Amerikai Magyar Újság, 2009 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2009-02-01 / 2. szám
J_6 Válsághelyzetekben, melyek az idők során gyakorta adódtak és adódhatnak, ez a tartás oltalmat jelent és bizonyos immunitást, az erős, jellemes országok területük és népességük nagyságától függetlenül nem merülnek el tehetetlen áldozatokként a világ kórságaiban, az egyén biztonságát a nemzet szavatolja, mintegy viszonozva azt, amit tőle kapott: a becsületet, a szorgalmat és az áldozatvállalást. Ezzel szinte meg is feleltem az alakítást és felelősséget firtató kérdésre: a nép tradicionális, kiérlelt erkölcsi tartása és a ,jó kormányzat” együttesen teheti lehetővé a válság kezelését, s háríthatja el a balvégzetet. Kevés ilyen biztonságos hely van a világon. Egy olyan nép esetében pedig, akit „a bal sors régen tép”, és erkölcseit a túlélés folyamatos kényszere motiválja, s ráadásul történelmi mértékkel mérve is rossz kormányzata van, szinte lehetetlennek látszik kiállni valamely világméretű próbatételt. A „nép” kifejezés persze absztrakció, amely valójában nem jó semmire, sőt korunkban minden rá való buzgó hivatkozás rossz lelkiismeretet és rossz szándékot takar. De végül, miként a „kispénzű nyugdíjasok”, a „nép” is valamifajta tényezőt jelent a demokráciákban a választások idején. A rossz kormányzat a manipulált nép által létrehozott, esetenként gólemszerű képződmény, amitől nehéz szabadulni, mivel a hatalomgyakorlásra egyszer felhatalmazást kapott. A választók ténylegesen semmiféle felelősséget nem viselnek, s aligha hihetnénk, hogy tisztában vannak az ország sorsának alakításában vitt szerepükkel. Ha az ország után a kormányt is utoléri a balsors, a felelősség teljességében ráhárul, s rögvest a következő kormányra ruházódik át egy olyan válsághelyzetben, amelyhez annak ellenzékként sem így, sem úgy nem volt köze. A rossz kormányzatra s különösen a hatalomhoz való görcsös és káros ragaszkodásra természetesen nincs mentség. A bukás vagy összeomlás után csak a büntetés mértéke és milyensége kérdéses: hány esztendőre tűnik el a hatalom környékéről az a párt és az a szellem, amely a gólem megformálásához a „népnek” anyagot és téveszmét adott, a rossz kormányzás továbbviteléhez pedig segédkezet. Ha a „létező szocialisták” eszmei értelemben, mintegy megsemmisülnek, akkor talán a rossz kormányzásnak és a válságnak történelmi távlatokban haszna lesz. Ugyanis az erkölcsi tartás, amelyről szó van, asszisztálásuk mellett el sem képzelhető. 2009 .február De ez a feltételezett és vélt bukás a huzamos ideje tartó belső válságot, a kívülről jött válsággal tetézve, nem oldja meg. Ki teszi jóvá a megromlottat? A ,jó kormányzat” önmagában ehhez nem elég, hiába jellemzi netán „ész, erő, akarat”. Sokat kell változnia Magyarországnak, a magyar szellemi elitnek és az „utca emberének” mindösszesen, hogy - a leghülyébb közhelyeket ironikusan használva - a térség sereghajtójából immár a sereghajtók éllovasa lehessünk. Ha a magyar populáció ismét és újra „utazóközönségnek” képzeli magát, s arra vár, hogy a kormány mozdonya majd a megfelelő állomásra húzza, közállapotaink változatlanok maradnak. Lesz formális demokráciánk, cammogó gazdaságunk, folytonos duzzo- gásunk, lesznek méltánytalanságaink és hiábavaló szellemi összeütközéseink, ide-oda való tüntetéseink és meneteink, de ha megbízhatóságunkat, hitelünket, szorgalmunkat, becsületünket nem veszszük elő a sutból, nem jutunk semmire egy bajból bajba tántorgó világban. Mindezt persze a jó kormányzásra készülőknek is tudniuk kell. Ajjaj! Nagyon sokat kell tudniuk és még többet tenniük. Hogy a gólem meddig fekszik még keresztbe az amúgy is nehezen járható úton, én nem tudom... (mno) A Fidesz jóslata gáz ügyben bejött Amivel a Fidesz évek óta riogatta a kormányt, Január 5-től valósággá vált. Valahol a nagy orosz sztyeppén, elzárták azt a gázvezeték rendszert, mely Európa egyes országait, többé vagy kevésbé földgázzal látta el. Most teljesen mindegy a magyarázkodás, melyben Oroszország Ukrajnára mutogat, míg Ukrajna a „nagy orosz testvér” felelősségét emlegeti. Egy biztos, amikor ezeket a sorokat írom, odakint a hőmérő mínusz hat fokot mutat, mely estére, illetve éjszakára mínusz 12-14 fokot is el fog érni, és ez még csak a kezdet. A meteorológiai prognózis szerint a hét végén nem lesz ritka a mínusz 18-22 fok sem. Erdélyben az idén télen már mértek 3o fok feletti hideget is. A gázcsapok elzárása minden országban más, más problémát vet fel, attól függően, hogy az ipar, illetve a háztartások milyen mértékben függnek a keletről jövő import gáztól. Az illető ország mennyi AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG