Szilágyi András (szerk.): Ars Decorativa 16. (Budapest, 1997)

ASZTALOS Zoltán-KELÉNYI Béla: Egy mongol rituális táncmaszk restaurálása

ASZTALOS ZOLTÁN-KELÉNYI BÉLA EGY MONGOL RITUÁLIS TÁNCMASZK RESTAURÁLÁSA A Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum 1995-ben megnyílt időszaki kiállításának egyik érdekes darabja

1 volt egy mongol eredetű, a buddhista kolostori táncoknál viselt táncmaszk. A magángyűjteményből kölcsönzött tárgyról

2 azonban kiderült, hogy erősen rovarfertőzött, ezért azonnali restaurálására volt szükség. Mivel a ritkaságnak számító maszk restaurálására a múzeum történetében még nem volt példa, és a hazai gyakorlatban is meglehetősen szokatlan eljárásról van szó, ezért mindenképpen szükségesnek tartottuk a restaurálás munkafolyamatának bemutatását. Jelen bevezető a rituális táncmaszkok használatánakjellegének és tradicionális készítési módjának csupán említésszerű, rövid öszszefoglalása. A XVI. század után, a tibeti buddhizmus második térítésének következtében a mongolok a vallási rendszerrel kapcsolatos rituálék között a maszkos táncot, a camot (klasszikus mongol: cam, burját: sam, tibeti: 'cham) is átvették. Ezekben a táncokban a táncosok az istenségeket a magukon hordott különleges ruházattal, díszekkel és mindenekelőtt a nagyméretű, látványos maszkkal (m: bay, t: 'bag, ill. 'cham-'bag) jelenítik meg. A tibeti buddhizmusban azonban a maszkok nemcsak a rendkívül bonyolult koreográfiájú vallásos táncoknál használatosak. A templomoszlopokra erősített, haragvó arckifejezésű maszkokban (t: ka-'

bag) a tibetiek az ősök szellemét tisztelik.

3 A kolostor védőistenségei számára fenntartott sötét falú kápolnába (t: mgon-khang) helyezett, megkülönböztetett tiszteletnek örvendő, a védőistenségeket ábrázoló, különlegesen felszentelt maszkokat sem használják soha táncmaszkként. Az istenség „lakóhelyének" számító maszkokat kizárólag kultikus tárgyként kezelik, és különböző áldozatokat mutatnak be a számukra.

4 Bár a maszkok különféle anyagokból, így például bőrből (arcvédő maszk az időjárás viszontagságai ellen), fából vagy fémből is készülhetnek, a tánchoz tradicionálisan a papírmaséból készült, azaz az enyvvel megkeményített szövetrészekből és papírból készült maszkokat használják.

5 Könnyűségük lehetővé teszi, hogy a nagyméretű álarcokat a szerzetesek fáradtság nélkül viseljék az órákig tartó táncok alatt. A maszkkészítő mester (t: 'bag-pa) először agyagból megmintázza a maszk modelljét.

6 Miután a forma kiszáradt, enyvbe mártott kis textildarabokat helyeznek rá, melyekre nedves papírdarabokat illesztenek. Ezt az eljárást többször megismétlik. Az így létrehozott maszkot kiszáradása után úgy választják el a modelltől, hogy az agyagmagot hátulról szétverik. Ezután következik az alapozás mész/kréta és enyv keverékével, majd a maszk kifestésé az ikonográfia előírásai szerint. Egyes díszítéseket, mint a diadém, koponyakorona, fülbevalók, külön készítenek el, és utólag illesztik rá a maszkra a hajrészekkel és szalagokkal együtt. Végül, a munka befejezése után - hacsak nem valamilyen kisebbrendű istenségről van szó - a maszkot egy különleges ceremóniával felszentelik.

7 A cam Mongóliában viszonylag későn hódított teret. Belső-Mongóliában való elterje-