Forgács Éva (szerk.): Ars Decorativa 9. (Budapest, 1989)

SÁRMÁNY Ilona: A deszkabútor-stílus Bécsben és Budapesten a századfordulón

a magyar nemzeti jelleget keresi, és a karácsonyi kiállításról írt kritikájában vezérmotívumként tér vissza ez a szempont. Jellemző, hogy a kritikus a kiállítás minden, magas művészi szintű darabját magyar hangulatúnak érzi akkor is, ha hiányoznak róluk az ún. magyar motívumok. Bár Horti Pál ebédlőjét érzi a legmagyarabbnak : „ .. . úgy érezzük, hogy egy magyar úrnak nyugadt, derült, kényelmes lakában vagyunk." Wigand rafinált, csiszoltabb stílusát elemezve találóan állapítja meg, hogy ,,az ő szobái a fővárosi, európai ízlésű emberek számára készülnek, s ma már a művelt emberekben, bármily nemzethez tartozzanak is, van némi ízlésközösség."

33 1902 tavaszán brit iparművészeti kiállítás volt Budapesten. Az anyag az 1901-es Glasgow-i kiállításból való volt, és elsősorban az akkoriban népszerű skót bútorberendezési cég, a Whyle & Lockhead négy szobaberendezését mutatta be. Az együttesek nem voltak átütően eredetiek, és sokkal csekélyebb hatással voltak a magyar bútorművészetre, mint azt várni lehetett. Az addig a nemzetközi deszkabútor stílus helyi változatát képviselő deszkabútor stílus a következő évben már más előképekhez igazodott. Az 1903-ban kirobbant politikai válság a kultúrában is éreztette hatását, és az iparművészetben is előtérbe került a magyar nemzeti kultúra függetlenségének hangsúlyozása. Ennek egyenes következménye volt a népművészet felé fordulás új hulláma. A Malonyai Dezső szerkesztette: ,,A magyar nép művészete" című kötetek gyűjtőmunkája biztosította ennek a tendenciának a kibontakozását. Wigand Ede is részt vett ebben a munkában. A közvetlen impulzust, amely őt a népművészeti formaelemek alkalmazására vezette, valószínűleg a Művészet c. folyóirat Kis családi ház — pályázata adta. Ezt a pályázatot, amelyben a ház magyaros külseje volt az egyik legfontosabb követelmény, 1903 elején hirdették meg. Wigand, aki addig csak bútortervezéssel foglalkozott, egy tornácos magyar parasztház stilizált tervét küldte be „Fészkem" jeligével és az alaprajzba belerajzolta a bútorok helyét is. Az 1903-as karácsonyi kiállításon bemutatta az első magyar népies deszka stílusban tervezett ebédlőt és gyermekszobát; a díszítő motívumok között voltak stilizált kopjafák tartóoszlopaként, fakötés, és „kivágás" díszítés. Lyka Károly egyértelműen dicsérte e kísérletet.

34 Wigand nagy sikert aratott, és sok művész követte példáját.

35 Már 1904-ben a gödöllői művészkolónia egyik vezető mestere, a festő Körösfői Kriesch Aladár tervezett a maga számára egy népművészeti ihletésű, deszka stílusú műterembelsőt (58. kép). Addig alig tervezett bútort, sokkal inkább faliszőnyegeket. A leghíresebb deszka stílusban tervezett gödöllői műteremotthont 1906-ban a milánói Nemzetközi Iparművészeti kiállításon is bemutatták. Tervezője és tulajdonosa Nagy Sándor volt, de az enteriőr belső kialakításában Medgyaszay Istvánnak is jelentős szerepe lehetett, aki egyébként Gödöllő 1907-re felépült két műteremházát is tervezte (59. kép). A nemzetközi irányként indult deszka stílus így hazánkban 1906 7-re összeolvadt a magyaros szeceszszió stílustörekvésével a bútorművészetben, és ez egy új felvirágzás kezdetét jelentette. Immár nem a bútortervezők voltak a kezdeményezők, hanem az az igen fiatal építészgeneráció, amely ekkor rajzott ki az egyetemről és legfogékonyabb esztendőiben, még diákkorban bekapcsolódott a Malonyai Dezső szervezte népművészeti gyűjtésbe. A századelő szecesszió által meggyökereztetett esztéticizmusának és a Gesamtkunstwerk eszméjének a továbbvivője volt, ugyanakkor erős szociális érzékeny-