Vadas József (szerk.): Ars Decorativa 10. (Budapest, 1991)

SZILÁGYI András: Egy diplomáciai ajándék a 17. századból

en, a harmincéves háború második esztendejében - az ország túlnyomórészt protestáns rendjei - az 1617. évi királyválasztó országgyűlés határozata ellenére - hevesen, s egyöntetűen visszautasították. Viszontagságos előkészületek, csaknem fél évig húzódó tárgyalások, számos egyéb lehetőség mérlegelése, majd elvetése után a pfalzi választófejedelmet, a protestáns Unió vezetőjét, V. Frigyest választották királyukká, 1619. augusztus 26-án. Bármennyire biztatónak, ígéretesnek tűnt is kezdetben, hamarosan kiderült, hogy ez a választás a cseh rendi politikát súlyos nehézségek elé állítja, s a hatalmi csoportosulások, az európai erőviszonyok bizonyos átrendeződése ezt, s magát az új uralkodót is nehéz s egyre veszélyesebb helyzetbe sodorja. A Habsburgdinasztiának - igaz, fájó kompromisszumok árán - fokozatosan sikerült kitörnie korábbi, főként a harmincéves háború első két évében megmutatkozott elszigeteltségéből ; az irányítása alatt álló katolikus Liga mind erőteljesebb s egyre fenyegetőbb hatalmi tényezővé vált. Ugyanakkor Frigyes döntésére, a cseh korona elfogadására saját szövetségesei nem egészen úgy reagáltak, mint ahogy az az ő s a csehországi rendek elképzelése szerint várható lett volna. Egy részük, például a Stuart-házból való uralkodó, I. Jakab angol király - Frigyesnek egyébként apósa 13 igyencsak mérsékelt lelkesedést tanúsított, míg mások, éspedig a legfontosabbak, akik - mint például a brandenburgi választófejedelem - korábban a legmegbízhatóbbnak mutatkoztak, most éppenséggel fenntartásaikat, aggályaikat hangoztatták. Nem vonták ugyan kétségbe a cseh királlyá előlépett választófejedelemnek az Unión belüli vezető szerepét, ám a protestáns érdekek védelmét, a Habsburgok elleni fellépést, annak közeli, s távlati céljait, s a rendelkezésre álló erőforrások felhasználását máshogyan képzelték el. Felfogásuk e téren mindinkább szembekerült Frigyesével, aki, szerintük, nem tudta - talán nem is akarta - kivonni magát a cseh rendi politika befolyása alól. Az 1619 augusztusát követő hónapokban tehát V. Frigyes sajátos s mind szorongatóbb helyzetben találta magát : kibékíthetetlen ellenfele, II. Ferdinánd erői egyre gyarapodtak, ugyanakkor, mintegy ezzel párhuzamosan, hagyományos szövetségeseinek bizalma érezhetően csökkent, elkötelezettsége nyugtalanítóan lazulni látszott. Ebben a helyzetben V. Frigyesnek, de maguknak a cseh rendeknek is, égető szüksége lett egy olyan szövetségesre, akinek érdekei többé-kevésbé egybeesnek a sajátjukéval, s aki kellő súllyal képes és hajlandó fellépni az európai politika színterén. A prágai királyi udvar ezt a potenciális szövetségest az erdélyi fejedelem, Bethlen Gábor személyében vélte megtalálni. Ennek a szövetségnek a lehetősége annál is vonzóbbnak tűnhetett, mivel Bethlen épp ez idő tájt jutott politikai pályafutása csúcsára. 1619. évi diadalmas hadjárata nyomán hatalmát az addig Habsburg-uralom alatt álló királyi Magyarország csaknem egész területére kiterjesztette, a királyi városok, s az ugyancsak túlnyomórészt protestáns magyar rendek hódolatát s bizonyos fokú támogatását is elnyerte. Ez a tény, a Ferdinánd elleni fellépésének átütő sikere, magát Bethlent is újabb diplomáciai lépésekre s hadi vállalkozásokra sarkallja. 1619 októberében Nagyszombatban fogadja Frigyes követeit s a tárgyalások lezárását követően tízezer lovast indít az alsó-ausztriai hadszíntérre, a csehmorva hadak megsegítésére. Seregei a következő hónapban, a cseh hadakkal együtt, már Bécs ostromára készülnek. Ez utóbbira ugyan nem kerül sor, ám mindezek a lépések egy megbízható, szilárd cseh-magyar rendi szövetség létrehozását készítik elő. S csakugyan, 1620. január 15-én, a pozsonyi országgyűlésen Bethlen és V. Frigyes követei egyezségre jutnak: megkötik a cseh-magyar rendi konföderációt.

14 Tévednénk azonban, ha úgy vélnénk, hogy az egyezmény egyszersmind harmonikus összhangot teremtett volna a két szerződő fél között. Igaz, a két uralkodó korábbi kapcsolatát a sűrűn deklarált kölcsönös nagyrabecsülés jellemezte. Ez elsősorban