Amerikai Magyar Újság, 2010 (46. évfolyam, 1-8. szám)

2010-03-01 / 3. szám

2010. március AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 13 Illés Sándor: Kísértetek A sok futkározástól kimerültén és zihálva bújtunk össze mi, falusi gyerekek a nagykapu lépcsőjén. Közelgett az este, a kert felől érkezett a sötétség, mely kézen fogva elvezetett bennünket egy másik világba. A hazajáró szellemek rémületes világába, amelyben mindannyian hittünk. És nemcsak mi, gyerekek, hanem a felnőttek is, akik esténként sö­tét történetekkel rémítették egymást. "Hü, de milyen ronda volt, a szarvát nem lát­tam, de a nyelvét rámöltötte!" - szólt a hihetetlen történet az éjszakai szellemjárásról. Mindenki lá­tott már boszorkányokat, viszszajáró lelkeket, kísértő szellemeket, hozzátartozott ez a falu min­dennapi életéhez. Hittek például a szemverésben. "Jaj, hogyan meredt arra a szerencsétlen csecsemőre, tudtam rögtön, hogy baj lesz, azóta sem alszik rendesen. Sír és nyugtalan szegénykém!" - panaszolta egy anya, akinek a gyermekét idegenek megbámulták. Biztosan nem a szépsége miatt, hanem, hogy árt­sanak neki. A boszorkány bosszúja! Amitől az ál­latok sem voltak kivételek. "Amióta Rozi néni be­nézett hozzánk az istállóba, a Riska kevesebb tejet ad. És néha véres a teje!" - hangzott a gyakori pa­nasz. Pedig hát, mint később kiderült, csak a tőgyét sértette meg a fejésnél a háziasszony, azért adott véres tejet. Jöttek az estével a boszorkányok, maga Lucifer is bezörgetett az ajtón Barna Pistáéknál. Pista látta is, mert a dörömbölésre felébredt, s azóta is külö­nös nyugtalanság kínozza a gyereket. Pedig, lehet, hogy csak a szomszéd zörgött be, hogy ébressze a gazdát, mert együtt mentek szántani. Mesélik, hogy Zelenka Gyuri halála után is minden éjszaka hazajárt Boriska feleségéhez, aki már várta, éjfél felé résnyire kinyitotta az ablakot, azon át beszélgettek. A halott Gyuri hasznos taná­csokkal látta el a feleségét, anyagi vonatkozású dolgokban is eligazította. És azt is elmondta neki, mit hogyan csináljon. A kisboijút ne adja el a sar­ki mészárosnak, aki vevőként jelentkezett, hanem tartsa meg, jól tejelő tehén válik majd belőle. A kertet meg ássa fel mihamarabb, mert vetemé- nyezni kell sürgősen. Az öreg morzsolóért számít­son jutányos árat, legjobb, ha a szomszédban lakó Feri bácsinak adja. Az özvegy hallgatott is a visszajáró halottra, megfogadta olykor különösnek tetsző tanácsait. Boldogan mesélt is erről mindenkinek, és akadtak más özvegyek is, akik megfogadták tanácsát, és várták, hogy éjszaka megkopogtassa az ablakukat az elhunyt férj, de hiába. Nem mindenki élte át a kísértetjárás hátborzongató szépségeit, a találko­zás nagy élményét. Egy érdekes történetről is hallottam. Meghalt a két együtt élő leánytestvér közül az egyik, a fia­talabb, Júlia. Temetés után két hétre egy éjszaka megkopogtatta valaki az ajtót a gyászoló Éviké­nél. Riadtan nyitotta ki, de csak akkor rémült meg igazán, amikor a jövevényt meglátta. Egy nősze­mély volt a látogató, akinek nem láthatta az arcát, mert lepellel volt letakarva. Nehogy felismerjék. "Kit keres? Mit akar?" - kérdezte tőle. "A nő­vére küldött a túlvilágról" - volt a válasz. "És mit üzen?" - akadt meg benne a levegő. "Azt, hogy jól van... Egy nagy kertben élünk, néha a felhők szár­nyán repülünk. O egy kicsit fázós természetű, s azért is jöttem. Volt neki egy gyapjúkendője, azt szeretném elvinni neki, hogy meg ne fázzék..." A kendőt elvitte, de úgy látszik, az égben és abban a nagy kertben csak hidegek az éjszakák: bekopogtatott egy hét múlva újra a vastag alsó­szoknyáért, majd elvitte a pulóvert és a kötött kesztyűket is. Lassan kiürült a szekrény, minden megmaradt jobb holmi a halotthoz vándorolt. Végül az elhunyt papucsát is elkérte, mert ké­nyelmesebb abban a felhők szélén ücsörögni. És ez lett a kísértetjárás drámai vége. Az egyik csütörtöki nap, a hetipiacon, az ada­kozó testvér megdöbbentő felfedezést tett. A harmadik szomszédban lakó Borcsa néni lá­bán felismerte a húgának küldött papucsot. Ro­hant egyesen a rendőrségre. Házkutatást tartottak nála, és minden előkerült a szekrényből. Azzal vé­dekezett, hogy ő jót akart. Hogy ne fázzék az a halott lélek... Mindannyian jót akarunk. És tudjuk, hogy boszorkányok ugyan nincsenek és kísértetek se léteznek, de jön az este és félünk. Mert a sö­tétség félelmetes... mno „Hogy szolgálhatom az emberiséget, ha meg nem őrzök magamban minden színt, minden kincset, ami az emberiséget gazdagíthatja? A magyarság színét, a magyarság kincsét!" Babits Mihály Kérjük terjessze lapunkat!

Next

/
Thumbnails
Contents