Szilágyi András (szerk.): Ars Decorativa 15. (Budapest, 1995)

SZILÁGYI András: Esterházy Pál herceg kincstárának gyarapodása 1687 után

letességgel kimunkált hercegi címere jelenik meg. Aligha kétséges tehát, hogy a műveknek, azaz magának a különös garnitúrának a birodalmi hercegi cím megszerzése alkalmával, röviddel azt követően kellett megszületnie.

13 Esterházy Pál nádor életpályájának kiemelkedő eseményére, a birodalmi hercegi cím megszerzésére a kincstárnak nem csupán olyan műtárgyai emlékeztetnek, amelyek - mint a fentiekben bemutatottak - e rangemelkedést követően, az 1687. december 8. utáni hónapokban készültek. Bizonyos tekintetben e műalkotások közé sorolható az a pompás darab, egy kecsesen megformált aranyserleg is, amely - zománcozott feliratának és évszámának tanúsága szerint lényegesen korábbi időpontból, az 1655-ik év elejéről származik. (17. kép) A serleget, a tekintélyes bécsi udvari aranyműves, Ferdinand Kunath munkáját III. Ferdinánd császár készíttette s ajándékozta udvari kancellárjának, Johann Matthias Goldegg bárónak. Megalkotásának alkalmára, körülményeire, s az adományozó azaz az uralkodó - ezzel kapcsolatos szándékaira a fedél peremén olvasható, akkurátusan részletező felirat derít fényt: „Munus Ferd(inandi) III. Ca's (Caesaris) In Memóriám Praestiti Homagii Ferd. IIII. Regis 5. Septembris 1651 et Leopoldo Ignatio Archiduci 26. Januarii 1655".

14 Az említett dátumok két jeles esemény időpontjátjelölik. Két, egymást követő ünnepélyes ceremóniáról van szó, nevezetesen IV. Ferdinánd, választott magyar király, illetve Lipót Ignác főherceg - a későbbi I. Lipót - trónörökösi beiktatásáról (Erbhuldigung), amelyek a császárváros főtemplomában, a bécsi Stephansdomban zajlottak. Az utóbbi, az 1655. évi eseményre IV. Ferdinánd tragikus, hirtelen halála (1654. július 9.) következtében került sor; az elsőszülöttnek, az ígéretes tehetségű ifjú választott királynak ugyanis, mint köztudomású, nem adatott meg, hogy ténylegesen apja örökébe lépjen.

15 E ceremóniák előkészítésében és megszervezésében kitüntetett szerep jutott Johann Matthias Goldegg udvari kancellárnak. 0 gondoskodott arról, hogy az aktuálpolitikai megfontolások alapján az idő szerint fontos tartományok rendjeinek képviselői és befolyásos személyiségei - hódolatukat jelenlétükkel is kifejezve kellő számban vegyenek részt az ünnepségeken. Sőt, ő tartotta mindkét esetben azt a nagyívű dikciót, amely egyértelmű célzatossággal hangsúlyozta, hogy a dinasztia - örökösödési jogát érvényesítve - továbbra is számít e tartományok alattvalói hűségére és a birodalmi politika céljait szolgáló törekvések hathatós támogatására. Szavait az ünnepségek résztvevői - az öt belső-ausztriai hercegség (AlsóAusztria, Felső-Ausztria, Stájerország, Karintia és Krajna), valamint a goriziai grófság (Görz) egybegyűlt képviselői - lelkes egyetértéssel fogadták, s ez jelentősen erősítette a kancellár pozícióját, s növelte tekintélyét az udvar köreiben. A személyének szóló elismerés kézzelfogható jele épp a szóban forgó díszserleg, amelyen - a fedél domináns díszítményeiként -, érthető módon, az említett tartományok címerei szerepelnek.

16 (18. kép) Ferdinand Kunath aranyserlege - az uralkodói nagyrabecsülés e látványos és félreérthetetlen bizonyítéka - nem egészen két esztendeig volt eredeti tulajdonosának birtokában. A kancellár ugyanis az 1657-ik év elején meghalt, anélkül hogy fiúutódot hagyott volna maga után. A műtárgy további sorsára vonatkozóan ez idő szerint nincsenek közvetlen adataink. A későbbi fejlemények ismeretében azonban meggyőződéssel állíthatjuk, hogy jószerint egyetlen lehetőség tűnik elképzelhetőenk, sőt többé-kevésbé kézenfekvőnek. Nevezetesen az, hogy Goldegg báró, testamentumának rendelkezése szerint, a díszserleget az uralkodóra, III. Ferdinándra hagyományozta. Jegyezzük meg: egy ilyen gesztus - mint a lekötelezett alattvaló odaadó, sírig tartó hűségének demonstratív megnyilvánulása, azaz a nagyértékű ajándéktárgy visszaszolgáltatása, végrendeleti úton, magának a császári fenségnek, akinek kitüntető, kegyes jóindulatát az annakidején megtestesítette - korántsem lenne példa nélküli a 17. századi főúri műgyűjtemények eseménydús históriájában. Mindenesetre, ha így történt, akkor a műtárgy tulajdonjoga, III. Ferdinánd halála (1657. április 2.) után ennek másodszülött fiára, utódára és örökösére, I. Lipótra szállt. Ez pedig azt