Szilágyi András (szerk.): Ars Decorativa 15. (Budapest, 1995)

ÁCS Piroska: „Átváltozások" - Stobwasser-szelencék dekorációinak művészeti párhuzamai

tunk be, melyek díszítésénél - éppen a konkrét vagy lehetséges előkép ismeretében - a transz­ferálás különböző módjait figyelhetjük meg. El­ső dobozunk az Iparművészeti Múzeum gyűj­teményében található 4 . A mindössze 9,3 cm át­mérőjű fedélen énekkari jelenet látható William Hogarth műve alapján (1. kép), amit a belső ol­dalon olvasható felirat is megerősít 5 . Az előkép ez esetben az „A Chorus of Singers" (Éneklők kara) című, 1732-ben készült, 13,7x7,8 cm nagy­ságú rézkarc volt (2. kép). Első nyomata egy má­sik Hogarth-alkotás, a „Midnight Modern Con­versation" (Modern éjféli beszélgetés) előfize­tési listáját díszítette. Utóbb pedig, 1737-ben a „Four Groups of Heads" vagy „Charakters of heads in Groups" megjelöléssel ismertté vált négyrészes sorozat tagjaként árulták. A grafika a Judith oratórium próbáját ábrázolja. A szöveg írója William Huggins 6 , zeneszerzője pedig William de Fesch 7 volt. A bemutatóját 1733. február 16-án tartották a Lincoln's Inn Fields-en. Az előadás a korabeli angol puritán szellemnek tetsző ótestamentumi témaválasztás dacára sem váltotta be a hozzáfűzött reményeket 8 . A metszeten az emberpiramis csúcsán a kar­mester áll. Úgy tűnik fel: heves kéz- és fej­mozdulatai következtében parókáját elvesz­tette, okuláréját viszont elővigyázatosságból madzaggal fejéhez erősítette. Az előtte fekvő papíron jól olvasható a cím: „JUDITH: an ORA­TORIO: or, SACRED DRAMA by...". Az éne­kesek kezében levő kottasorok ugyanazt a rész­letet mutatják „... the world shall Bow to y Assyrian Throne" (... a világnak fejet kell haj­tania...). Ha nem tudnánk, hogy a nyomat a színpadra állítás előtt jelent meg, épp e szavak kiemelését a kedvezőtlen fogadtatás miatt iro­nikus csipkelődésnek vélhetnénk. A hangok megfestése lehetetlen, Hogarth itt mégis erre tett kísérletet. A szoprán, a tenor, a bariton és a basszus hangzása oly tisztán tükröződik vissza a szereplők arcán, sőt egész testén, hogy szinte halljuk is e velőtrázó kórust. A csoport valószí­nűleg nem egyéni portrékat, hanem általános karaktereket örökít meg 9 , amint eltorzult mimi­kájukkal önkéntelenül az ünnepélyes szöveg­hez igazodnak. A rézkarcot s a szelencét össze­hasonlítva tapasztalhatjuk, hogy míg a minia­tűrfestő a kompozícióhoz szigorúan ragaszko­dott, a részletekkel meglehetősen szabadon bánt. A fő különbség a színek megjelenése, hi­szen ennek a metszetnek valójában nem volt festmény előzménye. Hogarthnál a folyamat in­kább fordítva zajlott: olajképeit tette át leme­zekre. Finom, kissé bágyadt koloritját ismerve, egy jó mester azonban képes volt ennek után­zására. A valódi eltérés a részleteknél jelentke­zik. A férfi szólamok kibővített változatának nagyjából megfelelő négytagú csoportok a lakk­festményen elvesztik kor szerinti homogén jel­legüket. A metszet bal sarkában négy gyermek látható. Hármójuk ábrázatán pusztán az igyeke­zet tükröződik, s csak a felfelé tekintő arcocska sugározza a hangulathoz jobban illő önfeledt elragadtatást. A másik művön ugyanennél az egységnél hiányzik a tartalmi kapcsolat. Azt lát­juk csupán, hogy három, kissé pocakos, elszántan éneklő úr mellett egy kisgyerek lábatlankodik. A tenor fiatalokból álló, bal oldalon vertikálisan végighúzódó társasága szintén kissé megöre­gedett arcokon köszön vissza a dobozfedélről. A basszus szólam négy szereplője a középső, központi helyet foglalja el. Míg a grafikán a gyújtópont egyértelműen a testes, nagy parókás, szemüveges alak komótos magabiztosságával, addig a képecskén jószerivel csak egy a négy közül. A jobb alsó sarkot a baritonisták fog­lalják el. E kisebb háromszöget a nagyítóüvegét mesterkélt mozdulattal szeme elé tartó énekes alakja koronázza meg. Tán ez a csoport került át karakterében is változatlanul új helyére. A már említett „Four Groups of Heads" so­rozat időrendben második darabja 1733-ban ke­letkezett, és a „The Laughing Audience" vagy „Pleased Audience" (Nevető közönség) címet viseli. A nyomat színházi nézőteret mutat, egy „láthatatlan darabot" - talán éppen egy korai Fielding burleszket - élvező közönséggel. Ide tartozik még az 1736-os keltezésű „The Lecture" (Tudósok előadása) című grafika is. A háromszög alakban elrendezett jellegzetes öltözetű csoport, oxfordi tudósok és egyetemisták gyülekezetét tárja elénk. Végül ugyanerre az évre datálható a „The Company of Undertakers" (Temetkezési vállalat) című metszet is, amely páratlan humorú körkép a korabeli orvostársadalomról 10 .

Next

/
Thumbnails
Contents