Szilágyi András (szerk.): Ars Decorativa 15. (Budapest, 1995)

SZILÁGYI András: Esterházy Pál herceg kincstárának gyarapodása 1687 után

ennek darabjait összevetjük az agyart díszítő reliefekkel, megállapíthatjuk, hogy ez utóbbiak épp e kompozíciók, azaz a Baur-féle sorozat megfelelő lapjai nyomán készültek. A kompozíciós előképek e meghatározása az ábrázolások túlnyomó többsége esetében egyértelműen igazolja Héjjné Détári Angéla véleményének helyességét, megállapításainak ikonográfiái pontosságát, ugyanakkor lehetővé teszi az eddig „feloldatlan" öt jelenet azonosítását, ezek tárgyának és szereplőinek megnevezését. Ezt a feladatot kívánjuk az alábbiakban elvégezni, a jelenetek számozását illetően az 1967-es tanulmány megoldását követve, s annak a néhány ábrázolásnak a bemutatására szorítkozva, amelyek témájáról ott nem esett szó, illetve ahol az ovidiusi forrás megjelölése némi korrekciót igényel. Johann Wilhelm Baur sorozatának ötödik lapja az Érckor és vaskor címet viseli (Aeneum et Ferreum Saeculum); a mozgalmas kompozíció középpontjában megjelenő öldöklő férfialakok az utóbbi korszak, a vaskor szülöttei. (4. kép) Az elefántagyar domborművén, a negyedik jeleneten, ugyanez a négy figura szerepel, akik tehát nem harcoló gigászoknak, hanem a megfelelő ovidiusi passzus - Metamorphoses I. könyv, 141-149. sor - szöveghű illusztrációinak tekintendők. (5. kép) A Metamorphoses II. könyvének 569-585. sora a klasszikus mitológia egy kevéssé ismert, viszonylag ritkán feldolgozott históriáját beszéli el. Ennek hőse - a leszboszi király, Epopeus leánya - Nyctimené, akinek vétkét, az apjához fűződő fajtalan szerelmét az Olymposz istenaszszonya, Minerva kegyetlen büntetéssel torolja meg: bagollyá változtatja őt. E témát a Baurféle metszetsorozat huszonegyedik lapja illusztrálja, (6. kép) s ennek az ábrázolásnak két figurája tűnik fel az elefántagyar tizenegyedik jelenetén. (7. kép) Ugyancsak a ritkán ábrázolt mitológiai témák közé tartozik az az epizód, amely Théba királyának, Pentheusnak a végzetét vetíti előre, aki vétkes könnyelműséggel, fennhéjázva utasítja vissza az agg Tiresias baljós jövendölését (Met III. 511-526.).

7 A metszetsorozat harmincnegyedik darabjának e két figurája (8. kép) az agyar tizennegyedik domborművén ismerhető fel. (9. kép) Baur metszetsorozatának ötvennyolcadik lapja, az előzőektől eltérően közismert, gyakran illusztrált témát jelenít meg; Marsyas, a gőgösen elvakult szatír kegyetlen bűnhődését, aki fuvolajátékával Apolló lantmuzsikáját kívánta felülmúlni. (10. kép) Tettével, botor és hívságos módon, az égi hatalmakat kísértette meg, ezért az Olymposz istene elevenen megnyúzta őt (Met VI. 382^100.).

8 Tárgyunk faragott reliefjén, a huszonnegyedik jeleneten e kompozíció eleve redukált formában került átvételre. (11. kép) A metszet jobb alsó sarkában ábrázolt két „beszédes" attribútum, a pánsíp és a lant a domborművön nem szerepel, sőt a szatír bal karja és alsó végtagjai ugyancsak hiányosak, így a sérülések következtében eltűnt e figura fontos megkülönböztető sajátossága, a kecskeláb is. Nyilvánvalóan ezzel magyarázható, hogy az 1967. évi tanulmányban e feltűnően töredékes, hiányos ábrázolás az azonosítatlan jelenetek közé került. Az elefántagyar huszonhetedik jelenete háromalakos csoportot ábrázol, középen a thesszáliai király, Triopasz fiával, Erysichtonnal, akit ugyancsak isteni büntetés sújt: Ceres csillapíthatatlan éhséggel sanyargatja, s ez a nem múló kín arra készteti őt, hogy eladja tulajdon leányát, Metrát. A dombormű (13. kép) meglehetős pontossággal követi az előképet, a metszetsorozat nyolcvanegyedik lapját, (12. kép) amely a Metamorphoses VIII. könyvének 843-848. sorait illusztrálja. Baur sorozatának száztizenegyedik darabja az ovidiusi mű egyik legmegindítóbb történetét idézi fel. (14. kép) Ennek hőse Hesperia, az ártatlan nimfa, aki kétségbeesetten menekül az őt szerelmével üldöző Aesacus - a trójai király, Priamos „természetes" fia - elől. Ám a sebesen rohanó nimfára másféle, alattomos veszély is leselkedik: „Rejt a mező viperát, s lábát ez a félve futónak foggal marja föl, és testébe folyatja mérgét". Hasztalan éri hát utol vágyott kedvesét az űző, számára ez - a beteljesülő szerelmi diadal öröme helyett - a gyász fájdalmát, s szűnni nem tudó lelkifurdalást hoz: S2