Szilágyi András (szerk.): Ars Decorativa 15. (Budapest, 1995)
ÁCS Piroska: „Átváltozások" - Stobwasser-szelencék dekorációinak művészeti párhuzamai
Hogarth így egy csoportba sorolt munkáin, e korai metszeteken a téma jószerivel csak ürügy a legkülönbözőbb karakterek bemutatásához. Tulajdonképpen kézzelfogható bizonyítékai bevallott művészi gyakorlatának. A modellek után való akadémikus másolgatás helyett „jellem- és kifejezéssémák" memorizálásával edzette látását. A büsztökből lépcsőzetesen felépített kompozíciókon aztán a sémákat - a társadalom egészének alapos ismerete, az élet apró mozzanatainak szüntelen figyelemmel kísérése és embertársainak elmélyült pszichológiai tanulmányozása segítségével - élettel töltötte meg. Bár ezeken a lapokon felismerhető egy-egy kortársa, mégsem az élethű megjelenítésre törekedett. Hajlama az emberi gyengeség és ostobaság ostorozására komikus formában torz vagy erőteljes arckifejezések ábrázolásában nyilvánult meg. Míg azonban Jonathan Swift hozzá írott soraiból" harapós embergyűlölet árad, addig Hogarth - a maró gúny ellenére - alapvetően humánus álláspontot képvisel 12 . Keblemre, gúnyos Hogarth, Zsivány hired neked nem árt. Ha összefoghatnék veled, Lefestenénk a szörnyeket: Te vésőddel kimetszenéd Ezt a sereg undok hülyét; En tollal, te ceruzával, Minden disznót, s ami rá vall, Rajzold őket hasonlóra. Nem is kell karikatúra. Rajzolj úgy, hogy ragyogjon A lélek az arcokon. Hogarth, bár elméletileg a karakterábrázolást részesítette előnyben, mégis gyakran használt karikatúraszerű arcokat 13 . A 18. század folyamán a metszeteiről készült festmények vagy másolatok vásári módon túlozták el figurái vonásait. A 19. század első évtizedeiben készült szelencénk igényes kivitelezése e hibától óvakodik, mégis: a miniatűrfestő itt is a túlzóbb megoldást választotta, a képjellegét határozottabban eltolta a karikatúra felé. Feltételezhető, hogy a metszetsorozat többi darabja szintén szerepelt a Stobwasser manufaktúrában készült szelencéken. A következő szelence 14 fedelének belsején olvasható felirat megnevezi ugyan a díszítés témáját: „Hero um Leander weinend" (Hero Leandert siratja) 15 (3. kép), de nem utal a pontos előképre, illetve annak készítőjére. A történet szokványosabb festői megoldásai (Leander átússza a tengerszorost, míg Hero a toronyból fáklyájával világít neki; a vízbefúlt Leandert nereidák emelik partra, ennek láttán Hero leveti magát a toronyból) viszonylag nagy számban fordulnak elő 16 . Itt azonban egy ritkább variációval találkozunk. A sziklára vetett holttetem felett gyászoló Hero alakja valójában nem szerepel a történet legnépszerűbb feldolgozásaiban. Hiszen mikor Hero im az ős torony alján / Látja mohos sziklák közepette temetetlen a testét... / Keble haván gyönyörű fátylát megtépi legottan, / És kimerülten aláveti szép testét a magasból." 17 A siratás motívuma Publius Ovidius Naso Hősnők levelei című lírai művében bukkan fel. Hero csak metaforikusán utal a lehetséges tragédiára: S kínoz az is, mellyet mult éjszaka láttam, az álom, engesztelni habár vittem az áldozatom. Mert hajnalban, amint mécsem már hunyt ki, midőn a nemhazudó álmok képei tűnnek elénk, s ujjaim álmosan dobták le a földre az orsót, és párnámra ledőlt végre nyugodni fejem, úszni, im, egy delfint láttam szélverte habokban, s szinte valóságként tűnt fel előttem e kép. S ezt tombolva az ár hogy a szomjas partra vetette, együtt hagyta el a víz meg a léte szegényt. 18 A szörnyű valóság előképzetét Leander veti papírra: Mert ha eként tombol még néhány éjjel a tenger, úszva elindulok én tiltakozó habokon. Hozva szerencsét megment engem talán e merészség, vagy vegye el létem majd a heves szerelem. Kívánom, legalább ama partra sodorjon a vízár, és a te öblödben vesse ki holttetemem! Majd te zokogsz, s méltatsz egy végső símogatásra, szólva eként: "Meghalt, s én vagyok érte hibás!" 19
