Szilágyi András (szerk.): Ars Decorativa 16. (Budapest, 1997)
Kiállítások, események 1995-96
1996 Január 16-tól február 11-ig Martin Székely magyar származású, francia formatervező munkái voltak láthatók. Jean-Luc Soulé, a budapesti Francia Intézet igazgatója nyitotta meg a sok látogatót vonzó kiállítást. A Műhely sarok első bemutatója a január 30. és március 31. között megrendezett Bútorsokk már a címével is jelezni kívánta, hogy a múzeum ezúttal nem szokványos bútorkiállítással lép a közönség elé, hanem a kortárs magyar bútorművészet egyik sajátos, meghökkentő, az autonóm plasztikákhoz közelítő irányvonalát szeretné ismertebbé tenni. Kozári Hilda, Lovay Zsuzsanna és Prékopa Ágnes tizenegy fiatal művész mintegy húsz egyedi alkotását válogatta ki e bemutatóra. A kiállítás helyszínén február 3-án avantgárd divatbemutatóra került sor, február 6-án pedig szimpozion keretében igyekeztek a rendezők választ találni arra, hogy a magyar szellemi kapacitás hogyan és milyen arányban van jelen a hazai bútortervezés, gyártás és -kereskedelem területén. Győri Ferenc, a Magyar Bútorvállalkozók Szövetségének főtitkára rövid előadásban vázolta a jelenlegi helyzetet. Ez követően Vincze Miklós, a V. A. M. Design vezetője a nemzetközi trendekről adott vázlatos áttekintést, végül Es a Vesmanen finn formatervező ismertette a skandináv tervezők „formabontó" kísérleteinek lehetőségeit. A Nemzeti Kulturális Alap támogatása tette lehetővé, hogy március 22. és május 27. között P. Szabó Éva életmű-kiállításával folytatódhatott a textilművészet hazai doyenjeit bemutató sorozat. Torday Aliz, a sorozat rendezője a művész szakmai életrajzát ismertető, színes képekkel illusztrált leporellót is összeállított, mely egyúttal meghívóul is szolgált a megnyitóra, ahol Polgár Csaba, a Magyar Iparművészeti Főiskola tanszékvezetője mondott beszédet. Berlin, Bécs, Herend, Ludwigsburg, Meissen és Sèvres porcelángyárai hozták létre az Európai Porcelánmanufaktúrák Közösségét, büszkén vállalva, hogy mindmáig a XVIII. századi hagyományokat szem előtt tartva készítik termékeiket, s emellett egymás munkásságát közös kiállítások rendezésével is támogatják és népszerűsítik. Április 19-től A porcelánművészet európai klasszikusai című kiállítás keretében mutatkoztak be a magyar közönség előtt. A kiállítás közel hatszáz tárgya között egyaránt képviseltették magukat a tradicionális gyökerekhez kötődő, és az azokat újraértelmező kortárs irányzatok. Az Iparművészeti Múzeum saját gyűjteményéből Ballá Gabriella történeti áttekintésül mintegy száz darabbal egészítette ki, tette teljessé a kiállítást. A nyár végéig nyitva tartó kiállítás érdekessége volt, hogy kéthetente hétvégén a Herendi Porcelánmanufaktúra porcelánfestői és korongosai tartottak szemléltető bemutatókat. A Kisgrafika Barátok köre a millecentenárium alkalmából 7700 éves magyar népművészet címmel kisgrafika és ex libris pályázatot hirdetett. Ehhez kapcsolódott az azonos című kiállítás, melynek anyagát a múzeum gyűjteményéből állította össze Dr. Horváth Hilda. Augusztus 17-én Dr. Supka Magdolna művészettörténész nyitotta meg, és ekkor adták át a pályázat díjait is. A kiállítást szeptember 8ig tekinthették meg az érdeklődők. A Művelődési és Közoktatási Minisztérium támogatásával három művész, Bohus Zoltán, Lúgossy Mária és Buczkó György mutatta be üvegplasztikáit szeptember 4. és október 6. között. Dr. Miklós Pál, a múzeum nyugalmazott főigazgatója nyitotta meg a kiállítást. A kétnyelvű ismertető a művészek ars poeticája mellett szakmai életrajzukat és egyegy munkájuk színes fotóját tartalmazza. Korunk kiemelkedően jelentős grafikus művészét, Gross Arnoldot, mint a Széchenyi Művészeti Akadémia tagját köszöntötte az a szeptemberben megnyílt kiállítás, amely mintegy hetven, felettébb vonzó alkotással szemléltette egy több évtizedes művészpálya valamennyi korszakát. A művész sajátos hangulatú grafikái mellett mintegy „benépesítette" a tárlat vitrinjeit a hozzá közelálló, s számára kedves apró dísztárgyakkal, ásványgyűjteményének legszebb darabjaival. Sőt, a kiállítás előterében egy nagyméretű kalitkát is el-