Forgács Éva (szerk.): Ars Decorativa 9. (Budapest, 1989)

SÁRMÁNY Ilona: A deszkabútor-stílus Bécsben és Budapesten a századfordulón

seggel már az építészet társadalmi felada­taira is differenciáltan reagált. Szerencsés időben érkeztek. A magyar kultúra minden ágában ekkor kezdődött el az a fellendülés, az az immár egymás tö­rekvéseire is érzékenyen reagáló és egy­mást támogató művészi megújulás, amely a magyar társadalom és kultúra gyökeres át­alakítását tűzte ki céljául. A képzőművé­szetek ekkor már maguk mögött tudhattak egy fejlődő polgári mecenatúrát, és a gaz­dasági fellendülés különösen kedvezett az építészeti kísérleteknek. Valóságos építési láz tört ki az országban. Ez volt az az időszak, amikor a hazai szakfolyóiratok megteltek a „fiatalok" épí­tészeti rajzaival, melyek jelentős része poétikus enteriőr-terv volt. Az úttörő, a ha­marosan irányzattá terebélyesedő magya­ros művészi deszkabútor tervek nem elég­gé méltányolt első képviselője, a Thorocz­kai előnevet felvevő Wigand Ede ihlette a terveknek még a rajzi stílusát is. A Művé­szet 1907-es évfolyama publikálta a januári számban négy háztervét, 30 majd immár Thoroczkai előnévvel „Az én falum" című grafikai sorozatát. 37 Mivel Wigandnak nem volt építész­diplomája — a bútortervezés felől jutott el az építésig — nem juthatott a fővárosiban megbízásokhoz. Szenvedélyes Erdély-rajon­gása mellett ez is közrejátszott abban, hogy 1907-ben leköltözött Marosvásárhelyre, és bekapcsolódott a Székely akció szociális te­vékenységébe. Népházakat, gazdaköröket épített Székelyföld falvaiban és számos csa­ládi házat abban a stílusban, amelyet ma elsősorban Kós Károly, Zrumeczky Dezső, Györgyi Dénes, Jánszky Béla és mások ne­véhez kapcsolunk (60. kép). Az angol Arts and Crafts építészeti és „otthontervezési" gyakorlatához vissza­nyúló, az első világháború előtt virágzó magyar építészeti irányzat kései nemzeti romantikának is tekinthető. Sőt, helyi épí­tési tradícióban gyökerező, a helyi társa­dalmi-szociális igényeket mélyen megértő, felelősségteljes építési gyakorlata sokban rokon a kortárs „Heimatstil" törekvések­kel, amelyek a szecesszió letűnte után, an­nak formavilágát sokszor már tudatosan elutasítva, egy új historizáló hullám ré­szét alkották, s egyúttal árnyalt szemléle­tet is hoztak. A helyi építőmesteri hagyo­mányokhoz kapcsolódva helyi anyagokat használtak, az adott vidék saját történelmi formakincséből merítettek, a házak típusát, arányrendszerét lehetőleg megőrizték és a belsőket modernizálva ők teremtették meg az emberi léptékű, egészséges kertvárosok családiház-típusait. A belső berendezések kérdésére visz­szatérve, a nemzeti romantikus deszkabú­tor együttesekből valószínűleg kevés való­sult meg. Dominált közöttük a művész­otthon belső, a műterem. Ügy tűnik, hogy W. Morris Red House-a (Vörös Ház) óta a deszka stílus a művészotthonok exkluzív stílusa volt, s ritka kivételektől eltekintve nem volt kényelmes. 1907 táján pedig még kevésbé felelt már meg a modern élet tá­masztotta kényelmi igényeknek és a prak­tikum követelményének, mint korábban. Lelkes idealistának és a romantikus archai­záláshoz illő puritán életmódot vállalónak kellett ahhoz lenni, hogy valaki valóban egy ilyen egységes stílusú enteriőrben él­jen. Újjászületése érzelmi-asszociatív té­nyezőknek köszönhető, a magyar nemzet­hez, néphez való kötődést szimbolizálta, a nemzeti hagyományok vállalását ; ugyanak­kor puritánságot, kemény etikai tartást is sugallt. Egy szűk értelmiségi réteg számára angol és szecessziós gyökerei miatt a mo­dernség és népművészeti stíluselemei miatt a magyarság vonzó ötvözetét jelentette. 38 A magyar bútoripar sohasem karolta fel ezt a stílust; vele egyidőben a kényel­mes és meghitt neobiedermeier hódított újra, sőt, az art deco kezdte szárnyait bon-

Next

/
Thumbnails
Contents