Vadas József (szerk.): Ars Decorativa 12. (Budapest, 1992)

SZILÁGYI András: Az Esterházy-gyűjtemény 15. századi ötvösművei és a Mátyás-tradíció

9. Gyűrű, gúla alakú, befoglalt gyémánttal, zománcdíszítéssel. Itália, XV. század vége. Iparművészeti Múzeum, Budapest Ugyanezt vagyunk kénytelenek megállapítani az Esterházy kincstár ékszer anyagának egy kitűnő művéről, egy gyémántokkal és zománccal díszített arany gyfíiííről is.

22 (9. kép) E gyűrű díszílményének hangsúlyos középső tagozatát egy gúla alakúra csiszolt, nagyméretű, befoglalt gyémánt képezi. Ez a megoldás, továbbá a beágyazott zománcdísz geometrikus motívumai bizonyossá teszik, hogy az ékszer Itáliában készült a 15. század harmadik harmadában. Viszonylag ritka tárgytípusról, ám korántsem valamiféle unikális darabról van szó. Effajta gyűrűt viselnek az itáliai fejedelmi udvarok prominensei, akiknek egy-egy képmását a késő-quattrocento portréícstői örökítették meg. Kiemelkedő értéke, páraüanul igényes megmunkálása alapján valószínűnek látszik, hogy eredeti tulajdonosa főrangú személy volt, sőt akár a korszak valamely uralkodója is lehetett. A gyűrű megrendelésére, illetve adományozására vonatkozóan a hazai szakirodalomban az 1930-as évek végén egy merész hipotézis merült fel. E feltételezés Hlatky Mária nevéhez fűződik, aki az ékszert egy 15. századi írott forrással hozta kapcsolatba.

23 A szerzőnő azokra a feljegyzésekre hivatkozik, melyekben Peter Eschcnloer, boroszlói nótárius beszéli el Mátyás és Betarix 1476. évi találkozását, a Székesfehérvárott megrendezett esküvő eseményeit. E kortárs krónikás munkájának egy részlete arról tudósít, hogy a nápolyi udvarból pontosabban Ferrarából - érkező menyasszony egy pompázatos arany gyűrűvel ajándékozta meg Mátyást, s e gyűrűt egy 'jégcsap alakú", azaz hegyesre csiszolt gyémánt díszítette. Nem kétséges, hogy e szűkszavú közlés arra az ékszertípnsra vonatkozik, amelyet tárgyunk, az Esterházy gyűjtemény e kitűnő darabja is példáz. Hlatky Mária hipotézisét azonban, bár egyáltalán nem tűnik eleve elvetendőnek, a későbbi kutatók érthető fenntartással kezelik. Úgy vélik, hogy egyetlen, nem éppen sokaünondó adat, ha mégoly figyelemreméltó is, önmagában nem alkalmas a szóban forgó műalkotás azonosítására. Ehhez a legutóbb Héjjné Détári Angéla által kifejtett véleményhez

24 csupán annyit fűzhetünk hozzá, hogy a műtárgy 20. századi "ragadványnevének" - "Mátyás-gyűrű" - használatát a továbbiakban nem tartjuk indokoltnak. E pompás, s kétségkívül Mátyás-kori ékszer kapcsán sem mondhatunk mást, mint amit a díszkulacs esetében megfogalmaztunk: amíg bizonyító erejű, új adatokat nem tudunk felvonultatni, addig helyénvalóbb, ha leszámolunk a kétes hitelű, 20. századi "tradíciókkal".