Amerikai Magyar Újság, 2009 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2009-12-01 / 12. szám
20 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2009. Karácsony radalomról, de ezek a történetek a lányoknak, meséknek vagy anekdotáknak tűntek. Az édesapa meghalt mielőtt a felnőtt és végzett újságíró Réka kikérdezhette volna, a forradalomban betöltött szerepéről. Ötven év után nehéz kutatni, az USA- ban élő, az otthoni családjával semmiféle kapcsolatot nem tartó apa történetét. A lányok édesanyja Vörös Katalin, „Pige” első felesége sem ad sok segítséget, hiszen ő ugyanazokat a történeteket hallotta férjétől, mint lányai. Az édesapa múltja iránti érdeklődés az újságíró, a fiatalabb lányában érlelődik, aki rábeszéli nővérét, hogy kísérje őt kutatása során, és apjuk hamvai temetésére jöjjön vele Magyarországra. A filmből kiderült, hogy a temetés volt a lányok legkisebb problémája otthon, a kutatással, nyomozással töltött közel két év alatt. Kideríteni mindazt, ami igaz az apa történeteiből, bizony nehéz feladat. A két amerikai, keresztény morális miliőben felnőtt embernek, más az elképzelése arról, hogy miként éltek az emberek az 1950-es években Magyarországon. Az akkori erkölcsi normákról, ne is beszéljek. (Itt nyugodtan hozzátehetem, hogy a magyarországi fiataloknak sincs.) Mi késztette 1956 októberében a magyar fiatalokat, hogy életüket kockára téve, szinte puszta kézzel harcoljanak a hatalmas túlerőben lévő, modem szovjet hadsereggel. Nehéz ezt felfogni magunknak is, akik átéltük ezeket a csodálatos napokat Budapesten. Egy idős orvos, aki a forradalom alatt a Péterfy Sándor utcai Kórházban dolgozott, mintha emlékezne „ Pige ” arcképére, egy másik orvos arról beszélt, hogy forradalmár fiatalok megszállottak voltak, nemcsak ők, hanem mindannyian. A szó, amelyet használt, angolul Divine Madness - magyarul: Szent Orület\ A két Pigniczky lány előtt érthetetlen volt, hogy a rokonok és ismerősök nem adtak felvilágosítást az apjuk múltjával kapcsolatban. Vajon miért? Kérdi a két amerikai, akik valami titkot sejtenek az át- törhetetlen akadályok mögött. Azután a hivatásos történész Rainer M. János az 1956-os Intézet igazgatója segít, de egyben további kérdőjeleket ébreszt a lányokban. Végül is ezeket a történeteket az mondta el, aki nem hagyott maga és a tettei után semmi kézen foghatót az utókorra. A rokonok és ismerősök pedig nem beszélnek. Hosszú és következetes kutatás után kiderül, hogy Pige a forradalom elején, a honvédségnél elkövetett sikkasztás miatt börtönben volt. Eszti a szemünk előtt összeroppant, sírva fakadt. A lányokban egy világ dőlt össze. Nem ismerték az ’50-es évek lélektanát. Ennek magyarázatára még visszatérek, de előbb fejezzük be Pigniczky László szabadság- harcos történetét. Mert később kiderült, hogy a börtönből szabadult „ Pige ’’igenis részt vett a forradalomban, itt Eörsi László történész segített, aki a budapesti forradalmi csoportokról publikál könyveket. Pigniczky László sokat mesélt a lányoknak, hogy Molotov- koktéllal támadták és semmisítették meg a szovjet tankokat. A története akár igaz is lehet, mert az Erzsébet kőrúton lévő Royal Hotelnál harcoló forradalmárok között, a belügyi vádiratokban szerepelt Pigniczky László - Pige - neve. Az Almás- sy téri csoport tagjai harcoltak a Royálnál és a vezetőjük Kovács Dezső perében négy halálos ítélet született. Vajon „Pige” is közöttük lett volna, ha nem szökik Jugoszlávián keresztül nyugatra, 1957 februárjában. A lányokon a megkönnyebbülés látszott és megnyugvás, az édesapjuk szabadságharcos „pesti srác” volt, a szó legnemesebb értelmében. Itt a film akár véget is érhet, ami hátra maradt az a történelmi magyarázat, arról, hogy miként éltünk, miként éltek az emberek az ’50-es években Magyarországon, ezt át kellett élni, erről senki nem beszél szívesen. A háború előtti évek sokban hasonlítottak ahhoz az élethez, amelyet a Pigniczky lányok Pensylvania államban a Magyar Tanyán megszoktak. Magyar cserkészet, magyar muzsika és táncok, magyaros ételek és mindazok a szokások, amelyet szüleik magukkal hoztak az álmaik Magyarországáról. Azonban a Rákosi-korszakban az élet nem hasonlított, ehhez az álomvilághoz. Azokban az években nagyon nehéz volt az élet Magyarországon, az üzletekben nem volt áru, az élelmiszert jegyrendszerrel lehetett vásárolni hosszú sorbaállás után. Az 1950-es évek Rákosi és társai rémuralmának évei voltak. Mindezért most saját emlékeimhez nyúlok, mert azon keresztült éltem át a háború és az utána következő idők borzalmait. Az ostrom alatt kilenc éves gyerekként szinte naponta találkoztam a halállal. A Várból kitört német és magyar katonák az Ördögároknál jöttek felszínre, nem messze attól a pasaréti óvóhelytől, ahol édesanyámmal meghúz-
