai alakját (állapotát), éspedig oly módon (azt követően), hogy a díszítésére szolgáló ékszereket Trautson gróf a bécsi Schatzkammer anyagából „vételezte". Amennyiben így történt - s ez valamennyi lehetőség közül kétségkívül a legvalószínűbb -, úgy e fejlemény, ha nem is bizonyítja, ám igen hathatósan támasztja alá R. Distelberger hipotézisét az ékszerek eredetére vonatkozóan. Továbbá fényt derít arra a mindmáig nyitott kérdésre, hogy mikor került sor az ékszerek másodlagos felhasználására, azaz hogy e pompás darabok (nevezetesen az állatalakos násfák, a nagyhírű udvari ötvös, Jan Vermeyen alkotásai a 17. század első éveiből) mióta díszítik a serleget. Egyszersmind választ ad arra is, hogy a nevezetes „násfás serleg" mikor, mely úton és mely alkalommal került az Esterházyak kincstárába. Ami a különböző műtárgyak megnevezését illeti, II. Mátyás hagyatéki leltára e tekintetben nemigen tér el a hasonló típusú, német nyelvű, egykorú írott források szóhasználatától. Kivételként említhető az inventárium 1984. számú tétele, amelyben egy különös, ritka szóösszetétel fordul elő: „ein persianischer Frauendolch (mit robin und türges garnisirt) ...". E kifejezés -jelentése: „női tőr" - a fegyvertörténettel foglalkozó szakirodalomban nem ismeretes, így meglehetősen talányosnak tűnik a kérdés: vajon az így megnevezett díszfegyver miben különbözhet a tárgytípus egykorú darabjaitól, azoktól, amelyek jelző nélkül (Dolch), illetve dísztőr (Galadolch) néven szerepelnek a korszak írott forrásaiban? A kérdés megválaszolásához, meggyőződésünk szerint, komoly segítséget ad, ha közelebbről szemügyre vesszük az egykori Esterházykincstár egy pompás műtárgyát. Azt a kisméretű díszfegyvert, amely „perzsa tőr" néven említtetik a korábbi szakirodalomban, s amelynek hüvelyét befoglalt ékkövek (rubinok és türkizek) díszítik. További, fontos körülmény: e díszfegyver pengéjének előoldalát arany berakásos díszítmény ékesíti; nevezetesen egy kétsoros, arab betűs, török nyelvű felirat, amelynek kulcsszavai: hançeri (handzsár), „a§ikâr' (szerető), illetve „nigar" (megejtő női szépség). A szöveg forrása ez idő szerint nem ismert, így a kétsoros felirat voltaképpeni - mélyebb és átvitt - értelme, a kontextus ismerete nélkül, meglehetősen homályos. [Nyersfordítását Gerelyes Ibolya közölte: Oszmán-török dísztőrök az Esterházy-gyűjteményből. Ars Decorativa 15.1995.66.] Annyit mindenesetre leszögezhetünk: nehéz lenne olyan feliratot elképzelni, amely egy díszfegyver állítólagos „női jellegét" jobban, meggyőzőbben juttatná érvényre, mint ez az - alighanem kompilációnak tekinthető versidézet. Mi több, a máig közzétett, feldolgozott emlékanyagban - ideértve a bécsi, a stockholmi, a drezdai és a karlsruhei múzeumok igen gazdag keleti fegyvergyűjteményeit - nem ismerünk olyan darabot, amelyre a frauendolch megnevezés jobban „ráillene", mint a fenti felirattal díszített műtárgyra. Ennek alapján felmerül a lehetősége annak, hogy a dísztőr és az inventáriumban említett frauendolch között, ha nem is azonosságot, de valamiféle kapcsolatot, „összetartozást" tételezzünk fel. E lehetőséget a budapesti darab provenienciája nem zárja ki, igaz, nem is bizonyítja egyértelműen. A legújabb kutatások adatai arra utalnak, hogy - mielőtt az Esterházyak kincstárába került volna - a dísztőr gróf Thurzó Imre (15981621) tulajdonában volt, s azt megelőzően valószínűleg Bethlen Gábor fejedelem kincstárát gazdagította. Ennek ismeretében, a további kutatás során érdemes megkülönböztetett figyelmet fordítani arra az eseményre, amelyről hiteles egykorú források adnak hírt. Frigyes, cseh „ellenkirály" (korábban V. Frigyes, pfalzi választófejedelem) hadvezérének. Heinrich Matthias von Thum grófnak ( 1568-1641 ) 1619. szeptemberi magyarországi látogatásáról van szó. E látogatás, s az az idő szerint Pozsonyban