Vadas József (szerk.): Ars Decorativa 12. (Budapest, 1992)

Péter Márta (1940-1991)

IN MEMÓRIÁM KORMOS ISTVANNE PÉTER MÁRTA (1940-1991) Aktív korú munkatársról I nekrológot írni mindig valamelyest stílustalan. Bú- | csúztatól fogalmazni tisztes korban elhunyt alkotóról is nehóz kötclessóg, de fiata- I labbakra alkalmazni ezt a keserves műformát mindig | csak a stílustévesztés és az I illctéktclcnség tudatával lehet. Péter Mária pedig nem- j csak aktív korú volt az j éveinek száma szerint, ha- j nem a magyar múzeumügy valóban egyik legtevékenyebb embere. Nehéz ezt azokkal érzékeltetni, akik nem ismerték, akik nem voltak közvetlen munkatársai, mert a szokásos paraméterek és külső hclyzctjelző pontok - rang, kitüntetések, bibliográfiák és kiállítások jegyzéke - úgyszólván semmi segítséget nem adnak a jellemzéséhez, Egyébként az Ipannfívészetí Múzeum főigazgató-helyettese volt és a legmegbecsültebb, mert idegen szempontoktól mindig szerencsésen megóvott magyar muzeológus-kitüntetés, a Móra Ferenc Emlékérem tulajdonosa, de a rangok az ő esetében különösen alkalmatlanok a teljesség és a folyamatosság kifejezésérc. Ha pedig mindehhez kércden objektivitással mindjárt hozzátesszük, hogy bizonyos, mériictő és lajstromozható eredmények eleve hiányoznak, vagy alig felsorolhatok a pálya emlékezetéhez, még kevesebb az esélyünk az életmű totalitásának az értelmezésére. Péter Márta ugyanis nem írt mongráfiákat, kézikönyveket és enciklopédia-fejezeteket életének ötvenegy esztendejében, és elenyésző a csupán az ő nevéhez, egyszemélyes teljesítményéhez ködictő kiállítások száma is. De akik ismerik a különlegesen univerzális és különlegesen önfeláldozó múzeumi embernek a mi égövünk alatt korántsem ritka típusát, tudják, hogy valóban vannak köztlünk rendkívüli intellektusok, akik nem egyeden téridet, hanem egy egész közgyűjtemény szakspecialistái. Tehát nemcsak a művészettörténetben lesznek bizonyos idő elteltével teljesen illetékesek, hanem abban az egész, bonyolult elméled-gyakorlati konstrukcióban is, amelyet múzeumnak nevezünk. Nemcsak disszertációra nem vállalkoznak valamely grádus eléréséhez és kiállításra-katalógusra nem készülnek több esztendei munkával, hanem éppoly kevéssé ragaszkodnak egy karrieren át a dokumentáció és a múzeumi nyilvántartás mélyművelésű munkahelyeihez, mint a múzeumpedagógia vagy a társadalmi reprezentáció rcflektorosabb szerepeihez: mindezeket csak egyformán megtanulják, s e tudásukat má-