Szilágyi András (szerk.): Ars Decorativa 15. (Budapest, 1995)

SZILÁGYI András: Esterházy Pál herceg kincstárának gyarapodása 1687 után

"Jaj bánom, bánom az űzést!... nem akartam ilyen diadalmat. Rád a halált ketten hoztuk ... hisz a kígyó adta sebed, de okát magam én!". A vigasztalhatatlan Aesacus vezeklésként az öngyilkosságba menekül: „Az enyém a nagyobb bűn, hát a halálodhoz vigaszul járuljon a vesztem". (Met. XI. 749-782.)

9 Baur rézmetszete a történet szomorú, tragikus végkifejletét tárja elénk, az előtérben a földre bukott, haldokló Hesperia, s tőle jobbra a hozzá érkező, s e látvánnyal szembesülő Aesacus alakjával. Ez utóbbi figura megindultságát, zaklatott lelkiállapotának tragikus „metamorfózisát" arcának az érzelmek viharát tükröző, leírhatatlan mimikája és az égre emelt két kezének kétségbeesett gesztusa fejezi ki s teszi láthatóvá. Tárgyunk domborművén, a huszonkilencedik jeleneten e kiérlelt kompozíció bravúros részletmegoldásai kevéssé érvényesülnek; a relief mestere csupán a két alak hasonló csoportosítására, az előképet követő, azt reprodukáló beállítására törekedhetett. (15. kép) Tanulmányának konklúziójaként Héjjné Détári Angéla állást foglal az attribúció kérdésében. A vésett szignatúra alapján - a B S F majuszkulák a jelenetek sorát lezáró utolsó figura írásszalagján tűnnek fel - az agyar domborműveit a jeles augsburgi művésznek, az ötvösként és elefántcsont-faragóként egyaránt ismert Bernard Straussnak tulajdonítja. Az ezt alátámasztó, illetve az ugyanezt megkérdőjelező, egyaránt nyomós érveket itt nincs terünk elősorolni, csupán annyit állapíthatunk meg ezúttal, hogy újabb, meggyőzőbb javaslat az attribúció kérdésében mindmáig nem született. Kétségtelen, hogy ennek az önmagában is kiemelkedő értékű elefántagyarnak e sajátos megmunkálását, műtárggyá alakítását határozott megrendelői szándék írta elő. Vajon jelentett-e ez egyszersmind valamiféle részletes útmutatást is arra vonatkozóan, hogy a közismert ovidiusi mű mely epizódjai, illetve szereplői jelenjenek meg a domborműveken? Vagy ellenkezőleg, ahelyett, hogy kijelölte volna őket, rábízta-e a megrendelő a kivitelező mesterre a motívumok összeállítását, mintegy szabad kezet adva neki a témaválasztásban? E kérdésre aligha lesz lehetséges valaha is feleletet adni. Bizton állíthatjuk azonban, hogy Esterházy Pál nádornak a kuriózumok iránti különös érzéke és előszeretete mellett egyéb megfontolás is „kitapintható" e szokatlan megrendelés hátterében. Nevezetesen az a törekvés, hogy a családi - immár hercegi - kincstár olyan, párját ritkító műtárggyal gazdagodjon, amely a korszak legrangosabb uralkodói műgyűjteményeiben is kitüntetett helyet foglalhatna el, s amely az utóbbiaknak is díszére válna.

10 Bizonyára ugyanez a szándék tette végső soron lehetővé a kincstár további három darabjának megalkotását. Ezek az egykor - eredetileg - a fraknói vár „Schatzkammereben" őrzött, nevezetes „ezüstbútorok", amelyek meglehetősen széles körben ismertek az újabb keletű, alapos és közkézen forgó publikációknak köszönhetően. Két karosszékből és egy asztalból áll e különös együttes; a darabok csaknem teljes felületét gazdagon díszített, domborított megmunkálású fémlemezek borítják. Ez utóbbiak anyaga az asztal esetében ezüst, a székek háttámláját, karfáját és lábait ezüstözött rézlemezek díszítik.

11 (16. kép) A három tárgy kétségkívül egy időben, egyazon megrendelői elhatározás nyomán, ám nem ugyanabban a műhelyben készült. Az asztalt, pontosabban az azt díszítő ezüst ornamenseket az újabb kutatás a jónevű augsburgi ötvösnek, Friedrich I. Schwestermüllernek (1647-1701) tulajdonítja, akit többnyire főrangú mecénások, sőt uralkodók foglalkoztattak.

12 A két szék, illetve azok domborított díszítményei viszont bizonyosan hazai, feltehetően pozsonyi, esetleg soproni műhelyből származnak. A tárgyak pontos datálására annak az augsburgi hitelesítő jegynek alapján kerülhet majd sor, amely az asztal középső ezüstlemezén tűnik fel. E jegyvariáns beható, összehasonlító vizsgálata és azonosítása máig nem történt meg, ez a további kutatás feladata. A bútorok készítési idejének megállapításához, ily módon a két szék díszítményének domináns motívuma ad fontos támpontot. A két háttámlán ugyanis Pál nádor aprólékos rész-