Szilágyi András (szerk.): Ars Decorativa 16. (Budapest, 1997)
LÁSZLÓ Emőke: Skófiummal hímzett nyeregtakarók és pisztolytok a 17. századból
LASZLO EMŐKE SKÓFIUMMAL HÍMZETT NYEREGTAKARÓK ÉS PISZTOLYTOK A 17. SZÁZADBÓL A 17. században a díszruhákat, az egyházi paramentumok egyes darabjait, a selyemkárpitokat, valamint a lófelszerelések tartozékait - így a nyergeket, ló- és nyeregtakarókat, tegezeket, pisztolytokokat - Nyugat- és Kelet-Európában egyaránt arany- és ezüstfonalas hímzéssel borították. Egy-egy terület hímzőművészetének vizsgálata során érdemes tehát külön figyelmet fordítani a lófelszerelések textildarabjaira is. A nálunk kevésbé viharos történelmű európai országokban - és itt szinte valamennyi, Magyarországtól nyugatra ill. északra fekvő országot fel lehet sorolni - számos teljes lófelszerelés maradt fenn. Közülük a legpompásabbak a koronázási- illetve gyászszertartások alkalmával használatos lófelszerelések, melyeknek többnyire ismertek a készítői - nyergesek, hímzők, gyöngyfűzők, paszomántosok, szíjgyártók -, hiszen a levéltárak megőrizték az egy-egy felszerelés elkészítésével megbízott mesterek számláit. 1 Mint oly sok más esetben, a hazai lófelszerelések gazdagságáról is főként a visszaemlékezések, leltárak tanúskodnak. Közülük az egyik legkorábbi a 16. század második feléből származik. 1566 júniusában II. Szulejmán szultán magyarországi hadjáratának első „állomásán", a zimonyi táborban fogadta János Zsigmond erdélyi fejedelmet. A szemtanú, Bánffi Gergely részletesen leírja a fejedelem pompás kíséretét, öltözetét, ékszereit, s aranytól, ezüsttől csillogó lófelszerelését. Ez utóbbi a következőkből állt: „... az ő lovának nyerge, melynél csudálatosabb semmi nem volt, mely tiszta aranyból készíttetett; oly igen drágalátos gyöngyökkel tündöklik vala és nagy kövekkel, hogy akik reá néztek, ugy tetszett, mintha szemek fényét elvötték volna, melly is 24,000 arany érőnél feljebb való vala... a fék és a lónak feje éppen gyöngybe béékesített vala... a ló farán való cafrag, melly mind éppen rakva volt drágalátos gyöngyökkel; ezen az igen nagy gyöngyöknek másfél száz vala száma; középszerűek igen sok." 2 A következő két évszázadból származó emlékiratok, naplók és leltárak is bizonyítják a magyar fejedelmi és főúri kincstárak gazdagságát. Teljes lófelszerelésünk nem maradt fenn, de a Magyar Nemzeti Múzeum 3 és az Iparművészeti Múzeum 4 gyűjteménye jó néhány, az egykori főúri kincstárakból származó darabot őrzött meg. Jelen tanulmány célja két 17. századi magyar nyeregtakaró és egy pisztolytok bemutatása, mindhárom az Esterházy hercegek fraknói kincstárából került az Iparművészeti Múzeumba. A cafrag, mint a nyeregtakarók gyűjtőneve 5 a 16. század közepétől egyre gyakrabban fordul elő leltárainkban, s a 17. században már különböző fajtáit is megjelölik. Származását tekintve a leggyakoribb a török cafrag. 1654-ben Fraknó várában nyolc cafragot és kapát őriztek, ebből hét „portai" volt, 6 az 1696-os latin nyelvű leltár tizenhét cafragjából tíz ugyancsak török (Czaffrang Turcicum). 7 Bethlen Gábor fejedelem gyulafehérvári palotájában „zereczen, úy zereczen és persiai" cafragokat írtak össze 8 , közülük az első kettő nyilvánvalóan szintén török volt. A Rákóczi javak között aranyvirágos „ zöld német" czafragokat is találunk. A különféle nyergekhez más és más nyeregtakarók
