Vadas József (szerk.): Ars Decorativa 10. (Budapest, 1991)
SZILÁGYI András: Egy diplomáciai ajándék a 17. századból
gyar országgyűlés, s a rendek itt, augusztus 25-én valóban királlyá választják Bethlen Gábort. Ő azonban, szövetségese várakozásával ellentétben - mint köztudott - nem koronáztatja meg magát; óvakodik attól, hogy elfogadja a magyar királyi címet. Ily módon nem következik el az az alkalom, ellenkezőleg, immár véglegesen elmarad az az esemény, melynek során a Petzolt-serleg „gazdát cserélhetne", s eljuthatna a - feltehetően - designált tulajdonos, Bethlen Gábor kezeihez. Az elkövetkező hónapok a konföderáció, s főként V. Frigyes számára egyre vészterhesebbek. Végül, 1620. november 8-án, a fehérhegyi vereség - a cseh történelem „Mohácsa", II. Ferdinánd és a Liga diadala - nyomán a „téli király" sorsa beteljesedik; csehországi uralmának rövid, tizennégy hónapos időszaka dicstelenül lezárul. Hans Petzolt díszserlegének további története immár nem bővelkedik látványos fordulatokban. Thurzó Imre korai, hirtelen halálát (1621) követően leánya, Erzsébet fogja örökölni, aki 1638-ban Esterházy Miklós nádor fiának, Istvánnak (16161641) a felesége lesz. Az ő gyermeküknek, Orsolyának a születése (1639. március 7.) után két gyászos eseményt jegyez fel az Esterházyak családi krónikája: 1641. július 4. az apa, majd a következő év ugyanazon napja az édesanya, Thurzó Erzsébet halálának a dátuma. 18 Az ő halála után tíz nappal, 1642. július 14-én inventárium készül a hagyatékakánt Lánzsér várában őrzött ingóságokról. Ennek egyik tétele a következő: „...egi öregh kupa, a fedelén egi ember formán chinált kép, a bal kezén madár, a' másikban sceptrum, a' labanal egi Kuvasz, egi kis gyémánt a' mellén, dirib-darab apro giöngiök körnieöl". 19 A leírás egyértelműen tanúsítja, hogy a Petzolt-serleg ennek, azaz Thurzó Erzsébet hagyatékának részét képezi. E hagyaték örököse, Esterházy Orsolya tizenhárom évesen, 1652. október 21-én nagybátyjának, a későbbi nádornak, Esterházy Pálnak (1635-1713) a felesége lesz. E házasság révén kerül - a vagyont érő Thurzó-kincsekkel együtt, hozományként - a nevezetes ötvösmű is az Esterházy-család fraknói - utóbb hercegi - ágának tulajdonába, a család fraknói kincstárába, abba a gyűjteménybe, amely azt jószerint napjainkig megőrizte. Hans Petzolt díszserlege az eddigi publikációk túlnyomó részében „Diana-serleg" néven szerepel; a fedélen megjelenő kerekplasztikus álló nőalakot ugyanis a korábbi szerzők nagy többsége Diana-ábrázolásnak vélte. Kivételt csupán két publikáció képez, ezek szerzői - Marc Rosenberg és Petzolt monográfusa, Ernst Böhm - allegorikus figuraként említik, ám megnevezésére, értelmezésére nem tesznek kísérletet. 20 Nyilvánvaló, hogy a Dianával való azonosítás tévedésen, az attribútumok félreismerésén, helytelen magyarázatán alapul. A jelentéshordozó jelképes eszközök között ugyanis nem szerepel a vadászat istenasszonyának elmaradhatatlan attribútuma, az íj, a nőalak baljában nem dárdát, hanem jogart tart, fején pedig, félholdas diadém helyett, koronát látunk. Öltözéke, méltóságteljes testtartása, gesztusai alapján arra gondolhatnánk, hogy az ábrázolás a nagyhatalmú antik istennők valamelyikét állítja elénk. Az attribútumok egy része ennek nem is mondana ellent; a kiterjesztett szárnyú sas és a jogar - ennek csúcsa hiányzik, már az 1884 körüli, legkorábbi illusztrációkon is -, csakúgy, mint az említett sajátosságok Rhea alakjának késő reneszánsz kori ábrázolásait idézik. A figura lábánál azonban egy ülő kutya látható, s ez az attribútum bizonyossá teszi, hogy itt voltaképp nem őróla, Zeusz anyjáról, legalábbis nem az ő hagyományos képi megjelenítéséről van szó. Sőt, ennek alapján az is megállapítható, hogy ezúttal nem a klasszikus mitológia valamely istenasszonyával, hanem egy sajátos allegorikus ábrázolással állunk szemben. A más-más figurákra utaló jelképes eszközök szokatlan együttese, az attribútumoknak a hagyományostól eltérő összeállítása következtében ennek az ábrázolásnak az értelmezése meg-
