Szilágyi András (szerk.): Ars Decorativa 16. (Budapest, 1997)
PRÉKOPA Ágnes: Motívumok trivializációja az alkalmazott művészetekben. A biedermeier oszlopos óra
mindazokra a szerzőkre, akik könyveikkel a nagybetűs Tudást jelentik a kor művelt és kevésbé művelt közönsége számára. A büsztmotívum eredetének forrásainál ismét utalni kell az írószekrényekre, valamint a könyvtárszoba-berendezések néhány konkrét ábrázolásból álló, de a kevés figurával a műveltséget hasonlóképpen egyetemes módon sommázó (szinekdoché-értékű) portrébüsztjeire. Ezeket látjuk viszont redukált megoldásban a nagyobb méretű, a XIX. század első harmadából származó monumentálisabb könyvszekrényeken 17 . A motívumok sokszorosan összebogozódó kapcsolatainak illusztrálására itt érdemes megjegyezni, hogy a nagyobb könyvtárszekrényekhez, sőt, esetenként az írószekrényekhez is „beépített" részként tartozhat egy óra. A könyvtári bútordarabok és az órák ellentétes irányú kapcsolatának példája az óratokon ábrázolt könyvtárszoba, a stúdium-órák egy különleges típusa, ahol a könyvtárszobában egyetlen (feltehetően Homérosz-) buszt képviseli az összes szerzőt 18 . A motívum sorsában érdekes és frappáns változást jelent, hogy a buszt teljes alakká egészül ki a Szlovák Nemzeti Múzeum Történeti Múzeumának azon a darabján, amelyen koronázódíszként egy „antik ruhás", szakállas figura elheverve könyvet olvas 19 (3. kép). Sajátos és „egyéni" megoldás a fekvő alak elhelyezése az óra számlapjának vonalát ismétlő, ívelt vonalú timpanonon, a néző ugyanis jogosan tarthat attól, hogy a figura valamelyik irányban előbb-utóbb lecsúszik. Az óratok további bővítménye két szimmetrikus, oldalsó ornamensként elhelyezett tógás-babérkoszorús(?), valamiképpen a római császárportrékat idéző férfibüszt - bármilyen konkrét megfeleltetés persze ez esetben is hiba volna. Meg kell azonban jegyezni azt is, hogy csak a korábban vázolt tudomány-időtörténelem kontextusban érdemes - a megfelelő fenntartásokai - szimbolikus utalásnyomokat keresni a büszttel kapcsolatban, hiszen például az óratokokhoz az építészetből a bútorművészeten át eljutó motívumot képviselő (legtöbbször a „filozófusokhoz" hasonlóan szakállas) hermák és atlantok kiléte sem szorul semmilyen magyarázatra. Ezek a figurális díszítmények önálló tagolóelemként is szerepelhetnek egy-egy enteriőrön belül, különösen szép példák erre Percier és Fontaine Louvre-tervei: az egymás után sorakozó szakállas hermák között láthatatlan kordon feszül, kijelölve a néző útját a műtárgyak között 20 . KOMPOZIT LÉNY Az oszlopos órák gyakori és jellemző díszítménye lehet az óradob két oldalán elhelyezett, faragott és aranyozott fából készült két tükörszimmetrikus kompozit lény. Olyan „képzelt lények" ezek, amelyek külső megjelenése sem közösségi, sem egyéni mitológiára nem támaszkodik, (az utóbbit egyébként nem a korszak gondolkodásmódja, hanem a műfaj zárja ki), a formai részletek a sokszorosan elkoptatott motívum értelmezhetetlenségéből és a faragó értetlenségéből fakadnak. Két domináns típusuk leggyakrabban szfinxektől, illetve sárkányoktól származik; közös vonásuk, hogy testük általában lendületes vonalú lombdíszben végződik (4. és 5. kép). A kompozit lény kutya- vagy madárfejjel is elképzelhető, a lombdísz pedig nemcsak a test meghosszabbítása, hanem a szárnyból kinövő „oldalág" is lehet 21 E változatos felépítésű hibrid figurák faragói - saját, jólrosszul felidézett emlékeik mellett - tudván, hogy e csudás meselények teste a legkülönbözőbb állatok részeiből épül fel, a motívumokat meglehetős könnyedséggel kezelték, így jöhettek létre olyan fantasztikus kombinációk, mint például a kismartoni Johann Müller órájának szárnyas szirénfigurái, melyek női felsőteste oroszlánmancsok és szárnyak mellett a biztonság kedvéért oldaluszonyokkal is el van látva 22 (6. kép). A biedermeier órák legváltozatosabb díszítményei ezek a különös szörnyek, melyek egyébként az interpretációs kísérletek skálájának a negatív végén vannak, azaz ott, ahol a faragó meg sem próbálja értelmezni, vagy valamilyen, általa esetleg ismert mitológiai lényhez hasonlítani azt az ábrázolást, amelyet reprodukál. (A szfinx például nem csupán a mito-
