Amerikai Magyar Újság, 2009 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2009-02-01 / 2. szám
2009. február dálkozunk a világra, amikor már nem tudjuk kifizetni a gázt, a villanyszámlát, a gyerek buszbérletét, vagy az óvodai térítési díjat. Ezen a dilemmán segít kormányunk, hogy rájöjjünk, holnaptól nincs reggeli kávé, újság, vagy nyugdíjas csemegeként csirke farhát. Nagy segítség ez nekünk rongyos 300 millióért. Különben még azt találnánk hinni, hogy azért üres a zsebünk, mert „áldott jó kormányunk” ellopja, lenyúlja, elkorrumpálja a nemzeti vagyon tetemes részét. Szó nincs erről. Egyszerően begyűrűzött a krízis. Hegyeshalomnál jött be, (szép csendben lábujj hegyen) mióta megszűnt a határőrizet. Mára pedig már úgy terjed, mint az influenza. Mind erről pontos információt kapunk napra készen 300 millióért. Sokféleképpen lehetett hallani, és főleg értelmezni Sólyom László köztársasági elnök újévi üzenetét, melynek egyik célja, hogy lelket öntsön a csüggedőkben. Hangsúlyozom, egyik célja, hiszen az emberek egyre fásultabbak és közömbösök. Az elmúlt években a hatalom mindent megtett, hogy kiölje a magyar tudatot, a haza iránti szeretetett és alázatot. Olyan minden mindegy hangulat lett úrrá az embereken, mely célként is felfogható a balliberálisok törekvésében. Ezt a közömbösséget próbálta áttörni, felrázni köztársasági elnökünk. Intő szavaiból kicsengett, hogy nagy a baj, nagyon nagy. Ha beletörődünk, csak növeljük gondjainkat, és egyben szabad teret adunk a hatalom gazemberségének. Legyünk jók, vagy ahogy Sólyom László fogalmazott, „a tisztesség hosszú távon megéri.” A probléma csak az, hogy nem mondta, hogy mennyi ez a hosszú táv. Hiszen már olyan régen úton vagyunk, és a cél oly távol van, hogy szinte ködbe vész. És ezen az sem segít, hogy azok, akik a mi voksunkból rajtunk élősködnek, talán egyszer, majd úgy 2010 tavasza után, elkerülnek a hatalom közeléből. Csak hogy ez kevés, ezzel nem lehet elintézni az elmúlt hat év szenvedését, csalódását. És mégis, ha elvész a tisztesség, minden elvész örökre. Ahogy gyakran emlegetik, utoljára a remény hal meg. Ezt a pislákoló reményt próbálta életbe tartani elnök úr. A gond csak ott van, hogy az emberi aljasság, a magyar és az Isten gyűlölete oly hangos tud lenni, míg a jóság, az emberség oly szerény, oly halk, oly csendes, hogy alig hallani ebben a zajban. A rendszerváltásnak csúfolt lépésváltásnak, talán egyik legnagyobb vívmánya a sztrájkjog kikényszerítése. Az elmúlt húsz évben, a körülményekhez képest, nem sűrűn éltek ezzel a joggal az alattvalók. A miértre fényes példa a néhány hete 15 Ferihegyen kirobbant részleges sztrájk. Ferihegy üzemeltetését kormányunk gyanús körülmények között elkótyavetyélte. Már követni sem lehet, hogy éppen most mely „bűnbanda” tartja a kezében. Karácsony előtt a biztonsági szolgálat, illetve a kiszolgáló személyzet egy része beszüntette a munkát. Elmondásuk szerint a cég a rájuk vonatkozó törvényeket megkerülve, elkezdte az embereket naponta egyenként elbocsátani, miközben olyan megalázó, embertelen körülményeket teremtett, hogy így kényszerítse ki azok felmondását. Mind ezt a munkavállalók havi 400-500 dollárnak megfelelő forintért voltak kénytelenek eltűrni. Végül teljesen törvényesen kirobbant a sztrájk, melynek következtében nagy káosz lett a repülőtéren. Járatokat kellett törülni, az utasok zúgolódtak. A német munkaadó arcátlanul, arrogánsán, ahogy az afrikai bennszülöttekkel viselkedtek a gyarmatosítók a XIX században, úgy viselkedett. Volt bőr a képén a magyarok bérének többszöröséért, sztrájktörőket hozatni Görögországból. Ha ezt olasz, vagy francia munkavállalókkal próbálnák megtenni, valószínű, hogy órákon belül a repülőtér lángokban állna. Idehaza nemzetbiztonságra hivatkozva Gyurcsány Ferenc és kormánya a német munkaadó mellé állt. Sőt, a médiák szintén a kormány biztatására a sztrájkolok ellen uszította a közvéleményt. Mára már nincs sztrájk Ferihegyen. A dolgozók keserű szájjal megalázva, és továbbra is az elbocsátás rémével a fejük felett, felvették a munkát. (miféle gólem ez...) Kristóf Attila Én nem tudom, hogy a demokráciában ki vagy mi alakítja a közállapotokat, ki felelős a népjólétért, a nemzet erkölcsi tartásáért, az ország anyagi és szellemi létezésének biztonságáért. A demokrácia természetesen függetlenséget tételez fel s azzal együtt az emberi képességek kibontakozásának lehetőségét. Amikor „erkölcsi tartásról” beszélek, a szabadság jelenlétét is feltételezem, benne a jogrendet és a toleranciát, s általában a megbízhatóságot: a hazugság, a csalás, az erőszak kerülését, mindenfajta szélsőség negligálását, s más népekkel, nemzetekkel, nemzetiségekkel, más szokásokkal, hitekkel és vélekedésekkel szemben gyakorolt méltányosságot. AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG
